2011-05-17

Tiramisutekercs

Az olasz klasszikus formailag kicsit átalakítva. A kakaópor kivételével minden benne van, aminek benne kell lennie, így az ízvilága 100%-ban tiramisus, csak a kinézetével játszik kicsit a recept. Amúgy is sokkal jobb ez a desszert, ha a piskótát magunk sütjük hozzá, akkor már csak egy mozzanat a feltekerése.
Piskótatésztával egy ideje bajban vagyok. Van egy réges régi recept, amit gyerekkoromban százszor megsütöttem anyu sütőjében, és ő a mai napig azt süti. Nála mindig sikerül, nálam a piskóta pont akkora marad sütés után, mint sütés előtt volt. Két-három tészta így a kukában végezte, majd tortáknál átszoktam a kevert tésztás alaphoz. Ebben a receptben piskóta szerepel, de nem kell különválasztva keverni a tojás sárgáját és fehérjét, hanem egyben mehet az egész, majd csak a lisztet hozzá kell keverni és 5 perc alatt kész is van a tészta. Nekem találták ki, pláne, mert még működik is: habkönnyű, lukacsos piskóta lett a végeredmény.

Hozzávalók: 3 nagy tojás, 10 dkg cukor, 10 dkg liszt, 1 dl kávé , 2 tk. instant kávé, 25 dkg mascarpone, 1 tojás sárgája, 1 púpozott ek. cukor, fél dl amaretto likőr, 2 marék szeletelt mandula

1. A sütőt melegítsük elő 200-220 fokon. A tojásokat keverjük el a cukorral, habverővel verjük kb. 5 percig, míg krémes, könnyű habot nem kapunk. Szitáljuk bele a lisztet, keverjük habverővel el benne, keverjük hozzá az instant kávét
2. Sütőpapírral béleljünk ki egy sütőtepsit, öntsük rá a tésztát, szórjuk meg a mandulaforgáccsal, tegyük be sülni 15 percre
3. Közben készítsük el a krémet, keverjük ki a mascarponét 1 tojás sárgájával és 1 ek. cukorral.
4. A kisült tésztát vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percet hűlni, majd válaszuk le a sütőpapírról és nagyon óvatosan, hogy ne törjön, tekerjük fel, így hagyjuk kihűlni. Tekerjük ki, keverjük el a kávét a likőrrel, egyenletesen locsoljuk be vele a tésztát, kenjük meg a mascarponéval, tekerjük fel

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vékonyan be kell kenni a tetejét mascarpone-val, és kakaóporral vastagon beszórni.
Ildi

Dolce Vita írta...

Igen, lehet, de akkor a mandula nem kell a tetejére. Különösebben nem hiányzott amúgy róla a kakaó

mary írta...

Csodás,eredeti és nagyon guszta ez a tekercs,mostanában nem volt szerencsém ennyire eltalált finomsághoz.Mindig jövök, mindig olvaslak mindig nagyon jó amit csinálsz.Majd a levendula bokraidról is szeretnék látni,hallani.....

Unknown írta...

csodás süti lehet, szeretném megcsinálni. Mekkora tepsiben kell sütni? :)
Köszönöm szépen a választ előre is!
Eszter

Dolce Vita írta...

Kb. 30x40 cm-s

Névtelen írta...

Szia

Elkészítettem, aztán még egyszer, aztán még egyszer, aztán még... Nagyon finom, köszönöm

Ági

Dolce Vita írta...

igen, ezt nehéz megunni : )) és eléggé etetni magát, nem?

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin