2008-08-05

Csokifagyi csokiból

Talán már írtam, hogy nem vagyok egy nagy fagyi rajongó. Valahogy nem vonz az a helyzet, hogy hideg, cukros, aromás, színezékes, adalékanyagos ki tudja, mit nyalogassak. Egy nyár alatt kb. 2 gombócig szoktam eljutni. Ha Olaszországban járok, ott akár 2 hét alatt is megeszem a szokásos 2 gombócot, mert inkább ott is maradok a friss granitáknál és a leturmixolt fagyasztott gyümölcsöknél. De leginkább egy jéghideg proseccót választok, ha már desszertről van szó.
Mióta van fagyigép sokat változott a helyzet, ugyanis rászoktam a házi készítésű fagyikra. A fagyigépről pedig gyorsan leszoktam, mert macerás mosogatni, sosincs hely a fagyasztóban a tartálynak, és többször jártam úgy, hogy nem akart benne megfagyni a fagyialap. Így turmixolásos módszerrel készítem a fagyit. Most éppen ezt az átható csoki ízű csodát, hmm mennyei volt.


Hozzávalók: 0,5 liter tej, 4 tojás sárgája, 15 dkg 75%-os étcsokoládé, 4 evőkanál cukor

1. A tojás sárgákat a cukorral habosra keverem
2. A tejet melegíteni kezdem, majd lassan, folyamatos keverés mellett beleöntöm a habos, kifehéredett tojássárgáját. Kevergetem míg sűrűsödni nem kezd, de vigyázok, ne forrjon
3. Belekockázom a csokit és addig kevergetem, amíg elolvad
4. Kihűtöm és a mélyhűtőbe teszem, amint fagyni kezd félóránként átkeverem a botmixerrel. Kb. 3-szor, 4-szer, és kész is a fagyi

8 megjegyzés:

小喬 írta...

Looks very delicious delicious ~

Névtelen írta...

A kifehéredett tojássárgáját akartad irni:)!Isteni a recept!Jó,hogy irtad a botmixert,mert magamtól nem lett volna annyi eszem,és mivel nincs fagyigépem,igy nem is készitettem még!
Köszi mégegyszer!
Zsuzsa

Dolce Vita írta...

Zsuzsa!

Köszi a javítást!
Nekem így is nagyon jó állagúak leszenk a fagyik

Anita írta...

Szia DV,

még e recept felkerülésekor elkészítettem ezt a fagylaltot, de nekem nagyon jegesre sikeredett. Betartottam a receptet, többször turmixoltam.
Most, hogy kezemben tartom a könyvedet, felkeltette az érdeklődésemet a fügés semifreddo, csak félek, hogy hasonlóképpen járhatok vele, mint ezzel a fagyival. Vagy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz?
Köszi,
Anita

Írok a könyvmegjelenéshez is :)

Dolce Vita írta...

Anita!

A semifreddo habosabb, könnyebb a tojásfehérje miatt, könnyebben is olvad, illetve nem fagy meg talán annyira. A házi fagyi amúgy sosem lesz olyan puha, mint az adalékanyagos bolti. Miután kiveszed a mélyhűtőből általában kőkeméyn, kicsit kell várni az adagolásával, addig szobahőmérsékleten tartani. Ez minden házi fagyira igaz (talán apálcás jégkérmre nem)

Anita írta...

Ma elkészült a semifreddo és nagyon finom lett. Nagyon picit érezni, hogy jeges, de inkább krémes.
A férjem heti 1 v. 2 doboz fagylaltot megeszik. Megbeszéltük, hogy ha ez olcsóbbra jön ki, akkor ezentúl készíthetek neki mindig. Hát szerintem mindenképpen olcsóbb lesz a számításom alapján :), inkább ezt egye, mint boltit.

Dolce Vita írta...

Anita!

a bolti az adalékanyagoktól olyan lágy. Bár nekem a semifreddóról sosem jutott eszembe hogy jeges, Milyen ízesítésűt készítettél?

Anita írta...

Mogyorós, fügés, csokoládést készítettem. Tegnap keresgéltem és találtam pár receptet, például a te pisztáciásodat is, kipróbálom majd ezeket is.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin