2008-05-15

Rebarbaratorta

A rebarbarát már i.e. 2700-ban igen becses növénynek tartották Kínában, egyrészt gasztronómiai értéke, másrészt orvosi felhasználhatósága miatt. Európába jóval később, az angol gyarmatosítások idején érkezett. Konyhai felhasználásra csak a hosszú szárak alkalmasak, dekoratív zöld levelei enyhén mérgező hatásúak. Leggyakrabban süteménytöltelék, mártás, lekvár vagy fagylalt készül belőle, sokszor eperrel vagy málnával keverve. A hosszú szárakat ugyanúgy kell pucolni, mint a szárzellert, majd rövid párolási idő után lehet felhasználni a rebarbarát.

Hozzávalók: tésztához: 10 dkg vaj, 20 dkg liszt, 5 dkg cukor, 1 tojás, csipet só
Töltelékhez: 30 dkg rebarbara, pucolva, felkarikázva, 30 dkg eper, zselatin, 3-4 evőkanál cukor

1. A tészta hozzávalóiból gyúrjunk tésztát, majd tegyük fél órára a hűtőbe
2. A felszeletelt rebarbarát rakjuk tepsibe, szórjuk meg cukorral, és fóliával lefedve süssük 12-15 percig 180 fokos sütőben. (ne süssük túl, mert akkor szétmállik)
3. A tésztát nyújtsuk ki egy kerek gyümölcstorta-formába, nehezékkel (tegyünk alufóliát a tésztára és szórjunk rá pl. babot) süssük 20 percig 180 fokon, majd vegyük le róla a nehezéket és süssük még 10-15 percig
4. A sütőben párolt rebarbara levét fogjuk fel, facsarjunk hozzá eperlevet 6-7 szem eperből, (ha a lé mennyisége kevés adjunk vizet hozzá, kb. 4 dl folyadékra lesz szükségünk), majd zselatinnal sűrítsük be.
5. Tegyük a rebarbarát és a félbevágott epreket a tortára, majd öntsük rá a zselatint. A zselatin szilárdulásáig hűtőben álljon a torta

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hol vetted a rebarbarát? Én még sehol nem találtam...

Névtelen írta...

Üdv, a nagycsarnokban ma több helyen is láttam, vettem is, ára 4-600 Ft/kg

Névtelen írta...

bocs,de a szárzellert nem kell pucollni..
Én a legjobban vajon egy szál vanilliával megpirítva szeretem egy kanál citromhéjjas mascarponéval vagy 'crumble,-ként.

Dolce Vita írta...

Én is láttam a nagycsarnokban a hétvégén.Ezt nálunk, a helyi piacon vettem

A szárzellert gyakran kell pucolni, a megerősödott oldalsó szálakat sokszor le kell szedni, különben a szádból húzogathatod ki őket. (ízlés dolga, én ezt kevésbé kedvelem) A rebarbarának pont ilyen a szára, ha túl erős, azt bizony le kell szálazni

Névtelen írta...

Szia DV!

Nyárikonyha oldalán az egyik hozzászólásban azt írod, hogy cukor és tartósítószer nélkül teszel el eper és meggy lekvárt. Le tudnád írni, hogy pontosan hogyan készülnek és meddig tarthatók el? A napokig tartó főzést hogy oldod meg?

Előre is köszönöm a segítséget!

Ildikó

miniMálna írta...

Szia!
De jó, hogy rátaláltam a blogodra! :) A hétvégén én is hasonló tortát tervezek sütni, Jamie Oliver-félét. Azaz csak a tésztája hasonló, azzal a különbséggel, hogy arányaiban nézve kétszer annyi cukor kell bele, mint a tiédbe. Szerinted nagyon édes lesz?

A kérdésem: miért kell nehezék a tésztára? És mennyi? Lepje be teljesen a tészta felszínét?
Nem sok ez az idő neki? Még nem sütöttem ilyen, örülnék, ha segítenél :)

üdv

Dolce Vita írta...

Minimálna!
Én általában mindenbe fele annyi cukrot teszek, mint mások. ehhez vagyunk hozzászokva, a nagyon édes dolgokat nem szeretem,ráadsul egészségtelene is
Nehezék azért kell, hogy ne púposodjon fel sütés közben a tészta. Lepje el teljesen a felszínét, egy tortaformához kb fél kg rizs pl
Az én sütőmben pont ennyi kell neki, miután leveszed a nehezéket már figyeld azért (ezért s írtam 10-15 percet), nehogy megégjen a széle

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin