2007-07-05

Köret, aminek nem volt mit köríteni – 16 éven felülieknek!

Harcsát készültem sütni tegnap, de az élet 90 kg vaddisznóhús személyében közbeszólt. De erről majd később. Tehát a harcsa. Eddig 1x készítettem e nemes halat, simán kis sóval borssal ízesítve vajban megsütöttem. Nagyon jól sikerült. Különösen tetszett, hogy a vajban sütéstől erőteljes dió íze lett a halhúsnak. Már ekkor eldöntöttem, legközelebb vmilyen diós köretet készítek hozzá. Ezen a diós köreten agyaltam egész kora délután, megszületett az ötlet: körtés-diós-snidlinges rétes. Nekiálltam elkészíteni, mikor jön a telefon, kérek-e egy negyed vaddisznót. Persze, hogy kértem. Ezek után a teraszunk mészárszékké változott, és a nap hátralévő része amolyan disznóvágásos hangulatban telt. (szerencsére szépen tisztítva, darabolva jött a szegény pára, aki előző nap még vígan makkot evett az erdőben). A rétes elfogyott 5 perc alatt a halat meg nem sütöttem ki, mert a vaddisznó különböző részeit sütögettük faszénen. Szerintem az oldalas volt a legjobb. Mélyhűtőm tele, jöhetnek a vaddisznós fogások. Akinek van ötlete kérem, írja meg!
Legközelebb azért kipróbálom ezt a rétest a harcsával.
A véres képért bocs, csak az erősebb gyomrúak nézzék meg. Ezért is kapta a poszt a karikát.

Hozzávalók: fél kg levelestészta, 20 dkg kéksajt, 1, 5 dl tejszín, 3 körte, 3 marék pucolt dió, 2 tojás, 1 csokor snidling, minimális só, bors

1. A tejszínt egy lábosba öntöm, belemorzsálom a sajtot és hozzáadom a durvára vágott diót és az apróra vágott snidlinget. Sózni csak azután szabad, ha a sajt teljesen felolvadt. Kb 10 percig főzöm
2. Megpucolom a körtéket, apró kockákra vágom, hozzáadom a szószhoz
3. Megvárom, amíg a szósz kicsit kihűl, ekkor hozzáadok egy tojást, majd újra melegíteni kezdem, hogy besűrűsödjön
4. Kinyújtom a tésztát, majd megtöltöm és feltekerem, mint egy rétest. Tojássárgával megkenem a tetejét. 210 fokos sütőben kb 30 perc alatt megsütöm.

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

A csontos, és mócsingos részekből (persze hús hozzáadásával) érdemes bográcsban főzni egy vörösboros vaddisznópörköltet. Megéri a húst előző este bepácolni vörösborba, némi répával, zellerrel, hagymával, sok babérlevéllel és még több borókabogyóval. Aztán a páclevet leszúrni, a pörköltet felönteni vele, és oda is sok borókabogyót használni. Isteni! Ha érdekel, van egy régi vadász szakácskönyvem, ahol még igazi békebeli receptek vannak, szétnézhetek neked ott is.

Dolce Vita írta...

Pörköltet készültem csinálni úgyis, de az előzőleg pepácolás nem jutott eszembe. Köszi!! Ha találsz még valamit, érdekelne. Előre is köszi

Rossamela írta...

Én ugyan pácolás és boróka nélkül főzöm (főztem eddig) a vaddisznópörköltet, de köretnek dödölle kötelező.

Dolce Vita írta...

a dödélléért is jár a pirospont! : )
Lesz majd toszkán-módra készített vaddisznóragú is.

Rossamela írta...

Igeeeen! Pappardellével?

Hogy mennyire jókat ettem Sienába mellett, az országút mellet a sofőrökkel, ebédre, vagy ezt már említettem?

Dolce Vita írta...

naná! ráadásul házival! A nyúlragut már megcsináltam (17 főre), na ekkora mennyiséghez nem csináltam tésztát, bolti tagliatelle volt hozzá, így sem volt rossz, de kell hozzá az a házi tészta. Ha megcsinálom így is, felrakom az oldalra. Hova lesz rövid nyaralás?

Rossamela írta...

Néhány nap a Balatonon.

Nyárikonyha írta...

hát ez a kép gyengeidegzetűeknek nem való:-)a kép nálad készült, jól néz a konyha!
dobtam neked körkérdést.

Dolce Vita írta...

Rossamela
azt hittem Olaszországba ruccantok

Nyárikonyha
Háát igen. A férjem is kérdezte, biztos véres húsdarabokat akarok mutogatni a neten? De gondolom, sokan jártak már hentesnél. : )
A kép a terszon készült
Kördést köszi, igyekszem, még az előzővel is adós vagyok

Névtelen írta...

szerintem is a pörkölt az egyik legjobb felhasználási módja, mely mellé én mindig kapros túrógaluskát készítek vadászó barátaink nagy örömére

Dolce Vita írta...

Julie!

Jegyzem ezt is, köszönöm. 20 kg húsból sokminden történhet

A ricottát érdemes kipróbálni, egyszerű és nagyon extra. Jöv.héte aszalt paradicsommal készítem, és toszkán vaddisznóragu lesz utána

Névtelen írta...

Szia!
Csak most érkeztem megnézni a könyvet, nagyon izgalmas dolgok vannak benne. Kiváló levesek készíthetők vaddisznóból, akár oroszosan, lengyelesen, (káposzta, cékla hagyma répa, a borscshoz hasonlóan). Nagyon finom lehet csak megfőzni egy kis sóval, borssal, köménymaggal, répával, gyökérrel és hidegen reszelt tormával.
Igencsak felcsigázta az érdeklődésem az alábbi:
a combot kicsontozzák, besózzák. Szalonnájával kifelé begöngyölik, spárgával megkötözik. Vízben, 1 liter vörösborral, egész borssal babérlevéllel 1 fej vöröshagymával, egy répával puhára főzik, szeletekre vágják, saját levével meglocsolgatják, és csipkebogyómártást adnak hozzá.
Készíyenek vaddisznómájlepényt: májat ledaráljék, tejben áztatott zsemlét szitán áttörik, paszírozzák, és sok tojással rántottát készítenek belőle sóval törött borssal, majd megzsírozott tepsiben lassú tűzön megsütik, szeletekre vágják.
Lehet fasírozottat csinálni, kis füstölt szalonnával, tejben áztatot tzsemlével, törött borssal, vöröshagymával, zsemlemorzsával.
A karajt, combot csak jó fokhagymásan meg lehet sütni, akár sütőben, akár roston.

Vadászmártást is lehet ezekhez adni, ha répával gyökérrel, füstölt szalonnával vöröshagymával, erdei gombával törött borssal teszed fel párolni a húst, a levet átpaszírozod, összekevered törött borssal, beszórt gombaszeletekkel, tejföllel citromlével és egy kis mustárral egybeforralod. Ehhez a zsemlyegombóc dukál.

Szintén izgalmasnak túnik a vaddisznókaraj zöldborsó pürével. A gerincről lefejted a húst, sózod, reszelt vöröshagyma társaságában zsíron puhára párolod. A,mikor puha, fél ujjnyi szeletekre vágod. Kellően megsózod, törött borssal megszórod, és a tálaló tálon eredeti formában összeállítod. Saját levével meglocsolva zöldborsópürével tálalod.

Vaddisznókaraj elzászi módon: A vaddisznó gerincét közlpen széthasítják, levágják a hússal együt, a borda részeit a gerinctől négy ujjnyira. A gerinc felőliu részből 10 dekás szeleteket gágnak, lefejtik a gerinccsontot, de a bordacsontot rajtahagyják. Kissé kiverik, sóval meghintik, lisztben megforgatva forró zsiradékban kisütik. Egy tálban kevés zsiradékot tesznek és egy kis metélt alakúra vágott szalonnát hozzáadva megpirítják. Amikor már pirul a szalona, vöröshagymát vágnak bele, és azt szalmasárgára pirítják. Rátesznek fél kiló kimosott savanyú káposztát, kevés köménymagot, és a káposztát puhára párolják. Amikor megpuhult, a vaddisznószeleteket tálra rakják, rárakják a káposztát, esetleg a tetejére kisütött vaddisznókolbász-szeleteket, és köretnek zsírban sült krumpli dukál.
Lehget mindenféle tokányokat is készíteni belőle, erről biztos találsz forrást.
A combja finom lehet bakonyi módra is.
Most hirtelen ennyi, ha valami még érdekel, szívesen utánanézek, írok részleteket.

Névtelen írta...

nagyon guszta a rétes! a "véres" képpel nincs semmi baj. Jamie olasz kajás könyvében van egy sokkal durvább kép, de Ő is azt mondja, hogy ez hozzá tartozik az élet és a konyha dolgaihoz. a hús nem a hűtőpultban terem előre csomagolva! :)

Dolce Vita írta...

Akkor csak a férjem túl érzékeny, ő kérdzte, hogy biztos ezzel akarom-e sokkolni a népet. : )

Dolce Vita írta...

Lorien!

Nagyon köszönöm, asszem, ezt mind kipróbálom, a sorrend még nem biztos, hogy marad. : )
Az uccsó káposztás tetszik a legjobban (imádom a savanyú káposztát). Holnap estére "kell" kártya-vendégeknek csinálni az első adagot. Még ma eldöntöm, melyik lesz az.
még1x köszi nagyon az alapos utánajárást.

Névtelen írta...

Ugyan nics mit, szívesen. Ha kell még több infó, nyugodtan keress meg!

Erről a könyvről van szó különben (még nagyapámé volt):
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?func=gyorscim&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=2&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&sszam=2&ID=14457

Névtelen írta...

Szia.
A tejszín 10 percig való főzése miatt főzőtejszínt kell használni?

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin