Kördések – gasztrociki, blog és/vagy család

Régóta adós vagyok két körkérdés megválaszolásával. Nincs mese vallanom kell a gasztrobűnözés és a blogolás témakörben. Kezdjük időrendben hátulról: milyen cikis cuccok lapulnak a spájz mélyén, milyen ipari méreg csábít el olykor. Mindenkit ki kell ábrándítanom, gyakorlatilag kevés dolgon lehetne rajtakapni. Igazi gasztrosznob lettem az elmúlt években. Tudatos vásárló vagyok – főleg mióta a gyerkőcöm is megszületett – amolyan címkét olvasok, terméket polcra visszahajítok, magamban mérgelődök típus. Alaposan el kellett gondolkodnom, mégis milyen bűnt követek el, olyan nincs, hogy valaki teljesen makulátlan legyen. Az eredmény:
Popcorn a Lurdy ház mozijában. És csak az ott, mert csak annak van olyan természetellenes aromája, ami megfog, kábítószerként hat rám. Van, hogy szinte csak a kukoricáért szeretnék moziba menni. Ezt néha tetézem azzal, hogy kérek hozzá mártogatni csípős szószt, amely eredetileg a tacohoz jár. Pfujjj. Persze a szószt nem minden pultos ad csak úgy, a félősebbje felszámolja az árát. Legráfizetésesebb estém az volt, mikor a tacot is ki kellett fizetnem, de csak a szószt vittem, (a tacora még én sem fanyalodnék rá), de a lötyit nem kaphattam a tacós dobozban, mert ott szigorú az elszámolás, ezért + 200 ft-ért egy nescafés papírpoharat is megvettem (ezt is fizetni kellet, mert itt is szigorú a stand). Itt már nem annyira értettem a fiúcska érvelését, miért is tud könnyebben elszámolni a pohárral, mint a dobozzal, én csak mártogtani akartam. Summa 600 Ft ráfizetésért kaptam 3 dl csípős szószt.
Haribo gumimaci. Hosszú vezetés nélkülözhetetlen társa. Ha egyedül vagyok kicsit veszélyesebbek a medvék, mert először mindig az átlátszókat válogatom ki, autópályán, autóúton, előzés közben is akár.
És talán bronzérmesnek a narancsos Tic Tac befuthat.
Ezen (én is jól tudom) szörnyűségeken kívül tényleg semmi gázosat nem eszünk. Sőt nagyon tudatosan kerülünk, minden feldolgozott, ipari terméket. Amiből csak lehet biót veszünk (tej, joghurt, vaj, sajt, tejföl, liszt, csoki, répa, banán, kivi… Aki szemfüles, kitalálhatta, hogy az Intersparban vásárolok). Semmilyen készterméket nem hozunk haza, még a májkrémet is én csinálom. És ezt nem sznobizmusból (ahogy az elején írtam), hanem magunkért.

Blog és a család

Elég jól viselik, bár voltak nehezebb időszakok is. Emlékszem, egyszer mutattam a férjemnek büszkén, milyen szép fotó készült a töltött paradicsomokról. Mondta, hogy szép, szép, de hol van? És mivel megettem, két napig nem szólt hozzám. Mivel itthon vagyok gyesen, napközben főzök és fotózok, ezért a kisfiammal többet küzdök. Tavasszal, mikor még nem volt képes a helyváltoztatásra, viszonylag egyszerűen ment, ha néha sírt is amíg fotóztam. Mióta mászik, és most már jár is önállóan, kicsit nehezebb kivitelezni a nagy mű megörökítését. Próbálom alvásidőre időzíteni az aktust, de ez ritkán sikerül, úgyhogy a leggyakoribb kép: gyerek épp felkelt, nyűgös, kaja kész, éppen tálalnám fotózáshoz, gép a nyakamban, rohanok ide-oda, mindenhova odacsapom az objektívet, kapkodva 2 perc alatt lövök 20 képet, ha nincs közte az az egy, akkor photoshopban próbálok nagyot alkotni. A legszebb az volt, mikor a gyerkőc mászós korszakában belemászott a szépen elkészített kajába, és én mindezt az obkjektíven kersztül láttam csak. A képet erről sajnos nem találom már.