2008-06-22

2 legyet egy csapásra: sajtgolyó házilag + krémsajt házilag

Elég régóta kerülgetem már ezt a receptet, kb. 3 éve kaptam a könyvet, amiben szerepel. Most kölcsönkaptam a Szakácsok könyvét, és mit látok? Az én régi barátaimat, a marinált sajtgolyókat. Becsületes nevén a labnehet. A közel keleten édesen is és sósan is készítik ezeket a golyókat. Én most a sós verziót próbáltam.
Nagyon könnyű elkészíteni, mindösszesen a hűtőben kell 4 napra helyet szorítani egy lábosnak.
A készítés során felfedeztem, hogy ha egy napig hagyjuk állni a joghurtunkat, akkor tejszínes krémsajt válik belőle. Hajrá, lehet készíteni a különböző fűszerezés, házi krémsajtokat!


Hozzávalók: 1 kg natúr joghurt, 1 dl tejszín, 3 kávéskanál só, 1 gerezd fokhagyma, marináláshoz: olívaolaj, rozmaring, fokhagyma

1. A fokhagymát krémesítsük, adjuk a tejszín és a joghurt keverékéhez, sózzuk (ízlés szerint mindenféle más fűszert is használhatunk, én most a natúr verziót próbáltam)
2. Egy mély tálat béleljünk ki egy konyharuhával (sűrű szövésű), és öntsük bele a joghurtot
3. Kössük össze szorosan a konyharuha széleit, szúrjunk át rajta egy fakanalat, majd ezzel támasszuk úgy meg a gömböcöt, hogy az alja ne érjen a tál aljába
4. Tegyük be a hűtőbe csöpögni, egy nap után kész a krémsajt, ha további 3 napig csöpögtetjük, gyúrható, formázható friss sajtot kapunk
5. Formázzunk golyókat, tegyük ezeket egy üvegbe, és készítsünk rá olajos, fűszeres páclevet. A hűtőben 2 hétig eláll

21 megjegyzés:

SZINTIA írta...

Nagyon tetszik ez a recept! Kipróbálom!

Névtelen írta...

Ha már anyós pajti úgyis folyton szállítja az újabb és újabb adag saját készítésű joghurtját, ideje ezt is kipróbálnom.
A tejszín alatt konkrétan mit értesz? Valamilyen bolti terméket, gondolom mégsem habtejszínt, vagy esetleg piaci tejfölt?

Dolce Vita írta...

30%-os habtejszín ment bele, én ennél jobb fajtával itthon még nem találkoztam

Névtelen írta...

eddig csak fetát pácoltam, de ez olyan jól néz ki, hogy feltétlen ki kell próbálnom!

Névtelen írta...

milyen joghurt jó hozzá?
alika

Névtelen írta...

40%-ost lehet literesben kapni.

Dolce Vita írta...

Alika!

A legjobb sztem a görög fajta, de én sima magyar natúr joghurttal csináltam (Cserpes).

Viri!
Hol és milyen márka?? én még sosem láttam

Névtelen írta...

Nagyon tetszenek ezek a kis golyók, mintha pici teniszlabdákkal lenne tele az üveg. Apropó, Dolce, a pác receptjét is megtudhatnánk?
Zsanna

Dolce Vita írta...

Zsanna!

Persze, csak azárt nem írtam, le, mert gondoltam, mindenki az ízlése szerint fűszerezi. Én így csináltam: olívaolaj, 2 fokhagyma lekaparva, 4-5 ágacska rozmaring bele. De rakhatsz hozzá kis csilit is, petrezselymet stb

Névtelen írta...

Szia!
Nem a témához kapcsolódik, de lenne egy kérdésem. Tartok én is balkonládában bazsalikomot és oreganot, és mindkettő elkezdett virágokat hozni. Mit érdemes tenni? Vágjam le a virágokat? Vagy vágjam le a bazsalikomok tetejét, még mielőtt elkezdene virágokat hozni? Az egész szárat le kell vágni, vagy csak a leveleket lecsipegetni? Alulról, vagy felülről csipegessek leveleket?
Más: gratulálok én is a babához! És NAGYON várom a szakácskönyvet, az elsők között leszek, aki megveszi, ez biztos. Remélem lesz dedikálás is ;)

Dolce Vita írta...

Tünde!

Ne hagyd, hogy felvirágozzon a bazsalikom, mindig a tetejésről csipkedd a leveleket (szárat is csípd vissza), agy fog szépen bokrosodno, oldalt is elágazásokat, sok levelet hozni.
Valahogy biztos lesznek majd dedikált könyvek is

Névtelen írta...

az édesbe mi kerül?
Ember volt vásárolni, és az egyik doboz joghurt édesített.
Szerencsére két külön márkát hozott, és a másik sima natúr, abból most keverem össze amit itt írtál, viszont akkor a másikból kipróbálnám az édeset.

Dolce Vita írta...

Kisvirág!

Méz és egy kis reszelt citromhéj vagy narancshéj kerül bele. Adhatsz hozzá kardamomot, fahéjat stb

Névtelen írta...

a sós változat isteni finom volt, az édes meg már csöpög, holnap kiderül, mi "sül" ki belőle :)
narancshéj, akácméz, fahéj került bele.
ha ez kész van, rozmaringos és/vagy bazsalikomos sósat fogok gyártani.
eddig rendszeresen vettünk robiolát, de ez legalább olyan jó, és olcsóbb is :)

Melinda írta...

Szia!
Most van a hűtőben az első adag sajt.Megkóstoltam egy nap után,tényleg isteni krémsajt lett,csak azt nem tudom,hogy lehetne azt az állapotot pár napig még megtartani,mert utána már más lesz az állaga. Van esetleg ötleted erre?
Melinda

Névtelen írta...

Szia!

En is elkezdtem, de csak holnap jar le 4 nap. Fokhagyma feltetlenul kell bele vagy, csak az iz kedveert van benne.

juci írta...

Tegnap este nekivágtam és elkészítettük a máj,padlizsán és paprika krémeket, a fűszeres vaj is ott csücsül a hűtőben a sajtgolyó kezdemények mellett.
Csak annyit mondhatok, hogy az életben többet nem veszek boltit, ha ennyire egyszerű megcsinálni...
Köszönöm!

Névtelen írta...

Szia!

Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted a sajtgolyóból kicsöpögött valami felhasználható még kenyérsütéshez? Ez lenne a savó?
Köszönöm a választ előre is!

Dolce Vita írta...

igen, mehet a kenyerekbe!!

dorc írta...

Köszönöm szépen a válaszodat! Még egy kérdésem lenne: tegnap kezdtem készíteni a sajtgolyót és a tegnapi nap folyamán kb 1,5 deci folyadék kicsöpögött belőle, de azóta nem csöpög belőle semmi. Mi lehet a baj? köszi

Dolce Vita írta...

dorc, anniy sztem rendben van, nincs vele baj

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin