2012-07-24

Bazsalikomos málnaleves

Lehet, hogy ezzel a bejegyzéssel elkéstem, mert málnát már nem nagyon kapni. Az az igazság, hogy kb. 2 hete, a nagy kánikula kellős közepén fotóztam (azt nem mondom, hogy főztem, mert nem kellett főzni) ezt a levest, de valahogy mindig közbejött valami, elutaztunk, mást tettem fel a blogra. Most pedig napok óta várom a költözést, itt sorakoznak a posztok, hogy már az új blogra kerüljenek fel. Kicsit olyan ez, mint amikor a régi lakásban az ember már nem szívesen takarít a költözködés előtt. Ha minden igaz, a héten már láthatjátok végre. Posztok, kommentek, fotók átmentve, néhány apró dolgot kell a programozóknak kijavítani és akkor élesedik.
Ha valaki pedig még elcsíp valahol málnát, vagy tett a fagyasztóba, kóstolja meg ezt a levest. Szerintem nagyon finoman egészíti ki a bazsalikom. Remélem, tényleg ez volt itt az utolsó recept...


Hozzávalók: 30 dkg málna, méz ízlés szerint, 2 dl tejszín, 2 dl natúr joghurt, 4 dl víz, 1 csokor bazsalikom

1. A bazsalikom kivételével keverjük össze a hozzávalókat, turmixoljuk le
2. A bazsalikomot akkor adjuk hozzá, mikor a leves már teljesen sima,  ezt éppen, hogy csak egy kicsit turmixoljuk meg. (ha nagyon beleturmixoljuk, nem lesz szép színe a levesnek)
3. Tegyük a hűtőbe hűlni, illetve, hogy a bazsalikom jól átjárja, majd 1-2 óra hűtés után, tálalás előtt szűrjük át a magok miatt


9 megjegyzés:

chriesi írta...

Izgalmasan hangzik! És annyira, de annyira szép az utolsó fotó!

Tálaló írta...

Az őszi málna most kezd érni,és biztosan lesz még kánikula is:))

Én étteremben ettem málnakrémlevest bazsalikomfagylalttal.Jó páros.És így el is fogom készíteni,de a bazsalikomfagylattal nem volt kedvem pepecselni itthon.

Nekem hiányozni fog ez a blog,mert már megszoktam.De azért meglátogatlak az új "lakásban"is:))

Dolce Vita írta...

A blog marad a régi, minden bejegyzés,hozzászólás át lett mentve, sőt a struktúra is mard csak kapott egy új külsőt, nagyobbak lesznek pl. a képek

Dolce Vita írta...

Chriesi, köszi szépen, érdekes, azt pedig nem is akartam feltenni

Elena írta...

Az a zöld szék, a kék háttérben......fantasztikus!
Kíváncsian várom az új 'köntösben debütáló' első receptet...:))

Névtelen írta...

Már én is nagyon várom! Mikor már...? :D :D Jázmin

Dolce Vita írta...

Remélem, ma

Esteban írta...

Your site is awesome and you are a beauty!!!
Free Video Chat

...... írta...

Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin