2008-04-28

"Gál Tibor, ő meg kicsoda?"



Tette fel a kérdést az Info rádió szombat esti Barangoló című műsornak riportere Feind Péternek, a nyitott pincék eseménysorozat kapcsán. Nem cél itt a blogon rádióműsorokat kritizálni, de ez a riport olyannyira volt gáz, hogy megér pár szót. Az elejétől a végéig nem hallottam a kollegina remeklését, épp csak be-beugrottam a fürdőszobába, hogy a gyerek fürdővizét ellenőrizzem, aztán ottragadtam egy-egy mondat erejéig.

Gál Tiborhoz a Shiraz kapcsán jutottak el, a fajtát bemutatva kérdezte Feind úrtól, hogy került az a hazánkba. A válaszra, hogy "minden bizonnyal Gál Tibi hozta be az országba" csusszant ki a hölgy száján a címben is szereplő mondat. Hogy mennyire nem ért a borokhoz, még többször is bebizonyította: egyre csak azon erősködött, hogy hogyan kerülnek ezek a keleti fűszerek a borba. (Még mindig a Shiraznál tartunk.) Végül konkrétan rákérdezett, hogy tesznek-e bele valamiféle fűszert, hogy az így kiérződik a borból.

Következő beszélgetőpartnere egy leginkább félszáraz, félédes, édes borokat készítő velencei-tó környéki pincészet volt (nevüket nem jegyeztem meg), a cabernet sauvignonukat kóstolták. (remélem, ez legalább száraz volt). Az egy apró dolog, hogy a bort kabernyié-nek ejtette, súlyosabb volt, mikor megkérdezte, hogy ugye ez a velencei-tavi borvidék jellegzetes fajtája. A legszebb az egészben az volt, hogy az interjúalany erre nem mondott nemet : )

Ne értsen senki se félre, nem kell érteni mindenkinek a borokhoz, de ha riportot szeretne valaki készíteni a témában, akkor legalább egy kicsit járjon már annak utána. A szerkesztő meg ilyen anyagot ne engedjen adásba! Morr

8 megjegyzés:

Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek írta...

Ezen más is kiakadt, pont most mesélték nekem. Én sajnos nem hallottam :-)

Ízbolygó írta...

A riporter csaj valóban igen dilettáns.
Itt hallható is!

gabojsza írta...

Tényleg nagyon gáz ez a Gál Ildikó...
Amúgy a hölgy Péter édesapjával, Feindl Lajossal beszélgetett.

Hapci írta...

A borászok irigylésre méltó türelemmel válaszolgatnak a kedves riporter tyúk (bocsánat: hölgy) kérdéseire...

Gourmandula írta...

Ez nem csak valami elkésett áprilisi tréfa? Én nem tudom elhinni, hogy ez adásba menjen komolyan. :))) A hölgy, a műsor, a rádió, és a magyar bor becsülete érdekében, ha megengeditek, ezt most viccnek nyilvánítom. :)

dolcevita írta...

Ízbolygó!

Köszi a linket, legalább végighallgattam : )

Gabojsza, valóban,akkor az apának is elég fiatalos a hangja, nem hallottam melyik Feind, csak a hang alapján gondoltam, hogy az ifjabb. Köszi

Gourmandula!
Nem,nem volt tréfa : ((

Gergő írta...

Upsz, inforádió. Amúgy minden szavuk arany.....lol.

Névtelen írta...

A riporternő sajnos a legalja. Azt eddig nem tudtam, hogy ennyire fölkészületlen, de a kérdései a nevetségesség határát súrolják. Többnyire eldöntendő, választ nem váró kérdéseket tesz fel. ("Ez a kút 200 méter mély?")
Valóban nem borász, de ha szívsebészt kérdezne a transzplant-klinikán, akkor is úgy kéne kérdeznie, hogy a hallgatót ott tartsa a frekvencián.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin