2007-09-24

Ipari szemét helyett

Aki szereti enni a húsüzem padlójáról összesöpört hulladékokat (szebbik nevén húspépet), az vegye és egye csak nyugodtan a bolti májkrémeket. (felvágottakat) Én inkább szánok rá 15 percet, és elkészítem magam. Májból.
Májkrémet készíteni a világ egyik legegyszerűbb dolga, a variációs lehetőség pedig határtalan. Készíthetjük liba vagy kacsamájból, ilyenkor nem kell a 4000-5000 Ft-s hízottat venni. (bár ha vendégeket hívunk, 20 dkg hízott libamájból egy kis szarvasgombával mennyei előétl lehet, kb 2000 Ft-ból kijön 8 főre). Hétköznapokra a csirkemáj is ugyanúgy megteszi, főleg ha libazsírban sürjük ki. Az itt olvasható recept egy alap, innen, ízlésünk és fantáziánk szerint sok irányba mozdulhatunk. A végeredmény lehet sós, vagy akár édes, fűszeres, májasabb, krémesebb, ahogy éppen szeretnénk. Ha édesre készítem, ugyanúgy pirítok alá hagymát, szalonnát, de ilyenkor tejszínnel és Tokajival higítom, majd esetleg körtekockát, narancsot, mikor mit, teszek hozzá. Sósként, általában egy kis mustárral és friss hagymakockával ízesítem. Van egy bevált toszkán receptem is (erről majd a következő VKF-en).
Ezer és ezer módon lehet fűszerezni, variálni. Tessék hozzálátni, nem is értem miért nem készítenek az emberek otthon májkrémet?
Ha nem fogy el egy-két napon belül, porcelántálba szedjük, majd öntsünk rá 1-2 cm vastagon olvasztott liba vagy kacsazsírt.


Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj, 5 dkg húsos szalonna, 1 fej hagyma, 4 evőkanál tej/húslé, kacsazsír, só, bors, mustár

1. Pirítsuk meg a szalonnát a hagymával.
2. Adjuk hozzá a májat, süssük készre
3. Adjuk hozzá a tejet, mustárt, fűszerezzük, majd botmixerrel törjük össze. Lehet villával is, én ma így készítettem, mert egész nap áramszünet volt a lakásban.

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hú, ezt jól összeálmodtuk!:-) Psszt! Nekem is májkrémes cucc lesz a VKF-re:-D
Rém kiváncsi vagyok a Tiedre!

Névtelen írta...

Szia!
Épp azt akartam írni, hogy ez akár a VKF-re is jó lenne! Meg azt, hogy nálunk olyan gyorsan fogy el főételként a máj, hogy sose marad májkrémnek.
Gyerekkorom egyik kedvenc első emléke, amikor a húgommal nekiláttunk meglepni a szüleinket vacsorával: villával összetörtük a májat és kikevertük tejföllel.

Névtelen írta...

amikor ilyen finomságok illatoznak a konyhában, akkor a kutyusoknak sem lesz kedvük elcsatangolni :) néha sikerül nem hízott kacsamájat beszereznem, az jóval olcsóbb, és abból is isteni pástétomot lehet csinálni!

Dolce Vita írta...

Mamma!

Én is kiváncsi vagyok a Tiédre! : )
Sztem olaszosoknak ez egy elég kézenfekvő választás.

Ági!
Én kókuszos piskótával akartam meglpni a szülőket, csak azt a részt átugrottam, hogy külön kell keverni a fehérjét és a sárgáját.....

Chili!
Ha kacsából készítem, akkor leggyakrabban körte is megy bele

Névtelen írta...

Hmm, lehet, hogy ipari szemetet (nagyon helyesen) nem kellene enni, de szerintem olyasmit se, aminek szerepe a szervezetbe kerülő méreganyagok kiszűrése meg "tárolása". Amennyi szemetet felzabálnak a nagyüzemi állatok, a májuk tartalma is hajmeresztő lehet. Meg a "hízott" máj, ami tulajdonképpen beteg szerv...

Dolce Vita írta...

Ribizli!

"A belsőségek közül kiemelkedően értékes táplálék a máj, hiszen vitaminokban, ásványi anyagokban nagyon gazdag, fogyasztása mégsem javasolt mindennap, inkább tíz-tizennégy naponként egyszer. A korlátozásnak egyrészt a jelentős koleszterintartalom az oka, másrészt az igen nagy A-vitamin-tartalom, ugyanis
egy adag májban (10 dkg) tíz napra elegendő A-vitamin van. A többi belsőség – szív, tüdő, vese – koleszterintartalma jóval nagyobb, mint a májé. "
Ezt találtam a májról a neten. Semmilyen kulcsszó alapján nem adott ki olyan találatot a gugli, hogy azért ne együk mert felhalmozódik benne a méreganyag.

Ha ez így lenne, nem hinném, hogy évszázadok (ezredek) óta enné a föld lakossága (a marslkaókról nem tudok nyilatkozni). A szelekció ennyi idő alatt már működött volna.
De ha így van, biztos igazuk van az élelmiszeripari cégeknek, sőt külön jót tesznek, hogy alig raknak májat a májkrémbe. Helyette kapunk konzerválóanyagot E250 stabilizátort (E410: karubin, E407: karagenát euchem gumi, E508: kálium-klorid) cukrot, aromát, ízkiemelőt E621: nátriumglutamin. Tök rendesek! : )))))

Névtelen írta...

Ezen én is sokat gondolkodtam, de szerintem az egy dolog, hogy kiszűri a méreganyagokat, és egy másik az hogy tárolja-e. Valószínűleg nem tárolja, ezért nem árt meg nekünk. Nem vagyok biológus, csak azt gondolom.
Azt meg hogy mivel is etetik az állatokat, egyszerű kiszűrni: megbízható helyről (pl. biogazdaságból) kell beszerezni a hozzávalókat.
No, megyek nem okoskodok itt tovább.

Dolce Vita írta...

Én sem értek hozzá: egy helyen azt olvastam, hogy biokémiai úton átalakítja, vízben oldódóvá teszi a káros anyagokat. Azaz úgy szűri, hogy átalakítja, nem úgy mint egy konyhai szűrő. : ) De hangsúlyozom, nem értek hozzá!
Van itt egy orvos????

Névtelen írta...

egy kérdés!
ha egy csatos üvegbe teszem a májat és leöntöm zsírral ahogy írtad, meddig áll el a hűtőbe?

ribizlinek
a máj, kiválaszja a méreg anyagokat és nem tárolja. akárcsak a vese.
a hízlalt liba mája pedig csak elzsírosodik. bár ezt nevezhetjük betegnek is, de én vállalom a kockázatot:))) de a gondolat menetedet tovább gondolva, sajtot se együnk, mert "romlott" tej.

Dolce Vita írta...

Toma!

két-három napnál tovább még sosem maradt meg. A tegnapi épp ebben a pillanatban fogyott el uzsonnaként. : ) Sztem a 4-5 nap biztos, de gondolom tovább is.

Na igen, kenyeret se együnk mert abban meg erjedésnek indult cuccok vannak. És bort se! : ))))))) Bár, ugye vannak a candida fóbiások...

Névtelen írta...

jó, mondjuk nálam sem maradna meg sokáig, csak arra gondoltam, hogy például, jó ajándék lehetne. a delikátesz boltokban kapható pástétom hetekig eláll így csatos üvegben.

Névtelen írta...

Oh, én nagy májfogyasztó vagyok, mégsem gyártottam itthon házi májkrémet (kivéve egy májpástétomot, amit én is a VKF-re szánok bemutatni). De olyan könnyed, ínycsiklandozó a recept, hogy már szinte restellem, hogy kimaradt.Pláne a gyümölcsös verzió!Jaj, mikor lesz reggel? Irány a csirkés!

almahal írta...

Kisférjemuram legjellemzőbb tulajdonsága, hogy kifejezetten szeret ipari szemetet enni. Furcsa érvei vannak ezen tevékenysége mellett (jogászgondolkodás), és hiába minden igyekezet, vannak olyan káros dolgok, amikből nem enged, hiába van jobb és egészségesebb alternatívám számára. A májkrémet szenvedélyesen szereti. Mikor hozzáláttam ehhez a májashoz, kijelentette, hogy keveset csináljak, mert ő ugyan meg nem eszi. Mert biztos nem lesz olyan az állaga, amilyet ő szeret, meg az íze, satöbbi. Én pedig elégedetten kuncogtam, mikor éjfélkor kilestem, amint a porcelánt nyalogatja az utolsó májasmorzsákért. Köszi, DolceVita! :)

Dolce Vita írta...

Almahal!

: ))))))))))))))))), a kézzelfogható tények (azaz megkóstolható dolgok) meggyőzőek tudnak lenni.
:)))))))))))))))

Toma!
Tényleg nem tudom, nálunk mindig elfogy.

Marmelade!
Hajrá, aztán tessék kigondolni mindenféle verziót!

Lilahangya írta...

Bocsi, off leszek: olvasom a Buvoson a lemoncello titkodat, megirnad nekem a pontos recipet? orok halank erte!

Névtelen írta...

Rendszeresen olyankor találok nálad bizonyos recepteket, amikor már napok óta gondolkodom, hogy ki kéne próbálni. Most pl. épp májkrémet szeretnék készíteni, de eddig nem igazán tudtam, hogy kezdjek hozzá. Most már tudom :-). Köszi.

Dolce Vita írta...

lilahangya!
a receptet az italoknál megtalálod!

Gigi!

Akkor most máktortát készülsz sütni, ugye?

Névtelen írta...

ÖÖÖ, éppen nem, de nálunk nemrég mákos-krémes készült, abban is meglehetősen nagy mennyiségű mák van :-).

Névtelen írta...

Toma!
Ha közbeszólhatok a kérdésedre: én elég gyakran szoktam libamájat sütni, az pedig libazsírral teljesen lefedve (libahájból sütöm ki a zsírját) hűtőben legalább 2 hónapig eláll. Az a fontos, hogy a májat mindig érje a dermedt zsír, mert az viszonylag hermetikusan zár. Garantáltan kipróbálva, elméletileg olaj is müxik, csak 1. vízszintesen kell álljon, 2. mindig le kell önteni.

Névtelen írta...

Szia!Köszi a receptet, már mi is rászoktunk:-) Variálgatom, most éppen a kacsamáj-rozmaring-ringló van soron. Elárulnád a szarvasgombás-libamájas hozzávalóit és arányukat?Az nagyon izgatja a fantáziám, de eddig még nem nem volt merszem a szarvasgombához.
Köszi

Dolce Vita írta...

Ági!

Egyszer készítettem, akkor így: kb 20 dkg hízott liba/kacsamáj, ugyanennyi nem hízott (persze lehet csak hízottból is, de hát ugye az ára), és ehhez egy közepes méretű szarvasgomba felét hajszálvékonyra felvágni, belekeverni nyersen. A májat kevés hagymával vajon pirítottam, kicsi konyakot tettem bele (nagyon kicsi), só, bors

Névtelen írta...

Köszönöm! Biztosan ki fogom próbálni, beszerzem a hozzávalókat.

Unknown írta...

Köszi a klassz receptet! Egyszerú majorannás csirkemájkrémet csináltam, de ezután soha nem veszek bóti májast.

Zizi írta...

Szia!
Tegnap én is megcsináltam és a rukkolás pestot is. Egy barátnőmmel szinkronban főztünk (két külön lakásban), mert ő is megcsinálta a májast, valamint a paprikakrémet! A májas vitte a primet mindkettőnknél! Ma mindketten ezt esszük ebédre is, aztán elfogyott... :) A párom is imádta!!! Hamarosan elkészítem a következő adagot...
Üdv,
Zita

Anita írta...

Ez a kedvenc receptem az oldaladról. Kipróbáltam és hirdetem, mint az igét. :) Azóta nem veszek boltit. Szülinapi mulatságokon, kerti partikon ez mindig befutó.

Andi írta...

Szia!

Kicsit későn találtam erre a receptre, de nagyon köszönöm.
A fentebbi máj-nem-máj kérdéshez szeretnék annyit szólni, nekünk a gyerekorvos is azt mondta, ipari, nagyüzemi májat semmi esetre se együnk. A méreganyagok, antibiotikum-maradványok lerakódnak benne. De ha szabadtartású, egészséges állat máját kapja az ember, ahol nincs antibiotikum-szennyezés, tápos nevelés, akkor valóban hasznos.

Névtelen írta...

A farkasoknál a máj a falkavezéré.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin