2012-03-14

Kakukkfüves-joghurtos almatorta


A Nők Lapja Kert magazinban jelent meg 6 receptem, friss fűszernövényekkel. (szép papíron, hurrá!) Ez az almatorta lett az abszolút kedvencünk. Nem túl édes, üdítő desszert. Főleg mivel én a cukrot szinte teljesen elhagytam belőle. Látványos, mutatós és nem túl bonyolult elkészíteni.

Hozzávalók: tésztához: 25 dkg fehér liszt, 12 dkg vaj, 1 nagy tojás, csipet só, 1 mk. sütőpor; tölteléknek: 3 dl natúr joghurt, 2 nagy tojás, 1 citrom, 4 evőkanál cukor, 4 zöld alma, 6-7 ágacska friss kakukkfű

1. A lisztet keverjük el a sóval, sütőporral, majd morzsoljuk el a vajjal, adjuk hozzá a tojást, gyúrjuk össze a tésztát. Ha szükséges, adjunk hozzá 1-2 ek. hideg vizet. Formázzunk gömböt belőle, csomagoljuk be folpackba, tegyük minimum 30 percre a hűtőbe.
2. Melegítsük elő a sütőt 200 fokon, enyhén lisztezett felületen a tésztát nyújtsuk ki 4-5 mm vékonyra, helyezzük kivehető aljú tortaformába (28 cm-s), a tészta alját villával szurkáljuk meg.
3. A joghurtot keverjük el a cukorral, a citrom lereszelt héjával, kakukkfűlevelekkel (2 ágat tegyünk félre díszítésnek) és a tojásokkal.
4. Az almákat negyedeljük, vágjuk ki a magházukat, szép vékonyan szeleteljük fel (kenyérszeletelőgéppel a legkönnyebb). Kicsit csorgassuk meg őket citromlével
5. A joghurtos keveréket öntsük a tésztára, helyezzük rá az almaszeleteket, 30 percig süssük a tortát. Várjuk meg míg kihűl, megszilárdul a joghurtkrém. Szórjuk meg tálaláskor kakukkfűvel.

8 megjegyzés:

réka írta...

Szerintem rozmaringgal fogom kipróbálni, remélem, úgy is működik!

Dolce Vita írta...

nekem az alma inkább a kakukkfűhöz megy, kíváncsi vagyok, milyen lett a rozmaringgal!

Agnes_Villanyi írta...

Szia Kriszta,
Bocsánat, nem ide illik, de lenne egy kérdésem a túrógolyó receptedhez.
Szerinted olvasztott csoki helyett kakaóporba is bele lehet forgatni? A tortadarát láttam, hogy jó lenne, de Ausztráliában vagyok, és nem biztos, hogy fogok kapni. Ezért jutott eszembe a kakaópor.
Árulnak itt mindenféle színes vackot díszítésre, de azokat nem szívesen enném meg. Bár lehet, jól mutatnának a szülinapi pikniken.
Nagypn köszi a választ.
Ági

Csilla írta...

Kipróbáltam, sikerült!
Nagyon jó a recept, köszönöm!

Névtelen írta...

piros alma is jó? most kaptam egy szatyorral, épp gondolkoztam mi legyen belőle.

Dolce Vita írta...

simán, persze

macskapofa írta...

kipróbáltam, nagyon sikere volt, imádtuk..:)

Dolce Vita írta...

örülök : )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin