2009-01-11

Pácolt lazac házilag

Ezt a receptet szintén a sógórnőmtől hallottam és az ő sikerén felbuzdulva nekiálltam én is elkészíteni a sóban érlelet lazacomat, amely végül egy mennyei szendvicsben, az ebédemként végezte. Régebben valamelyik magyar főzős újságban láttam már a sóban pácolt lazac receptjét (gravad lax vagy gravet laks, svédül illetve norvégul), de ha emlékeim nem csalnak 2-3 hetes elkészítési idő szerepelt ott, ezért lapoztam is gyorsan. Kevés ételre tudnék ennyit várni. Karácsonykor azonban világossá vált számomra is, hogy mindösszesen 10 perc munka és 2 nap várakozás után fogyaszthatjuk is a házi pácolású lazacot. Miután ezt megtudtam, alig vártam, hogy eljussak a halashoz, friss lazacot venni. A lazac szerencsére nagyon szép volt, az a fajta, amely már nyersen is a fogyasztására ingerel (ilyenkor nyesegetem is szépen a halat nyersen). Összekevertem a fűszeres sót, majd 2 napig izgultam. Nem is egész pontosan két napig, kb. 40 órát állt a sóban a hal, mire elkészült és minden várakozást felülmúlt. Többet nem veszek füstölt lazacot az biztos. Ugyanis a végeredmény nagyon hasonló, annak ellenére, hogy itt füstölés nem történt. Ha pedig utánaszámolunk, kiderül, nagyon is jól járunk a saját készítésű lazaccal (mint minden más esetben a saját készítésű élelmiszerrel), hiszen a kevés adalékot, tartósítót tartalmazó füstöltlazac kilónkénti ára gyakran 8000-9000 Ft felett van. A színezett, agyoncukrozott, tartósítószereseket lehet 4000 Ft körül beszerezni. A nyers lazacfilét 3200 Ft/kg-s áron vettem.

Hozzávalók: kb. fél kg-s bőrős lazacfilé, kb. 20 dkg tengeri só, 1 evőkanál cukor, 1 csokor kapor felaprítva, frissen őrölt bors, 1 citrom reszelt héja

1. Készítsük el a fűszeres sót a hozzávalókból
2. Mossuk meg a lazacot, pikkelyezzük le és töröljük szárazra
3. Egy szűrő aljára tegyünk bőven a sóból, helyezzük rá a lazacot, majd fedjük be a maradék sóval
4. Fedjük le és tegyük a hűtőbe 2 napra (az érlelés ideje függ a lazacfilé vastagságától)
5. Éles késsel vékonyan szeleteljük

A szendvicshez: vaj, házi készítésű majonéz, rukola, kapribogyó, rozsos bagett

20 megjegyzés:

Mindennapi Manna írta...

:) Nálam holnapra van időzítve...

jj írta...

én most így kérem ezt a szendvicset. szegény vizsgákra tanuló egyetemista.

Piroska írta...

Érdemes nehezéket tenni rá amig tart az érlelés a hütőben (vaslábas, fóliába csomagolt tégla stb.)
Én bevallom még a sushiba is ezt teszem. De számomra a csúcs a krémsajtos bagel ezzel a lazaccal.

lencsike írta...

Ez a recept kb. 2 hónapja futott a TV paprikán (azt hiszem a 10 legjobb...sorozatban), később a honlapjukról szerettem volna beszerezni, de már nem volt elérhető. Nagyon örülök, hogy feltetted, köszönöm!

Beatbull írta...

Tudtommal a gravad lax elkészítése kb. 3 napig tart, nehezékkel, mint ahogy Piroska is írta. Persze ínyenc üzletekben is kapható.
A lazac bőrét nem hántottad le? Én mindig leszedem, a lazacról, főleg az alatta rejlő szürkés réteg miatt, aminek kellemetlen íze tud lenni.

dolcevita írta...

Piroska!
utólag én is olvastam a nehezéket, de nem fért volna el a hűtő polcán : )
Beatbull!

Sztem az idő a filé vastagságától és a só mennyiségétől függ. Az enyém teljesen jó lett kevesebb, mint 40 óra alatt. Sógórnőmnek egy vékonyabb filé vég 24 óra alatt készült el.
A bőrt én hagytam, ha leszedjük nem jön szét a filé?

Beatbull írta...

Persze, vastagságtól függ, de nem 2-3 hét ;)
Nem, nem jön szét a filé. Semelyik hal sem esik szét, ha lehántod a bőrét - sütésnél kell csak odafigyelni, mert akkor már széteshet, ha nem elég nagy lapátkával fordítjuk meg ill. emeljük ki. Némely halnál előnyös a bőr, pl. fogas nálam mindig a bőrös oldalán sül szép ropogósra. Lazacnál viszont mindig lehántom a bőrét és az alatta található szürkés réteget, mert gyakran kellemetlen ízt hoz magával. Éles késsel nem nehéz a bőrt leszedni - farkánál vagy egyik sarkán kicsit bevágod, s a kést szépen laposan tartva lehántod a halhúst a bőrről. Olyanról is olvastam, hogy külön kisütik a halbőrt szép ropogósra, mint pl. a kacsamell bőrét is és amolyan chipsként teszik a halfilé mellé.

Ricardo írta...

Elárulnád Nekünk, hogy melyik halasnál vásárolsz a Nagycsarnokban? Annyian vannak, kellene egy kis segítség. Van esetleg bejáratott hentesed a Nagycsarnokban?

dolcevita írta...

Ricardo!

ha a főbejárat felől mész le az alagsorba, akkor a legutolsó beugróban lévő halas. Az a beugró, ahol 3 halas van, ebből a középső

Húst csak itt a hozzám közeli piacon veszek, egy hentesnél. A nagycsarnokban többször átvágtak : (

zöldséget, gyümölcsöt szeretek itt venni

Sáfrány írta...

Hiába veszed 3200Ft-ért a lazacot, miután a só kiszívja a nedvességet a halból 1 kg-ból 60-70 dkg marad bőr nélkül így lesz az 5000 ft/kg is.

dolcevita írta...

no de ennyiért még mindig csak olyat kapsz, amelyik színezett, ízfokozózott, tartósítószeres ehetetelen gumi. Vettem már olyan füstöltlazacot, amelyik a kukában végezte, annyira vacak volt. A normálisabbja 8000-9000 ft-nél kezdődik

Ricardo írta...

Köszönöm a válaszodat! Ez a hentes dolog komoly problémám. Esetleg valaki az olvasók közül tud ajánlani valakit. A Cserpes féle tejtermékek nagyon beváltak, azt hiszem azt is itt olvastam.

Hobbiszakács írta...

Amíg az előző kommentem előkerül:

Jól néz ki, biztos ízletes volt. Az eredeti svéd recept, benne a hozzávaló mártással - anélkül sajnos nem teljes az ízélmény - ez:

http://hobbiszakacs.blog.hu/2008/03/18/a_lazac_3#more383237

Edina írta...

SZiasztok!
Biatorbágyi hentes nagyon szívesen tudok ajánlani. Mióta az eszemet tudom léteznek, családi vállalkozás, pici üzlet szárnyas nincs. Mindíg minden friss és gyönyörű! :)

Anna írta...

Szia Dolce!
Nagyon készítésre és fogyasztásra ingerlő ez a csoda!Amint vége a vizsgaidőszaknak és visszatérek a konyhába (amit a párom nagyon vár), meg fogom csinálni!
Az eddigiek alapján úgy tudom,hogy a pesterzsébeti piacra jársz. Még nem sokszor volt értekezésem eljutni oda (vicces,hogy a csarnokba többször jutok el,ilyen, ha az ember lánya a belvárosban éli a napjai nagy részét :( ), szívesen venném a tuti hentes pontos lelőhelyét. egyszer benéztem,de nem volt szívderítő a látvány.. Csirke? Engem is átvágtak a csarnokban.. Libamájat se mertem venni,sose tudom.Szeretek biztos tippekre menni. Szóval szívesen vennék néhány lelőhelyet!
Köszönöm!

dolcevita írta...

Anna!

Az erzsébeti piacon egy hentesnél vásárolok: ha a régi épületnek háttal állsz, akkor az U alakban balra a bio bolttal szembeni hentes. Már felvágottból is nagyon jókat tart (pl. olasz finocchione szalámi). Zseniális malac áruja van. Csirkét én nagyon-nagyon ritkán veszek. Levesnek inkább tyúkot, az U alak másik oldalán, az első bejárat után, jobbra az első csirke árusnál. Húsból én nagyon malacos vagyok, illetve ha kecske, bárány, borjú akad , még az is jöhet.
Nagycsariban a gyümölcsöket, zöldségeket szeretem, nagy választék, olcsóbb, mint erzsébeten.

Névtelen írta...

Megcsináltuk, zseniális lett és 2 nap alatt kész volt! Szerintem hamarosan készítjük a következő adagot :) Hajni

KeveMarcHarc írta...

Kedves Dolce Vita, nekem is eljött az idő, ugyhogy tulestem a marinált lazac tüzkeresztjén, az én próbálkozásom, sikeresnek tekinthető volt, sokat motivált a te recepted is, hamarosan fogok füstölni is lazacot, az abbéli tapasztalataid ha vannak szivesen venném tanulság gyanánt :)

dolcevita írta...

még sosem füstöltem, de tervezem. ha előbb esel túl rajta, lszi írj a tapasztalatokról!

Agnes írta...

Kipróbáltam a füstöletlen nyers lazacot. Nagy sikere volt. Belinkeltem a blogot a honlapom "Halak" oldalán. gyorsvacsora.5mp.eu

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin