Ez pocsék, én ezt nem eszem meg. Pedig nagyon valószínű, hogy mindezt az ehetetlent ki fogom fizetni. Ha pedig esetleg megkérdezik, milyen volt, akkor valami érthetetlent fogok dünnyögni, de a pincér a választ amúgysem várja meg. Kiselőadást nem tarthatok neki, hogy milyen is egy megfelelően sütött hús, akkor meg minek is belebonyolódni az egészbe. Pedig, mondom még egyszer én fizetek, akkor bocsánatot már hagy ne kérjek. (Radio Café)Étterembe menni Pesten (Magyarországon), kockázatos vállalkozás. Azt hiszem egy kezemen össze tudnám számolni azokat a helyeket, ahol soha nem csalódok, bátran, bármikor beülhetek, a színvonal állandó. Új éttermeket csakis gondos utánajárás után próbálok ki, mert nincs annál rosszabb, mint amikor egy vacsorás este főszereplője, azaz konkrétan az étel ehetetlen, gyenge minőségű vagy teszem azt, romlott.
De nézzük, mi is ihlette ezt a posztot. A háttérsztori: kb két hete történt, gyerek a nagyszülőknél, egésznapos munka után nem volt kedvünk messzire menni vacsorázni, így a közeli XX. kerület egyetlen felső-közép minőségű éttermébe a Ringbe, mentünk volna. Vasárnap lévén ez zárva, így be kellett érni a Tortuga nevű hellyel, ahol utoljára kb 5 éve voltunk. Még ma is működik, tekinthetjük ezt akár jó jelnek is. És nyitva is van. Ok, lássuk. Az öt évvel ezelőtti látogatás egyetlen emléke (ettől ma is a hideg futkos a hátamon), hogy egyes asztalok alatt medencék vannak, ahol teknőcök úszkálnak. (ÁNTSZ???) A teknőcök még most is megvannak, másik asztalt választunk. A hely erőteljes kalózos imidzsű, a Heinekent is agyagkupában hozzák. Brrrr, ez indításnak erős azért. Már itt gyanakodni kellett volna. Az étlap hossza a Háború és béke terjedelmével vetekszik (90%-os csirke és pulyka dominanciával). Elsőként kétszínű paradicsomlevessel próbálkozok, amely az étlap szerint hideg, piros paradicsomlevest takar mozzarella golyókkal, mellette, a jing-jang elosztású tányérban meleg, fehér paradicsomleves, aszaltparadicsommal. Ez jól is hangzik. Főleg, hogy én még abba a hibába is belesetem, hogy magamból indultam ki (ráadásul pont ekkor csináltam az „átlátszó” paradicsomszószt: Szóval valami ilyet vártam), és nem abból, hogy mindezen leírtak reálisan mit is jelenthetnek az erzsébeti lakótelep tövében dolgozó szakácsnak. Most már ezt is tudom. Hideg paradicsomleves=cukros, sűrített paradicsomkonzervet kinyitni, tányérba önteni. Meleg fehér leves=sótlan, borsnélküli fehérmártás forró vízzel higítva. Gyakorlatilag úgy ahogy jött, ment is vissza a konyhába. A pincér mikor elvitte, bele sem nézett, megettem-e vagy sem. A második fogást is jól beválasztottam: rosé kacsát kértem gyömbéres-étcsokoládés mártással. Udvariasan szóltam a pincérnek, hogy a rosé az tényleg rosé legyen. Erre rámförmedt, hogy hát mit képzelek, náluk a rosé kacsa az rosé. Kár, hogy a romlottságra nem kérdeztem rá. Kijött a kacsa, gyakorlatilag bűzlött, rosénak egyáltalán nem volt rosé. Úgy 3-4 napja sülhetett ki. A csokoládémártás (már megint képzeltem valamit: konkrétan azt, hogy egy kis frissen kisült pecsenyelében felolvaszt a szakács 2-3 kocka 99%-os csokit, belereszel egy kis friss gyömbért, és ezzel diszkréten körbelocsolja a kacsámat) Ehelyett a tányéron fele-fele arányban (már megint a jing-jang motívum) osztozott a csokiszósz a krumplipürével. A csokiszósz annak a fajta csokiszósznak volt egy erőteljesen lisztízű verziója, amelyet régen a napköziben a piskótakockára öntöttek. Liszt annyi volt benne, hogy kőkeményné dermedt a tányéromon. A férjem hagymásrostélyost kért, és kapott egy felismerhetetlen, megfőzött, majd megsütött (és még ki tudja merre járt) húsdarabot, ami nem rostélyos volt.
Mikor a pincér leszedte az asztalt, megkérdezt milyen volt az étel, csak annyit tudtunk kinyögni, hogy hát ezt a csokiszószt talán újra kellene gondolnia a szakácsnak. Erre a válasz: „Azt? Hát az a legjobb dolog egy kacsához.” Erre próbáltunk valamit ellenkezni, mire gyakorlatilag lehülyézett minket. A problémát megoldandó, kértem, hozza azonnal a számlát. Hozta is: 7620 Ft, az összeget az orra előtt forintra leszámoltuk, majd köszönés nélkül távoztunk. Rosszul tettük? Igen. Már az elején vissza kellett volna küldeni a levest, és szólni, hogy a főételt felejtsék el. De valahogy ilyen helyzetekben nem szeretünk konfrontálódni. (Pedig én a nyílt konfrontáció nagy rajongója vagyok (főleg autóvezetésnél)). De senki nem szívesen teszi tönkre a hangulatosnak tervezett estjét egy jó kis veszekedéssel. Holott fizetünk azért amit rendelünk. Máshol sem vesszük át azt a munkát, amit nem végeztek el rendesen, nem? A burkolót is visszaküldjük, hogy ugyan cserélje már ki azt a fordítva felrakott bordűrt a fürdőszobafal közepén. Miért pont a szakácsokkal és a pincérekkel, és hozzáteszem a gyomrunkkal teszünk kivételt? Jártam már úgy is, szóltam a pincérnek, hogy a túródesszert túrója romlott. Mit mond erre a pincér? - Olyan nincs. - De bizony romlott, higgye el. - Nem, az nem lehet – mondja ő. Hát hol élünk? Még csak nem is volt hajlandó megkóstolni, a számlán pedig szépen feltüntették.
Egy héttel később a Klasszba indultunk vasárnap este, persze zárva. Krizia, szintén. Menjünk az Abszintba, rég voltunk, de nincsenek rossz emlékeink. Szintén rosé kacsát rendelek, de megkérem a pincért, hogy valami könnyű zöldséges köretet kérek hozzá a krumplipüré helyett. Mindegy mit, a szakácsra bízom. Erre mit kapok: zöld tagliatellét. (Erről sok olyan sztori jut eszembe, amit egyetemistaként, egy meglehetősen drága váci utcai étteremben hostessként dolgozva éltem át. Mikor például a hulla részeg szakács a zöldborsos bélszínre mártásként simán rátette azaznap ebédről megmaradt személyzeti zöldborsó főzeléket. Neki már mindegy volt. A szakácsok meg igen sűrűn voltak részegek.)
A tésztához nem nyúltam, a pincér persze nem kérdezte meg, hogy hogy ízlett. Lekapta a tányért és már sietett is. Desszertnek még kaptunk pár szarrá fagyott csokitrüffelt. Ez a vacsi 13 ezer Ft volt. A kettő egy 20-as, na ez az, ami nagyon bosszantó. Mégsem küldtünk vissza semmit, nem panaszkodtunk, hanem tűrtünk, nem ettünk, majd fizettünk. Pedig az élet többi területén, nem jellemző ez a magatrás. (rám meg főleg nem, férjem szerint én szeretek kiabálni másokkal) Miért van ez? Ti mit tesztek ilyen helyzetben?
Az oldalsó menüben szavazást is találtok a témáról!
fotó: Corbis
37 megjegyzés:
Jaj, a Tortuga tényleg nagyon gáz hely. Mi is megjártuk egyszer.
Egyébként én azonnal visszaküldöm és nem érdekel, hogy másoknak ízlett, hogy mai szálltmány és a többi kifogás. Friss és jó ételért vagyok hajlandó fizetni, másért nem.
Szakáccsal egyszer beszéltem. Amikor szerintem nyers volt a gomba, szerinte meg ress (mennyi s ez?).
Mondjuk nekem szerencsém van azzal, hogy ügyvédet hordok magmnál és ez általában elég hatásos ahhoz, hogy marhára azt csinálják, amit kérek.
Egyébként én az ellentéted vagyok. Utálom a nyílt ütközeteket idegenekkel, és azt, ha veszekednem kell. De a guta megütne, ha fizetnék némely ételért.
Hálás vagyok, amiért véleményezted a Tortugát, mert régóta készülünk oda a barátommal, most azonban végképp letettünk róla. Ana is csak megerősített ebben.
Nagyon örülök a mostani témakörnek, ugyanis túlságosan gyakran kerülünk hasonló helyzetbe: rosszul elkészített (túlfőtt, túlsütött vagy éppen az ellenkezője) étel erősen kifogásolható minőségű alapanyagokból, melyhez legtöbbször szemtelenül magas ár is tartozik, a pincér érdektelen, minden arról szól, hogy fizess, fizess, fizess... A visszajelzésedre, az elégedettségedre általában nem kiváncsiak. Legközelebb is lesz balek, aki náluk fogyszt, nem gond, nem kell visszatérésre bátorítani a vendégeket.
Valójában nem tudom mi a helyes fogyasztói magatartás, mit tehetek ilyen helyzetekben, milyen jogaim vannak? Visszaküldhetem az ételt és távozhatok fizetés nélkül? Vagy ha a kirendelt ételeknek csak egy része ehető, hogyan érvényesítsem, hogy csak azt vagyok hajlandó kifizetni, amit megettem, a többit, amit visszaküldtem nem? Mire hivatkozhatok, hogy sértetlenül megússzam? :-)
Jó lenne, ha valaki felvilágosítana...
Amúgy nem vagyok egy elveszett ember, ha nem is minden esetben, de sokszor nem engedem, hogy megkárosítsanak engem vagy másokat, de ahogy Te is írtad, az éttermekben valahogy megváltozik minden. Régebben még visszaküldeni sem mertem az ételt, mert a korábban a vendéglátóiparban dolgozó ismerősök azt mondták, hogy azt nem szeretik, leköpik meg más hasonló dolgokat tesznek az újra kihozott étellel, itallal.
Van azért kellemes tapasztalatom is. Újabban már olyan helyeken, ahol többször megfordulunk, ismernek minket, meg merem tenni, hogy az éppen nem tökéletesre sikerült fogást visszaküldöm. Érdekes módon ilyenkor előfordult, hogy a visszaküldött levest vagy krumplit ellenőrizték, a pincér elnézést kérve hozta a másik adagot vagy amit helyette kértünk, ráadásul nem számolták fel az el nem fogyasztott dolgokat. Ennek nagyon örültem - a magyar gyakorlatot figyelembevéve, holott természetesnek kellene lennie.
Boglya
Végre leírhatom valahol, hogy mi történt a főnökömmel. Amerikai unokatestvérével vacsoráztak többedmagukkal a várban, több mint 12000 Ft értékben öten. Mikor a számlát kérték a pincér nem tudott válaszolni rá, hogy a szervízdíj benne van-e az összegben. Persze az étlapon ott volt, hogy külön felszámítják. Ezek után közölte, hogy mégis tudja, de az ő gyerekei abból nem laknak jól (!!!), nem akarták kihozni a terminált, aminél kártyával is lehet fizetni, de a vedég se mehetett be az ajtón. Miért? Mert koszos lehetett a konyha? Végül mégis sikerült odahozni az asztalhoz a kártyaleolvasót, de kifelé menet a pincér a fenkét mutatta.
Komolyan mondom, csak nevetni tudok. Ezek akarnak vendégeket. Gondolom, ha csak külföldiek mennek, akkor gyorsan elfelejtenek a kínos kérdéseknél angolul, de még meg is verik a vendéget.
Egyébként én csak úgy merem visszaküldeni az ételt, ha utána nem kérek másikat. Nem hiányziok, hogy beleköpjenek a tányéromba!
Bocs, nem 12e, hanem 120e volt a számla. Persze...
aná-val szeretnék vacsorázni járni.
a kérdőívből hiányolom a: szó nélkül megeszem pontot.
egyébként az esetek többségében nem is az ilyen nyilvánvaló hibák jönnek elő, inkább, hogy egyszerűen vacak a kaja. gyenge az alapanyag, rosszul van tárolva, aztán még el is készítik. ez ellen meg nem igazán tehetsz semmit. ennyire képesek.
a Tortugában már én is voltam. egyszer.
Ez nekem olyan, mint a horgászás: ott se szoktam veszekedni az orvhorgászokkal, nem azért megyek, hogy dühítsem magam. Inkább elmegyek odébb.
Ha néha megkérdi a pincér, milyen volt a vacsora, még sose mondtam: borzalmas. Igaz, mostanában nem is akadt olyan hely, hogy az összes étel borzalmas lett volna, vagyis éhen nem maradtam. Ha csak telivér parasztok szolgálnak fel aránylag ehető dolgokat, nem bosszantom fel magam. Tegezzen le nyugodtan, ha így érzi helyesnek. Többet úgyse találkozunk...
Azért vannak pozitív példák is. Egyszer nyáron a Matteóban a kért császármorzsát nem hozta ki a pincér, helyette átadta a szakács üzenetét: a császármorzsa már kissé kiszáradt, nem ajánlja. Az más kérdés, hogy a helyette kért epres tiramisu nem hasonlított tiramisura (inkább valami műtejszínnel (?) készült réteges süteményre), de egy bibis étel még ennyi pénzért is belefér, minden más nagyon finom volt. A kacsa meg rosé... :)
(Mellesleg, kedves Dolce vita: finom kacsa csilis csokimártással, rizottóval: Malomtó.)
Szerencsére válogathatunk, lassan szaporodnak a jó helyek. Átlagban biztos van már kerületenként egy Budapesten, csak sajnos, nem egyenletesen elosztva...
Leginkább a desszertek területét érzem lehangolónak. Normálisan húst sütni vagy tésztát főzni már sok helyen tudnak, de egy normális somlóit találni embert próbáló feladat. Az olasz helyeken meg terjedőben vannak a zamárdi Mauro Kft. előregyártott/fagyasztott süteményei. Ezek amúgy többnyire ehetőek, de azért nem szeretnék mindenhol ilyet enni. Különösen a magas árszínvonalú helyeken nem. Milyen olasz szakács az, aki nem képes naponta csinálni egy tál tiramisut? Menjen haza Nápolyba, arrivederci!
Kedves Fűszer és lélek!
Melyik az a kitűnő hely a Várban? Nehogy oda menjünk a borkóstolás után. :)
Sajnos nem árulta el. Pedig nyugodtan megérdemel egy ilyen hely egy rossz kritikát valahol! De valami viszonylag új hely.
Tényleg érthetetlen ez a fogyasztói magatartás, amiről írtok. Én éppen Dolce Vita ellentéte vagyok: mindenhol szóvá teszem, ha elégedetlen vagyok az étellel, sőt, vissza is küldöm. Erről már néhány saját posztban meg is emlékeztem, leellenőrizhető vagyok:) Tárgyszerűnek kell lenni, amikor az ember kifogást emel, lehetőség szerint érzelemmentesnek is (engem sajnos időnként elfog a pikírtkedhetnék), ezzel szemben általában nincsenek felvértezve a pincérek. És még valami, amit ajánlani tudok: sose a pincéren töltsük ki az esetleg feltámadó indulatainkat: ő az, aki a legritkább esetben tehet a fiaskóról. De azt se felejtsük el: a pincérnek és a szakácsnak is van főnöke. Nem csodálkozhatunk azon, hogy nemigen javul az éttermek színvonala, ha birka módra megeszünk mindent, amit elénk tesznek, jobb esetben ott hagyjuk a tányéron, de kifizetjük. Én nem szeretem a megkeresett pénzemet értelmetlenül kidobni az ablakon, úgyhogy megkövetelem a minőséget érte. Dolce Vitánál egyébként szívesen vállalok egy-két jól sikerült, saját készítésű vacsoráért cserébe oroszlánképző tanfolyamot:)))
Igen, a Tortugát senkinek nem ajánlom. Bár aki szeretne megreszkírozni egy kis gyomorrontást, hajrá!
Véreshurka!
Igazad van, ez egy nagyon sarkított példa. De megtörtént, és megtörténhet máshol is. Az éttermek 90%-ban az a baj, amit Te mondasz. Igazán belekötni nem lehet, mert nem romlott meg ilyenek, csak rosszul, rossz alapanyagokból van elkészítve. Nem küldhetek vissza egy desszertet, mert szerintem nem való bele a konzervgyümölcs a friss helyett, vagy mert több műtejszínt használtak a kelleténél. Ilynkor egy megoldás van, többet nem menni oda.
Eszter!
Én is kíváncsi lennék, melyik az az étterem. Bár a várba ritkán járunk enni (modhatni, soha) Amíg a Jankó üzemelt, ott voltunk párszor. Az istenített Rivalda, pedig egy kalap kaki. Erről szól blogom első bejegyzése. : )
Boglya!
Igen, elkélne egy jogász/fogyasztóvédő segítsége. Van itt olyan????
A köpködés meg igaz, amikor étteremben dolgoztam, a saját szememmel láttam többször. Sőt husi földön való megtaposását is. : (((((((
Amúgy megállapítom, gyengék vagyunk. Megfogadtam, mostantól nem szégyenlősködök, visszaküldök és felállok.
Ana!
Ilyen szakmai támogatással, nem nehéz bátornak lenni. : ))))
Fakanál!
Pedig hidd el, nálam nagyobb oroszlán kevés van. : ) Ebből én is adhatnék leckét. Szerintem azért tűrtőztetem magam, mert a férjem jóval elnézőbb/konfliktuskerülőbb, és utálja ha a pihenésre szánt ideje feszkós hangulatban zajlik. Na jó nem fogom rá. : ) Talán vmi mélyebb lélektana lehet ennek a dolognak. Lehet, hogy a fizetett vendéglátást tudattalanul összekapcsoljuk az igazi vendégeskedéssel, ahol ugye nem illik kritizálni. Lesz ami lesz megesszük Mari néni hideg, sótlan levesét, és a sütiben a kutyus szőrét (na ez megint sarkított volt)
véreshurka én simán, ezen ne múljon!
Dolce, az ügyvédem csak ül csendben és bólint, amikor azt mondom az ott ügyvéd. Egyébként helyette is én küldöm vissza.
A másik, hogy előre tájékozódom az alapanyagok felől. Egy útszéli, C kategóriás étteremben nem várom el és nem teszem szóvá, ha valami gagyi alapanyagból készült. Csak azt, ha rosszul készült el. Mondjuk mócsingos, rágós hús, stb.
Egy nívós helyen viszont ne tegyenek elém cukros aranyfácán szószt, vagy !koszos! sárgarépa !karikákat!.
na végre, valaki. Azt hittem, csak nekem van cukros paradicsomszósz fóbiám
Abszint kb. 2,5 - 3 évvel ezelőttig jó hely volt. Tudtak húst sütni, ami kimondottan ritkaság errefelé és a csokiszuflé is mindig folyt belül, miközben a külseje nem égett meg. Majd elérte a pesti átok és zuhanórepülésbe kezdett. Ezek szerint ott is maradt.
Sajnos, úgy tűnik igen,elindult lefelé a lejtőn. Pedig én itt ettem életem egyik legjobb rosé kacsáját. (felül ropogós bőr, alatta omlós zsírréteg, puha, rózsaszín husi), és csokiszuflét is az Abszint hatására tanultam meg sütni. : )
Eddig egyszer mertem megtagadni a fizet�st: amikor a pizz�mon sz�rsz�lat tal�ltam. (Hogy fansz�rzet volt -e, vagy mellkas azt nem siker�lt kider�teni, de majdnem kapott egy kis extra sz�szt a kaja.)
Teljesen fel volt h�borodva a pinc�r azon, hogy nem akarok fizetni, mert egy szeletet megettem, mire felfedeztem a sz�rt. R�ad�sul g�nyos megjegyz�seket tett. K�rtem a panaszk�nyvet �s hosszas bejegyz�st tettem, majd az italok kifizet�se ut�n t�voztam. Ugyanezt tenn�m nyilv�nval�an romlott kaja eset�n is. A rossz hozz�val� �s elk�sz�t�s m�r h�zos t�ma, ilyenkor ink�bb visszak�ld�m, fizetek �s csendben szitkoz�dom. Egy�bk�nt van fogyaszt�v�d� ismer�s, kik�rdezem a t�m�ban �s tud�s�tok.
Egy l�ny, akinek a beceneve t�nyleg Oroszl�n :)
Latom nem kezeli jol a rendszer az ekezeteket, remlem azert ertheto voltam.
Oroszlan
Ciki a sírva fakadás? Nálam ez az első reakció. Főleg, ha nagyon éhes vagyok, és még elképzelésem is van, hogy milyen a megrendelt kaja. Aztán könnyek letöröl, és pincérrel elbeszélget a minőségi kifogásról. Azóta rájöttem, hogy ennek semmi értelme olyan helyeken, ahol sírás volt, mert ott komolyabb gondok vannak.
A romlott étel esetében, vagy "a légy van a desszertemben" típusú dolognál viszont nagyon-nagyon ideges leszek, főleg, ha még vitatkoznak is(eleve ne vitatkozzon, hogy nem romlott stb., hanem fogja meg gyorsan, és sunnyogjon el vele), és akkor képes vagyok csúnya dolgokra is.
Természetesen vannak kivételek: Café Körben (az egyik kedvencem) nem tudtam 3 étel közül választani, a felszolgáló segített eldönteni a dilemmámat. A végén, amikor rákérdezett, elmondtam neki, hogy nem volt rossz, de nem voltam elájulva.
A megrendelt desszertemet ezért grátisz hozta ki, hiába mondtam, hogy végül az én döntésem volt a rendelés, és nem volt annyira katasztrofális a kaja, ha megettem.
És ez lenne a normális, mert nekem ebből az süt, hogy fontos nekik, hogy elégedetten távozzon a vendég.
Üdv,
LepkePillangó
fura, az utóbbi időben rengeteg lehúzó magyar éttermes bejegyzést olvastam nem csak gasztro, de néhány egyéb blogon is. persze a bűvösszakács oldalán van egy jó bejegyzés, ami megmagyarázza lényegében, miért van ez, és hogy mit lehetne tenni, csak ugye senki nemtesz semmit, amíg van vendég, és be-betérő mindig van.
Én szerintem nagyon-nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem rendelkezem egyetlen éttermi horrorsztorival sem, az is igaz, magyar étteremben az elmúlt 4-5 évben baromi keveset voltam, egyébként is a gyomrom menzákon edződött. Ha voltam is, valami nagy létszámú rendezvény tagjaként, ahol négyszemélyes tálakat kaptunk, és ha ehetetlen is volt a rántottsajt, vagy mélyhűtöttből készült a krumplikrokett, meg porból a törtkrumpli, még mindig volt mellette valami olyan, ami ha nem is csúcs, de ehető volt, és nem maradtam éhen.
legközelebbi éttermi élményeim két hét múlva esedékesek, egy osztálytalálkozón. remélem nem lesznek problémák :)
Egyébként, amivel eddig magyar étteremként a végtelenségig meg voltam elégedve, csak piszok drága, az pesten a Lancelot. No, oda ha engedné a pénztárcám, szívesen járnék sűrűbben :)
érdekesek a reakciók, ki hogyan tolerálja vagy sem az éttermek színvonalát. sajnos az a tapasztalatom, hogy mo-n az étterem tulajdonosok még mindig nem akarják elfogadni, hogy lehet akármilyen dizájnos az étterem, ha a kaja nem jó! az éttermet a konyha, vagyis a szakács adja el akár tetszik akár nem. márpedig pont a szakácsokat nem óhajtják megfizetni!!! ha egy korábban jó étterem hirtelen hanyatlani kezd, biztosak lehetünk benne, hogy épp szakácsot cseréltek!!! ismerek olyan helyet, ahol simán meg lehet állapítani, hogy aznap melyik szakács főzött!!!
valaki irta, hogy neki a desszertekkel van problémája. erről csak annyit kell tudni, hogy a szakácsok elég ritkán értenek ehhez. egy átlag étterem nem engedhet meg magának külön cukrászt, így az étlapra többnyire csak primitív dolgok kerülnek fel, mint jégkrém, gesztenyepüré, palacsinta... stb. ahhoz, hogy komolyabb dolgok is legyenek, ahhoz a szakácsnak képeznie kellene magát, de erre ritkán hajlandóak, pláne, hogy a tulaj sem igényli, minek vesződne vele?! van szakács (sőt konyhafőnök) a családban, az infóim első kézből valók, elég sokat tudnék mesélni.
na igen, azt én is tudom, hogy a szakácsokat nagyon nem fizetik meg, nemhogy azt, hogy képezzék magukat... de, egyébként szarból sem lehet várat építeni, ott van az is, hiába jó egy szakács, ha silány alapanyagokból kell dolgoznia. Márpedig egy vendéglős gondolom hülye lenne mnőségi és ebből kifolyólag drága alapanyagokat venni, ha az olcsóbból nagyobb haszont tud bezsebelni
Itt van a kutya elásva, ki az a tulaj, aki vendéget lát és ki az, aki csak pénzt akar keres. Ha lehet gyorsan. Pedig az első verzió sem zárja ki sztem a másodikat.
Timea, durva eset. : (. Kiváncsi vagyok, mit mond a fogyasztóvédelmis ismerős. Sajnos gyanítom, nem sokat, (burkolólap ügyben fordultam hozzájuk, és gyakorlatilag semmit nem tudnak tenni, még akkor sem, ha igazolható, hogy egy adott cég valótlant állít egy termékéről)
LepkePillangó!
tudod, hányszor keröültem már, romlott/az nem lehet vitába. Erre én is azt mondom, szó nélkül kellene elvinni.
Kisvirág!
Sztem azért van ennyi lehúzós cikk, mert az éttermek katasztrófálisak. Írtad, hog éhen még nem haltál étteremben, vmi ehető csak akad. Az az igazság, hogy én pl nem azért járok étterembe,mert éhes vagyok. Ez egy program, amiért sokat fizet az ember, cserébe elvárja a megfelelő minőséget.
ebben teljesen igazad van, de azt is írtam, hogy valamilyen tömegrendezvényen voltam mostanában elsősorban étteremben, csak úgy, kettesben, hármasban nem is tudom mikor mentünk utoljára, legalábbis Magyarországon. Ez talán azért is van, mert tudja az ember, milyen minőségre számíthat... meg igazából azért is, mert sajnáltam/tuk rá a pénzt. vagy a kettő összefügg? :) Az rémlik, hogy még az átkosban, kicsi gyerekként, szinte minden héten egyszer étteremben ettünk...
En Angliaban elek, ahol eleg sok a duci ember, Mo-hoz kepest. Amikor hazamegyek, akkor neha elfog az ettermezos kedv, az itteni tapasztalatokbol kiindulva talalomra szoktam menni. De meg kellett allapitsam, hogy otthon sokkal konnyebb vekonynak maradni, ugyanis mindenhol ehetetlen volt a kaja... (Oke, csak kozepkategorias helyekre gondolok).
sajnos az egyik legnagyobb leégésem budapest vendégszeretetének bemutatása kapcsán kb. 6 éve éppen az abszintban történt, ahová olasz barátommal ültünk be. valószínű ő is rosé kacsát rendelt (két koktél után, amiben persze, mint magyarországon szinte sehol nem volt megfelelő mennyiségű alkohol) krumplipürével. szerintem a krumplipüré nem egy olyan nagyon bonyolult köret, de itt ezt sem sikerült megoldani. borzalmasan porkrumpli izű volt... szóval azóta soha többet abszint. (sem) akkor még én se tettem szóvá - olasz barátom is csak nekem panaszkodott, és persze nem ette meg - de ma már megtenném. azóta is nehezen találok olyan éttermet budapesten ahova szívesen elvinném, egy-két kivételtől eltekintve...
ja, és az nem a pomodoro... :)
van valahol listatok azokrol a helyekrol Bp-en ahova erdemes ellatogatni? arra az egy-ket kivetelre lennek kivancsi :)
koszi! Zsuzsi
Zsuzsi!
Ahová szeretek járni: Klassz, Krizia, Olimpia, Osteria Fausto,Donatella's kitchen. Ezek megfizethetők még és jó a konyha. Van már egy-két csúcs hely is, de ezeknél kb. 40 ezer egy két fős vacsi, ilyen helyre egy évben max egyszer, általában vmi évforduló kapcsán
Hát, én a sokat istenített Klasszal vagyok úgy, hogy oda soha de soha többet. Hét hónapos terhesen gurultam be az ajtón, mire a pincér lány leültetett a dohányzós részen. Kérdeztem, nem lehetne-e máshová, erre csak vállat vont, hogy minek, úgysem dohányzik most senki. Azért mégis ragaszkodtunk a baba miatt a nem dohányzóhoz, kaptunk is, de abban nem volt köszönet (vagy lehet, hogy minden asztal kényelmetlen?). Az előétel kifejezetten sótlan volt, mikor sót kértünk, már nagyon csúnyán néztek. A főételt csak sokára kaptuk meg, a pincérlány először elfelejtette a rendelésünket, aztán valaki másét hozta ki. Desszertet nem kértünk, csak a számlát. Megnéztük, volt rajta két kávé is, amit pedig nem is ittunk. Reklamáltunk, "ja, igen, bocsi, elnéztem". Hát borravalót nem adtunk, az biztos.
Az egész azért lepett meg, mert a neten ódákat zengtek a Klasszról, hogy szuper a kaja, és a pincérek is szuper kedvesek. Lehet, hogy csak mi fogtunk ki egy űber bunkót?
7 hónapos terhesen már minden szék kényelmetlen 5 percnél tovább : )) Na de félre a tréfát, én a Klasszaban mindig udvarias pincérekkel találkoztam, engem náluk az zavar, hogy elment a séf és a sous séf, és sztem akik helyettük lettek, nem annyira ügyesek, kreatívak. De rosszat azért sosem ettem azóta sem ott. Jó étterem meg nem engedheti meg magának, hogy bunkó pincére legyen, mert az elég egyszer kifogni és többet nem mész oda (jogosan). A plusz kávé meg ultragáz... tényleg jól kifogtátok
Engem nagyon meglepett, hogy az Abszintban ilyen kellemetlen élményed volt, én háromszor ettem volt és minden alkalommal elégedett voltam. A tortugán cseppet sem csodálkozom...
Kozi
Elnézést a volt helyett ott akart lenni:) Dolce, a Segalról mi a véleményed?
Kozi
Az Abszint régen jó volt, aztán ilyen pocsék, állítólag megint új a konyhafőnök, és újra jó. Nem tudom, az említett eset után nem mentünk ide többet.
A Segal nyitva van? Sztem nem
Sziasztok!
Bocsánat, hogy ellent kell mondjak nektek: mi tavaly ünnepeltük az 1. házassági évfordulónkat a Tortugában. Kifejezetten jó kiszolgálásban volt részünk, szinte még soha nem tapasztaltban és az ételekkel is nagyon meg voltunk elégedve.
A teknősök nagyon édesek voltak, a hangulat varázslatos, mesebeli, nem szokványos tucatétterem.
A koktél, amit ittam alkohol tartalmú volt! Ezt azért írom így, mert bizony sok helyen nagyon durván kihagyják belőle. Nem vagyok egy alkoholizáló típus, de jól akartam érezni magam azon az estén- nem mintha anélkül nem lett volna jó, de vágytam egy kis "szalonspiccre". :)Pár helyen kóstoltam már Mochito- t, de ez a legjobbak között volt.
A leves annyira ízlett, hogy el akartam kérni a receptjét, de sajnos titkos. :(
Nagyon jól laktunk és a számla sem volt horror.
A vacsora végén kérdőívet hozott ki a pincér az elégedettségünkre voltak kíváncsiak. Szóval én nagyon meg voltam velük elégedve. (Lehet, hogy tévedek, de mintha 2 éve tulajdonosváltás lett volna.)
Ja, és alig kellett várni a fogások között!
Szegedről származom, kb. 5 éve lakom Pesten. "Sajnos" nagyon el voltunk ott kényeztetve, mert jobbnál- jobb éttermek és cukrászdák vannak ott. Azóta is oda járunk vissza, ha jót szeretnénk enni- és persze a barátaink, családunk miatt. :)
Amúgy nagyon tetszik az oldalad, már ki is néztem belőle pár dolgot, amit meg fogok csinálni. Imádok főzni és egész jól is megy, így itthon élvezzük a jó kajálást...
Üdv! Anett
Én nyuszi vagyok nem küldök vissza semmit pedig különös érzékkel kiválasztom az étlapról az ehetetlen ételeket. Férjemé valahogy mindig sokkal finomabb. Mondjuk az ő véleménye, hogy rendelni is tudni kell. Én nem tudok.
szóljunk mindig és akkor egyszer talán elérjük a kellő változást
igen, szép lassan talán megértik a vendéglősök, hogyan is kellene ezt csinálni
Megjegyzés küldése