2008-07-04

Levendula

Értem én, nem lehet akármit írni, csak úgy, következmények nélkül. : )) Íme itt a kertem büszkesége, az ember, azaz pont velem egyforma méretű (ez kb. 163 cm-t jelent) levendula bokor. A tegnapi vihar és eső reggelre kicsit lelapította a levendulát, de a mérete szerintem így is látszik. A fő bokor mellett, amely egy fügefa kezdemény (idén lesz rajta egy szem füge), a curryillatú szalmagyopár és a rukola tenger között bújik meg, még van 4 kisebb bokrom, ezek mind idei, illetve tavalyi ültetésűek, ezért lényegesen kisebbek.

Kertem másik büszkesége az immár érésnek indult paradicsom "ültetvény". (5 cserép) Bár méretes a kertünk, veteménynek nem alakítottunk ki helyet, ezért a haszonnövények cserepekbe kényszerültek. Pont tegnap mesélte egy barátnőm, hogy a lakótelepi lakásának erkélyén már érnek az ő paradicsomai is, sőt cukkinit is ültettet.

A fenti képeken a kert, amely 5 éve készül folyamatosan. Mikor megvettük, egy szál gyom sem volt, benne, mivel gondosan gyomírtózták minden évben. Minden egyes bokor, fű, fa, virág saját ültetésű.

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaaaj, elszállt a kommentem. Szóval: köszi a gyors reagálást, méltán lehetsz büszke a szép kertedre, igazi béke szigete! Ha egyszer nekem is lesz kertem, én is rengeteg levendulát szeretnék ültetni bele! J

nana írta...

gyönyörű.. tátott szájjal ámulok, büszke lehetsz rá :)

Dolce Vita írta...

Én mondtam, hogy nagy bokor : )

Névtelen írta...

Meseszép, főleg a gyeped, csoda a kutyusok mellett. ;) És felettébb örülök, hogy a házikó is látszik... na talán majd 5 év múlva nekem(nekünk) is. :)

Aliz

Névtelen írta...

Kár, hogy nem lehet a képeket megnézni nagyobb felbontásban. Alső két kép ami jobban érdekel, nem nagyon élvezgető :(
Lehetne korigálni?

VKOrsi írta...

Nagyon szép!

Küldtem neked egy mailt egy kéréssel.

Névtelen írta...

Gyönyörű!Nagyon szép helyre érkezik a kicsi!Judit.

Névtelen írta...

Gyönyörű!
(Levendulából készíthetnél kis zsákocskákat is, ajándéknak is jó, pláne, hogy a saját kertedből van)
Üdv

Dolce Vita írta...

Aliz!

Szerencsére a két kuty nem lefelé pisil : ), így szép a fű, pedig sokat szaladgálnak rajta, ásásról leszoktak. A fű is saját szórás, sőt az öntözőrendszer csöveit pl én ástam be a földbe.
Lekvároskukta!
Ez jó ötlet! Molyok ellen próbáltam már csokrot bevinni a spejzba, da rajta csücsült békésen a moly : ((((
Soockit!
Sajna nem tudom nagyobbra venni a panoráma képet, mert ez egy fix beállítású oldal, és automatukisan ekkorára állítja be.

Névtelen írta...

Magról, vagy tőről ültetett rucola. Ha a levendula mellett van, akkor neki is olyan meszes, száraz talaj kell, mint a lila szépségnek? Imádjuk a rukolát, de eddig csak cserépben neveltünk, megpróbálkoznék a kiültetősdivel is.

Névtelen írta...

Kedves DV!
Megkérdezhetem, hogy milyen fajta tűzhelyed van? ugyanis hamarosan új házba költözünk(ha minden jól megy),és egy 'igazi szakértő' véleményére lenne szükségem tűzhely ügyben(is).Köszi!
alika

Névtelen írta...

Hát igen, jó dolog nagyon saját kezűleg ügyködni. Sok mindent megtanul az ember és aztán jobban megbecsüli az ember a saját keze munkáját. Én tegnap pl. ajtóba üveget gitteltem :). Ilyenkor jut eszembe, hogy a szüleink egy egész házat teljesen egyedül épitettek fel, most meg csak besétálnak a kulcsrakész lakásba/házba. Persze sok esetben ez is érthető. Azért jó érzés épitkezni...

Aliz

nana írta...

és természetesen nemcsak a bokorra értem, hanem a kertre is! :)

Bombadil Toma írta...

DV
hogyhogy már érik a paradicsomod? mikor ülteted ki öket? az én paradicsomaim még kicsik és zöldek:( pedig itt vagyok délen(pécs).
amúgy gratula a kertedhez! szép:)

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita!
Jó ideje lelkes addiktiv ovasoja vagyok a blogodnak.
Nem a recepttel kapcsolatban, de szeretnek tanacsot kerni.
Augusztus vegen par napot Firenzeben fogok tolteni barataimmal. Az a kerdesem, hogy milyen helyet ajanlasz, amit erdemes megnezni..turista-zajos ovezeten kivul, ahol az igazi olasz eleterzest tapasztalhatjuk meg? esetleg etterem, amit kiprobaltal? (elnezest, ezeket mind ugy kerdezem, hogy kozben nem tudom, mennyire ismered a varost).
Meg valami: milyen alapanyagokat, hozzavalokat erdemes beszerezni kint tartozkodasom soran, amibol itthon csodas dolgokat lehet varazsolni?
Koszonom elore is a segitseged.
temesed

Névtelen írta...

nagyobb kepeket legyszi

Névtelen írta...

nagyon szep a kerted...

Névtelen írta...

Szia gyönyörű a kerted. Meg szeretném kérdezni, hogy hogy áll a füge bokrod. Én még nem csináltam ilyet, csak olvastam róla, hogy hogyan lehet szaporítani. Tudnál valami tanácsot adni felőle?

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin