2008-01-14

Zöldalma granita

Nálam ez lesz az idei nyár sláger desszertje. Most talán még egy kicsit korai volt elkészíteni, de nem tehetek róla, ahogy megkezdődik az új év, szépen elpakolom a karácsonyi hangulatot árasztó díszeket, kiegészítőket, és jön a hosszú tavaszvárás, immáron élénk színekkel, pinkkel, (lásd spaghetti), zölddel, sárgával és lilával. Ilyenkor szoktam beszerezni az első hagymás növényeket is, hogy ezzekkel is egy kis tavaszt varázsoljak a lakásba.
A granita amúgy isteni lett, biztos elkészítem még párszor. Igazi „zöldalma” ízű, mint az aromásított cuccoknak. Talán a héj miatt, vagy nem is tudom. A férjem meg is kérdezte, hogy tettem-e bele valami mesterséges aromát (!), mert annyira erős zöldalma illata és íze van a fagyinak. Fagyigép nélkül is elkészíthető, ideális desszert súlyosabb lakomák után.
A garnita amúgy a mai fagyi elődje. Nem más mint friss gyümölcs, cukorszirup és jég (ezt régen az Etnáról szedték, és csak az igen gazdagok juthattak hozzá) keveréke. A dologban az a szép, hogy a mai napig is változatlan formában árulják szinte mindenhol Olaszország déli részein, főleg citrom és narancs ízesítéssel.
Semmi köze a pesti metróaluljárókban és balatoni strandokon árult műszirupos édes lötyikhez.

Hozzávalók 6 főre: 4 zöldalma, fél citrom, víz, 5 evőkanál cukor

1. A cukorból és 2,5 dl vízből főzzünk szirupot, majd hűtsük le.
2. Készítsünk elő egy tálban hideg vizet, facsarjunk bele egy fél citromot.
3. 2 almát pucolva, kettőt hámozatlanul vágjunk kockákra és azonnal tegyük a citromos vízbe, hogy ne barnuljon meg.
4. Ha végeztünkminden alma felszeletelésével, szűrjük le a gyümölcsöt, majd turmixoljuk le a cukorsziruppal. Ha szükséges még egy kis citromot adjunk hozzá.
5. Fagyigépbe vagy 4-5 órára mélyhűtőbe tegyük. A mélyhűtőben fél óránként kavarjunk rajta egyet.

Tipp: Ha nem fogy el azonnal az egész mennyiség, érdemes kisebb adagokban eltenni a méylhűtőbe, mivel fogyasztás előtt félig ki kell engednie. Nem lenne jó az egész menniységet többször felolvasztani és újrafagyasztani.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nnna. Itthon fekszem torokgyuszival, ilyenkor szoktam enni valami fagyifélét(fertőtlenítőnek :-)), úgyhogy most ezt kipróbálom. Van is itthon alma.

Dolce Vita írta...

Akkor csak óvatosan!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin