A képen a számla egy részlete látható. Feltételezem, 3 étel neveRáadásul az elmúlt 3 hétben már másodszor. Ezt a szerencsét nem egy céges kiküldetésnek köszönhetem, hanem Wang mesternek, itt Budapesten, úgyhogy több ezer kilométer helyett elég volt 10-et megtenni a gasztronómiai élményért. Wang mester konyhájára, amely a IX. kerületben, a Nagyvárad tértől 5 percre található (Telepy u. 24.), Kicsi Vú egy korábbi bejegyzésében figyeltem fel. Hónapok óta szerettem volna elmenni kipróbálni, de
nálunk az „egzotikus” étterem nehéz műfaj, a férjem úgyis nem nagyon kedveli az efféle ízeket. Sushira, indiaira jó ha évente egyszer rá tudom beszélni. Most is sokáig kellett győzködni, hogy kipróbáljuk Wang mester szecsuáni éttermét. Jó hír, hogy az első két étel után a férjem már azt tervezgette, legközelebb mekkora társasággal jövünk, hogy minél több ételt megkóstolhassunk.
Másik jó hír, hogy az étteremben (mindkét látogatásom alkalmával) rajtunk kívül csak kínaiak ettek. Plázás kínai gyorsbüfében még sosem láttam kínait amint eszi a 450 ft-os, egyen szója- és keményítőszószos menüt.
Harmadik jó hír a belsőépítészet: sehol egy műanyag vízesés, rózsaszín-kék tájkép, műlakk fekete cucc a falon. Helyette nagyon egyszerű sárgás-narancsos beltér, IKEA fenyő bútorokkal, gyönyörű, rendezett kerttel. Asztalfoglaláskor érdemes a teraszra helyet kérni. 6-8 fős társaság esetén pedig kérjük a fedett, fa, kerti kiülőt. (asztalt érdemes foglalni, esténként általános a teltház. Tel.: 455-7021. Nem kell megijedni, kínaiul fognak beleszólni. A két pincér közül a hölgy beszél magyarul, a férfi szerintünk nem, mi legalábbis semmit nem értettünk belőle, de ezt ő is így gondolhatta, mert hívta is a kolléganőjét azonnal)
És a legfőbb hír, maga az étel. Még ha nagyon kitartóan is keressük, akkor sem találjuk a szokványos kínai büfé ízvilágot. Még a nyomait sem szerencsére. Friss, és annak ellenére, hogy sok mindenben az erős dominál, változatos, gazdag ízekkel találkozunk. Az adagok hatalmasak, 2 főre húsból, halból elég egy adagot kérni. Az étlap iszonyat hosszú, telis-tele fura dolgokkal (pl. medúza, valódi száz napos tojás, kacsazúza, sertésfül), az érdekesség kedvéért érdemes végigolvasni, aztán kérjük ki a pincérhölgy véleményét, mit javasol megkóstolni. Garantáltan nem fogunk csalódni az ajánlásában.
Hogy pontosan miket is ettünk, azt nem tudom, (az étlap szerinti nevét), azonban azt tudom, hogy mély nyomokat hagyott bennem egy sült oldalas, a szecsuani kenyér (pillecukor kinézetű kenyérke), egy tofusaláta (metéltre vágott tofuval), a rizstészta csípős szószban, a párolt cukorborsó héj, egy zellersaláta, illetve egy omlós hal, amelyet az étlap többszöri végigolvasása során sem tudtam felfedezni a listában. De nem is ez a lényeg, nyugodt szívvel bízzunk a pincérben, aztán csak várjuk izgatottan, mi is kerül az asztalunkra. Közben sóvárogva figyelhetjük mit esznek a szomszéd asztalnál.
Megfigyelésem szerint a kínaiak rengeteget képesek megenni (és sörből meginni), ez mégsem látszik rajtuk. Konyhájuk jellegzetessége, hogy 10-féle étel elfogyasztása után fél órával már nem is emlékszünk arra, hogy az imént még azt mondtuk, cipőkanállal tuszkolva sem megy már le több.
Mindehhez párosul a kedves kiszolgálás, és az a leírhatatlan hangulat, ami a vendégösszetételnek köszönhetően árad a helyből: mintha Kínában, egy sarki étteremben ücsörögnénk.
nálunk az „egzotikus” étterem nehéz műfaj, a férjem úgyis nem nagyon kedveli az efféle ízeket. Sushira, indiaira jó ha évente egyszer rá tudom beszélni. Most is sokáig kellett győzködni, hogy kipróbáljuk Wang mester szecsuáni éttermét. Jó hír, hogy az első két étel után a férjem már azt tervezgette, legközelebb mekkora társasággal jövünk, hogy minél több ételt megkóstolhassunk.
Másik jó hír, hogy az étteremben (mindkét látogatásom alkalmával) rajtunk kívül csak kínaiak ettek. Plázás kínai gyorsbüfében még sosem láttam kínait amint eszi a 450 ft-os, egyen szója- és keményítőszószos menüt.
Harmadik jó hír a belsőépítészet: sehol egy műanyag vízesés, rózsaszín-kék tájkép, műlakk fekete cucc a falon. Helyette nagyon egyszerű sárgás-narancsos beltér, IKEA fenyő bútorokkal, gyönyörű, rendezett kerttel. Asztalfoglaláskor érdemes a teraszra helyet kérni. 6-8 fős társaság esetén pedig kérjük a fedett, fa, kerti kiülőt. (asztalt érdemes foglalni, esténként általános a teltház. Tel.: 455-7021. Nem kell megijedni, kínaiul fognak beleszólni. A két pincér közül a hölgy beszél magyarul, a férfi szerintünk nem, mi legalábbis semmit nem értettünk belőle, de ezt ő is így gondolhatta, mert hívta is a kolléganőjét azonnal)
És a legfőbb hír, maga az étel. Még ha nagyon kitartóan is keressük, akkor sem találjuk a szokványos kínai büfé ízvilágot. Még a nyomait sem szerencsére. Friss, és annak ellenére, hogy sok mindenben az erős dominál, változatos, gazdag ízekkel találkozunk. Az adagok hatalmasak, 2 főre húsból, halból elég egy adagot kérni. Az étlap iszonyat hosszú, telis-tele fura dolgokkal (pl. medúza, valódi száz napos tojás, kacsazúza, sertésfül), az érdekesség kedvéért érdemes végigolvasni, aztán kérjük ki a pincérhölgy véleményét, mit javasol megkóstolni. Garantáltan nem fogunk csalódni az ajánlásában.
Hogy pontosan miket is ettünk, azt nem tudom, (az étlap szerinti nevét), azonban azt tudom, hogy mély nyomokat hagyott bennem egy sült oldalas, a szecsuani kenyér (pillecukor kinézetű kenyérke), egy tofusaláta (metéltre vágott tofuval), a rizstészta csípős szószban, a párolt cukorborsó héj, egy zellersaláta, illetve egy omlós hal, amelyet az étlap többszöri végigolvasása során sem tudtam felfedezni a listában. De nem is ez a lényeg, nyugodt szívvel bízzunk a pincérben, aztán csak várjuk izgatottan, mi is kerül az asztalunkra. Közben sóvárogva figyelhetjük mit esznek a szomszéd asztalnál.
Megfigyelésem szerint a kínaiak rengeteget képesek megenni (és sörből meginni), ez mégsem látszik rajtuk. Konyhájuk jellegzetessége, hogy 10-féle étel elfogyasztása után fél órával már nem is emlékszünk arra, hogy az imént még azt mondtuk, cipőkanállal tuszkolva sem megy már le több.
Mindehhez párosul a kedves kiszolgálás, és az a leírhatatlan hangulat, ami a vendégösszetételnek köszönhetően árad a helyből: mintha Kínában, egy sarki étteremben ücsörögnénk.
A tulajnak két étterme üzemel Budapesten: a 2005-ben nyílt Új Lanzhou a Fő utcában, illetve Wang Mester konyhája a IX. kerületben. Bővebb infó, recept, stb: http://www.kinaikonyha.hu/
11 megjegyzés:
Örülök, hogy tetszett, ezek szerint tartják a színvonalat. Én is gyakran gondolok rájuk, csak az én férjem is nehéz eset.:))
Nekünk is óriási kedvencünk, visszajáró vendégek vagyunk.
http://mennyeimignon.blogspot.com/2008/06/wang-mester-konyhja.html
:-)))
mindenkit csak bátoritunk a kipróbálásra! :-))
és nagyon igazad van, tényleg olyan, mint egy sarki étterem Kinában.
mignon
Még nem jártam a fent említett helyen, viszont a hatalmas választéknak és az óriási adagoknak elég egyszerű az oka. Egy Kínáról szóló riportban láttam (mostanában az olimpia miatt szinte folynak a médiákból) s egy kínai ismerősöm is mesélt a szokásokról. A kínaiak, ha enni mennek, akkor sokféléből sokat kérnek és általában egy nagy kerek asztal közepére kerül az étel. Ezután mindenki abból vehet annyit, amennyit akar. Az pedig, hogy rengeteg étel megmarad, egyáltalán nem gond a kínaiaknál az étteremben, hisz épp ezzel is jelzik, hogy megengedhetik maguknak. Fizetésnél nincs osztozás a költségeken, pedig nem kis összegek szoktak összejönni - de már ez is csak a hagyománynak írható be. Nem tudom, Wang mesternél van-e ilyen tipikusan kínai középen forgatható kerek asztal (?) Mondjuk a kínai konyhához az is hozzátartozik, hogy halaknál és hüllőknél általában még az élő állatra mutat rá a vendég, azaz abszolút frissen készül ;)
Az én tapasztalatom az, hogy bár sokféléből és sokat kérnek, de sokan is eszik meg (Wangnál láttam már olyat hogy egy kerek asztalnál pont 2x annyian ültek, mint ahány hely volt.) A másik meg, hogy lassan esznek, egy-egy vacsora 3 óráig is eltart. A fogásokat is gyakran elcsúsztatva kérik, azaz nem úgy mint mi, mindent egyszerre.
Szerintem van a Wangnál 1-2forgatható asztal, de ez egyébként Kínában nem volt gyakori, talán nem elég helytakarékos:-)))
Naja, bár én is a szép 3 órás étkezések híve vagyok ;) A hely persze luxus Kínában - külön luxus még az is, ha egy külön teremben étkeznek egy étteremben. Egyébként az itteni kínai egyetemistáknál rendszeresen tapasztalom azt a szokást a menzánkon, hogy mindent egyszerre esznek. Egy kanál a levesből, egy harapás a húsból, egy villányi köret és egy kiskanál joghurt. Aztán újabb kör indul ;)
Egy forgatós asztal biztos van, de lehet, hogy kettő. A pincér hölcs itt azt mondta, szépen sorban jönnek egymás után az ételek, ahogy elkészül, aztán falatozik mindenki vmelyikből. Ahonnan a pincér jött, ott a levest a végén eszik. De sztem ezer-féle hagyomány létezik, végül is nem kis ország. Az egyik asztalnál mindenféle játékot (kő,papír,olló szerűt) játszottak. KÉrdeztük a pincértől, hogy miket mondanak egy-egy játékban, de azt mondta, fogalma sincs, mert nem érti, egész más vidékről származnak, mint ő.
Gyorsan reagálva a postra ma ott is ebédeltem. Ebédidőben egyszerűbb a hely: svédasztalos. Meglepően finom, különösen az egyre terjedő amatőrebb kínai (gyors)éttermekhez képest, bár az nem feltétlenül mérce. Ha ár-érték arányban nézem, akkor meg még meggyőzőbba hely, mert hogy mindössze 890 forintot kérnek mindenért. Ennyiből nem tudom hogy lehet meggazdagodni. Bár valószínűleg nem költenek sokkal többet az alapanyagokra mint máshol, csak éppen sokkal figyelmesebbek az ételek elkészítésekor.
Egyik este zárásig maradtunk, és láttam, hogy pakolják ki a melegítőedénykéket, most már tudom, miért.
Mi két főre 6400 Ft-t, 5 főre 17 ezret fizettünk. Nagyon baráti
Tudnál feltenni az étteremről képeket?
Nem, sajnos nem, étteremben nem szoktam fotózni
Köszi az érdekes beszámolót!
"Nem, sajnos nem, étteremben nem szoktam fotózni"
Kínaiban én sem... Sehogysem néz ki :-)
Egy idóben Stockholmban gomba módra elszaporodtak a kínai éttermek, hajszálra a fenti kivitelben. Svédasztalos, "három fogás" egy tányéron, sőt még "egyél akármennyit" változatban is. Pontosan az volt benne a jó, hogy a löncs után visszamehettél dolgozni, és nem ragadt le a szemed a jóllakottsági álmosságtól.
"...10-féle étel elfogyasztása után fél órával már nem is emlékszünk arra, hogy az imént még azt mondtuk, cipőkanállal tuszkolva sem megy már le több.
"
Erre azt lehet mondani, hogy könnyű és jó (volt) az étel. Pedig néhány fogás ugyancsak nehéznek néz ki. Lehet, hogy tévedek, de szerintem ez az "érzés" az ízerősítő MSG-nek, azaz a nátrium glutamátnak tulajdontható.
Eleinte így volt a MekDönci ételekkel is. Az volt az érzésed, hogy akármennyit meg tudnál enni belőlük, ha hagynak időt rá :-)
Visszatérve az itteni trendre, a kínai éttermek látogatottsága egyre csökken, a svédek megúnták az umami-ízt, és fokozatosan átpártolnak a panini-szendvicseket (is) áruló saláta-bárokba és a tháj-éttermekbe. A pizza még megy, de a Pizza Hut nyomtalanul eltűnt Stockholmból.
Megjegyzés küldése