2009-02-09

Citromtorta sütés nélkül

Gyors torta, elrontani nem lehet. Ebben a szürke időben pedig kifejezetten üdítő. Főleg az olyanoknak, mint én, akik betegen fekszenek itthon. : (( Úgyhogy nem is nagyon írok most többet. Még csak annyit, hogy a citromkrém a Szakácsok könyvéből származik, annyit módosítottam rajta, hogy az eredeti öt citrom helyett csak négyet használtam, illetve 30 dkg vaj helyett csak 20 dkg-t. A recept szerint 82 fokig kell melegíteni a krémet, erre az első reakcióm az volt: „na persze” de lemértem és valóban 82 fokon sűrűsödik be a krém.


Hozzávalók: 20 dkg omlós keksz, kb. 30 dkg vaj, 4 citrom, cukor, 4 tojás, 8 dkg cukor

1. Törjük össze a kekszet (én mozsárban szoktam), és keverjük el 8 dkg, olvasztott vajjal
2. A vajas-kekszet lapogassuk egy kapcsos tortaforma aljába, tegyük a hűtőbe míg elkészítjük a krémet
3. Reszeljük le a 4 citrom héját, morzsoljuk össze kb. 7-8 dkg cukorral, adjunk hozzá 1,5 dl citromlevet és 4 egész tojást. Keverjük alaposan el a krémet
4. Vízfürdő felett, folyamatosan kevergetve sűrítsük be a krémet. (Kóstoljuk meg, elég édes-e, én nem szeretem ha nagyon édes, lehet, hogy másnak így nem jó!). Majd a még meleg krémbe keverjünk bele 20 dkg felkockázott vajat
5. Öntsük a krémet a tésztára és tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Vékony késsel válasszuk el a krémet a formától, mielőtt szétkapcsolnánk azt

27 megjegyzés:

Csáki István írta...

Szia,

a keksz lehet pl győri édes is? az nekem omlós:-)

Üdv

Dolce Vita írta...

persze, én egy olasz fajtát használtam, de lehet győri is

Hajnal írta...

Biztos nagyon fini,majd egyszer kipróbálom:)
Jobbulást neked!!:)
Szeretem a blogod,csak így tovább!!Szépek a képeid nagyon!!Ügyes vagy!!
Üdv:Hajni!!

Névtelen írta...

Jobbulást kívánok, én több mint egy heti fekvés után ma kezdek éledezni. Viszont ezt a tavaszidézőt én már tavaly kinéztem "A KÖNYV"-ből, és egy vendégségre megcsináltam, de nem tortának, hanem egyszemélyes adagokban, koktélos poharakba szervírozva! Naggggyon ütős volt úgy is!

Cukroskata írta...

Húúúúúúú de szép. A torta is, meg a kép is :-)

Névtelen írta...

Engem az érdekelne, hogy mekkora és milyen formában készült. Mini, vagy nagy? Nem tudom eldönteni a kép alapján. kösz, flóra

Dolce Vita írta...

remélem, csak kósza megfázás, ma már nincs is lázam...
ez 16 cm-es tortaformában készült (majdnem azt írtam, sült) de egy hete ugyanezt a mennyiséget 26-os formába töltöttem, persze úgy laposabb lett
Ha csak krémnek kell citromkrém, akkor én az olasz fajtát készítem, az tejes, csak tojással van sűrítve, nem vajjal. (epres citromtortaként szerepel az oldalon) Bár érdekes módon ez sem vaj ízű a rengeteg vaj ellenére

Borsó írta...

Gyógyulást kívánok!:O)
Nagyon ínycsiklandó! Mivel imádom a citromot, biztosan ki fogom próbálni!:O)

Csibimama írta...

Nagyon tetszik ez a recepted is. Ki fogom próbálni rövidesen. Remélem, már jobban is vagy. További szép napot kívánok. Anna

Névtelen írta...

Isteni ez a recept! és milyen egyszerű!!!köszönöm!

Magdi

Névtelen írta...

Szia!
Én már régóta dolgozom a vendéglátásban. Most találtam az oldalad és valami fantasztikusak az ételeid és gyönyörűek a fotóid. Kevés magyarországi "séf" tud ma ilyenek produkálni.
Gratulálok!

Dolce Vita írta...

Besko!

Köszi : )
sajnos ez jellemző a magyar vendéglátásra : ( gyakori, hogy háziasszonyok, sok-sok kedvvel lényegesen jobbakat főznek

Névtelen írta...

Szia! Épp ma volt a tvben ez a torta, stahl módra. ugyanígy csinálta, csak a tetejére rakott még egy fehércsokis mázat. elég jól néz ki ez is...

Névtelen írta...

Tegnap készítettem el, ma kósoltuk, nagyon finom és egyszerű is! Köszönjük a receptet és a gyönyörű fotót! :)

Hapci írta...

Kipróbáltuk ezt a receptet is, köszi!
Az eredmény mindenkinek jobban ízlett a konyhán, mint a másik, zselatinos verzió. :)

Dolce Vita írta...

intenzívebb és kevésbé ipari lett, nem?

Dolce Vita írta...

ja, és ez sztem nem kívánja a túrófagyit. magában bőven elég
Próbáljátok ki a karamellest is!

Hapci írta...

Nekem az se volt ipari, de ez határozottan jobb. Tegnap egy pici, langyos túrógombóckát kaptam mellé vaníliamártással, igen finom volt a kettő együtt.
A karamellest már korábban kipróbálta egy ismerős, nagyon tetszett neki.

Névtelen írta...

Szia!
Zseniális a blogod, és ez a recept is. Tegnap kipróbáltam, kicsit belekontárkodva. Nem volt keksz itthon, volt viszont helyette cornflakes. A cornflakeshez elhasználtam az összes itthon levő vajat, így a citromkrémbe már nem jutott, ezért anélkül kentem rá. Így viszont vékonyra sikerült a krém, úgyhogy a tetejére még kapott egy kis citrommal ízesített joghurtos mascarpone krémet, amit egy kis zselatinnal szilárdítottam meg. Ez a 3 réteg együtt... párom nem tud betelni vele. Köszönöm az ötletet! Igyekszem kipróbálni az eredetit is.
Zsu

Névtelen írta...

Hahó!

Most a hétvégi ramaty időben készítettem a férjem névnapjára (jött a család). Iiiiiiiisteni volt, sütivel ekkora sikert még nem arattam.

Hamarosan kipróbálom naranccsal is.

Lehet esetleg a vajat valamivel helyettesíteni, hogy kevésbé legyen kalóriadús?


Köszi és csak így tovább:
KáVézacc

Dolce Vita írta...

KáVézacc!

ugye, ugye : ) Narancsos-mandulásat pont a múlt héten készítettem, a Meglepetés téli receptújságába. A keksz felét durvára tört, szelt mandulára cseréltem, a citromot meg narancsra, a tetejét szeletelt mandulával szórtam meg, finom lett

ha olyan formába teszed hogy a kekszet fel tudod hozni szélnek is, akkor tölthetsz bele kicsit lágyabb, főzött krémet (olasz citromtorta néven találsz nálam ilyet), egy napos hűtés után szeletelhet lesz

Névtelen írta...

Mascarponés citromkrém létezik-e? Jobban szeretném,mint a vajasat.

Dolce Vita írta...

A vajas krémeket én sem szeretem, de ezen egyszerűen nem érezni. Van főzött citromkrém receptem, de annak a széle nem áll meg önállóan, kell, hogy pereme legyen a tésztának.http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2008/04/olasz-citromtorta.html

Névtelen írta...

Szia!

Nekem nem állt össze krém egy éjszaka után sem! Kénytelen voltam leszedni és zselatint adni hozzá! :-( Mit csinálhattam vajon rosszul? Nem főztem elég ideig a krémet?

Betti írta...

Szia!

Elkészítettem ezt a tortát, de sajnos nekem túl savanyú volt. Tettem még bele több cukrot, mikor besűrűsödött a krém, de így sem volt jó. Azt hiszem ez a recept citrom fanatikusoknak való, talán.

Dolce Vita írta...

Nem értem, miért nem állt össze. Meddig főzted? 4 tojás besűrít simán 3 dl folyadékot magában, ebben pedig 20 dkg vaj is van. Sosem volt vele ilyen gondom

Betti!

valóban nagyon citromos, pedig 1 citromot le is csaltam az eredeti recepthez képest. Én amúgy tényleg citrom fanatikus vagyok : )))

22 írta...

isteni a recept, pont most költöztettem a kis finomságot a hűtőbe :) nagyon tetszik a blogod, szerintem még jó pá receptet ki fogok próbálni!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin