2011-01-02

Januári naptármuffin

Pálinkás-cseresznyelekváros, csokis. Csak, hogy valami izgalom is legyen benne. Mindenkinek boldog, eseménydús új évet kívánok. Terveim szerint az idei év, a sok recept mellett, a blogon is hoz némi újdonságot. Az oldal már elérhető a www.dolcevitablog.hu címen, és ez a saját domain megelőlegez egy új arculatot, egy frissebb, saját tervezésű sablont. Annál is inkább, mivel az oldal idén januárban lesz 4 éves, megérdemel már egy másik, praktikusabb ruhát. Azt nem garantálom, hogy ez az évfordulóra pont elkészül, de biztos, hogy lesz helyette más ajándék! Készülget az új könyv is, 2011-ben reményeim szerint ez is kikerül a nyomdából. Az idei év sem lesz eseménytelen, terveim mindig vannak, csak legyen rájuk elég időm.
Addig is itt az új év első hónapjának naptára. Két méretben tölthető le: 1920x1200 és 1280x1024. A recept pedig lejjebb olvasható.

Hozzávalók: 20 dkg liszt (BL55), 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 2 egész tojás, tej, 1 csapott evőkanál kakaópor, 5 dkg étcsokoládé, 4 evőkanál cseresznyelekvár (én pálinkásat használtam), 1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj, 1 tk. sütőpor, csipet só

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokon
2. A csokoládé és a tej kivételével keverjük el a süti hozzávalóit.
3. A csokoládét káposztareszelőn reszeljük le, keverjük a tésztához, adjunk hozzá annyi tejet, hogy sűrű, de kanalazható masszát kapjunk. (piskótatésztánál jóval sűrűbbet)
4. Tegyünk színes muffinpapírt a muffinformákba, mindegyikbe kanalazzunk egy nagy evőkanálnyi tésztát és kb. 20 perc alatt süssük készre.

14 megjegyzés:

Katina írta...

Meg talán egy kis IKEA-reklám? bár ebben most nem vagyok biztos:)

Reménykedtem, hogy valami ínycsiklandó zöldség vagy gyümölcs lesz, hogy kedvem legyen kicsit visszavenni az édességekből. De így nincs:D

Dolce Vita írta...

: ))) nem, semmi tudatos nincs benne, bàr az üvegek tényleg onnan vannak. (a tál DV konyhás)

Katina írta...

A reklámot nem szó szerint értettem, csak feltűnt, hogy onnan vannak:) Mielőtt bárki félreértené.
Igen, a tál kissé elbizonytalanított, olyat még nem láttam az IEÁban.
Amúgy nagyon szépek a színek:)

Névtelen írta...

Január 31-et idén kihagyjuk? :o) (én benne vagyok)

Egyébként nagyon szép!!!

Dolce Vita írta...

mindenki rajzolja oda a monitorra alkoholos filccel : )) délutánra kicserélem

Florci írta...

júúúj, ezek az üvegek kellenek nekem! a muffinokat megehetitek! :)

GasztroRéka írta...

Vártam én is a naptárt!:)
Szerintem jó ez a "házias" muffian, a január úgyis zord szokott lenni...
A két ünnep között vettem meg a Nők Lapja Évszakokat, sokáig nézegettem a fényképed. Nagyon tetszett a színkombináción túl, hogy minden apró részletekig ki volt dolgozva.
Tetszik nekem, hogy rendhagyó és nagyon nőies módon ábrázoltak.
Gondolom a férjed is nagyon büszke volt!

Alexandra írta...

Az új weboldal cím nem működik, illetve egyből visszairányít ide.
Ne hagyjuk ki a január 31-ét, akkorra vagyok kiírva...

Dolce Vita írta...

Kicseréltem a képeket! Bocsánat innen is látszik, hogy még nincs idei naptáram (pedig kértem a Jézuskától egy gyönyörű paperblankset, de megfeledkezett róla : (()
Alexandra!
akkor pláne vétek lenne átugrani azt a napot, kitartást hozzá!
Florci

A muffin is egész jó volt, igazán a gyerekeknek sütöttem, aztán én is arra jutottam, hogy a szürke januárt feldobja sztem a kép. Az üvegek tényleg nagyon szépek, bár a férjem már megőrül, mikor újabb adaggal érkezek haza.

Réka!
igen, tetszett neki, bár még nem rakta ki bekeretezve az íróasztalára : )

Dolce Vita írta...

Az új címen ugyanez a tartalom a "költözésig", egyelőre ide van irányítva, Csak végre egységes lett a dolcevitakonyha, dolcevitafoto és a blog címe

Névtelen írta...

Alexandra! Boccs, akkor tényleg ne hagyjuk ki! Legyen csodálatos az nap!

Köszi a cserét! Imádom a naptáraidat (is)!

Réka

Névtelen írta...

Szia ,
nem működik a dolcevitakonyhán a regisztráció...
Üdv,
Ági

Dolce Vita írta...

Szia Ági!

Nekem most működött, mit ír ki Neked?

Névtelen írta...

Kriszta,7azt írja ki, hogy:
Cannotsave customer...pedig költenék egy kis pízt :)
Elküldtem a printscreent emailben.
Köszi, A

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin