2008-05-06

Meggygranita

Tegnap este érkeztem haza egy hirtelen jött, majd ötnaposra nyúlt horvátországi utazásból, így az elmúlt napokban semmi érdemlegeset nem tudtam főzni, még a nagyon várt VKF!-ről is lemaradtam. Hogy Ti ne maradjatok recept nélkül, elővettem egy korábbi, eddig még nem közölt fotót erről az istenien hűsítő granitáról. Ha a napokban nem is, de a következő héten mindenképpen indul a fagyiszezon. (ha hihetünk az időjósoknak).
Az utazás alatt pedig egy zseniális polenta receptre leltem, beszerzem a hozzávalókat, és jön is a recept.

Hozzávalók: 30 dkg meggy kimagozva (szezonon kívül fagyasztott), 4 dl víz, 3 evőkanál cukor/méz

1. A vízből és a cukorból forrástól számítva kb 5-10 perc alatt főzzünk szirupot
2. Áztassuk a szirupba a meggyet, majd turmixoljuk le
3. Hűtsük le a levet, majd fagylaltgépben, a gép útmutatója szerint készítsük el a granitát. Ha nincs fagylaltgépünk, akkor öntsük műanyag vagy üvegtálba a meggylevet, így tegyük a mélyhűtőbe. Fél óránként keverjük alaposan össze, mindaddig, amíg kristályos jégkásává nem fagy

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Éljen éljen, én már aggódtam:))
Meg kiváncsi lettem volna mivel lepsz meg minket vkf alkalmából:) azért így utólag még jöhetne valami Dolce Vitásan szép és kreatív dolog Vkf szellemben, gondolom ezzel Beatbull is egyetért:)

Milyen volt HO ilyenkor, mennyire van tele turistákkal? bennünk is felmerült az ötlet.

Z

Névtelen írta...

valami komolyabb kaja mar sose lesz?

Dolce Vita írta...

Zozó!

Nem, nem tűntem el nyomtalanul, csak mostanában sok miegymás van/volt, ami akadályoz a főzésben
Még teljesen tűrhető, bár Trogirban már kifejezetten sokan voltak, Hvaron még nagyon kellemes volt, páran lézengtek csak

Névtelen!
: ) de biztos lesz, bár nekem a desszert is komolyabb étel
hamarosn jön egy nagyon ötletes halas étel, amit most Horvátországban ettem és majd sok más

Unknown írta...

jaj, nem veszem zokon, csak aggódtam már, mert olyan hirtelen lett csend Nálad - de ezek szerint csak a hosszú hétvégi utazás volt ;)
itt már napok óta hétágra süt a nap, s már meg is kezdődött a fagyiszezon - igaz mi itt inkább sörkertszezonnak nevezzük ;) épp holnap fog kezdődni Bajorország legrégebbi sörfesztiválja itt Erlangenben (igen, jóval régebbi, mint a müncheni Oktoberfest ;) ), szóval pont jókorra is jött meg a szép idő ;)

Névtelen írta...

ez nagyon jól hangzik! főleg, hogy alig teszel bele cukrot! sokszor olvasok olyan recepteket, amikben 30-40 dkg cukrot használnak.

Dolce Vita írta...

Chili!

Én általában mindenbe kb negyed annyi cukrot teszek, mint amennyit a receptek előírnak, sztem ez bőven elég. Azaz mivel nem vagyok a sok cukorhoz szokva, nekem általában minden ehetetlenül édes, amit nem én csinálok

Bombadil Toma írta...

DV
irigyellek!:) hvar szigetet nagyon szeretem.
off:
egyszer kérdeztél tőlem egy kylie wong receptet. pont ma láttam egy részt, amiben a garnélahúst egy kenyér szeletre halmozta, szezámmagban megforgatta, és olajban kisütötte. erre gondoltál?

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin