2009-03-01

VKF! XXIII., Mandulapuding, a leírhatatlan


Most sajnálom igazán, hogy ízeket nem tud közvetíteni az internet. Hosszú-hosszú ideje nem ettem ennyire finom édességet. Kezdő vagy még bizonyalankodó házitündéreknek a jó hír, hogy a tojás szétválasztásánál bonyolultabb művelet nem szükséges az elkészítéséhez. Időhiánnyal küzdőknek (ez lennék én) pedig a jó hír, hogy 3-5 perc összeállítani ezt a sült pudingot, utána pedig csak sütni és a minden falat lenyelését követő elégedett mmmhhhhhh-ket kell bezsebelni. Sok receptre mondtam már, hogy ki kell próbálni mindenkinek, ezt még annál is jobban muszáj! Mennyei!

A receptet már egy bő hónapja kinéztem magamnak a Szakácsok könyvéből, de csak a héten készítettem el. Miközben sült, akkor jöttem rá, ez pont beleillik Grenadine VKF! kiírásába. (Szeptember óta, mióta megszületett Kristóf nem küldtem receptet VKF!-re. Pedig sok kedvemre való kiírás született, csak sajnos az idővel állok folyton hadilábon.)

Hozzávalók: 20 dkg őrölt mandula, 10 dkg vaj, 5 evőkanál cukor, 2 evőkanál tejszín, fél citrom reszelt héja, 2 egész tojás, 2 tojássárgája, 4-5 csepp keserűmandula aroma (persze jobb lenne keserűmandula, de nem találtam ilyet)

1. Olvasszuk fel a vajat
2. Keverjük hozzá az összes többi hozzávalót, öntsük egy tűzálló formába
3. 180 fokra melegített sütőben süssük 35-40 percig

32 megjegyzés:

napmátka írta...

Nagyon tetszik, azt hiszem, holnap ki is próbálom. Köszi a nagyszerű receptet!

Ági írta...

Én is nagyon-nagyon sajnálom hogy nem lehet hatékonyabban közvetíteni a neten, de már a képtől is csorog a nyálam.

Benenn írta...

Olyan szééép. Amúgy meg nekem is megvan a Szakácsok könyve, de előbb mindig megvárom míg te kipróbálod. Eddig bevált. :)))

trinity írta...

Lassan annyi receptet gyűjtök be Tőled, hogy vagy 200 kilósra hízlalom a családom, vagy 200 évig esszük:)))

ManóAnyó írta...

Ez tényleg kipróbálandó! Csak nekem sosincs olyan szerencsém, hogy ilyen jó kis sütőformákhoz jussak hozzá, pedig sokat keresgélek. Csak biztos rosszkor és rossz helyen :(

Kovács Micike írta...

Szia Kriszta! Ez is Typhoon-forma?
Juca

dolcevita írta...

Ó, hát ez nem hízlal, nincs benne liszt : )

A forma ugyanaz a typhoon, amiről korábban írtam

Anett írta...

Egy kis meglepetés!

http://mylittlevegankitchen.blogspot.com/2009/03/baratsag.html

napmátka írta...

Hány személyre tervezhető ez az adag?

napmátka írta...

Még egy kérdés: a tojások fehérjét nem verted fel előzőleg?
Előre is köszönöm a válaszokat!

dolcevita írta...

Négy személyre elég, és nem kell külön felverni semmit sem

cukroskata írta...

Megcsináltam, nagyon finom lett. Egy kis áfonyalekvár a tálaláskor nem ártott neki :-)

Ildinyó írta...

Nyami-nyami! Mind nagyon guszta! Gratula! Kérlek néz be hozzám: http://ildinyo.blogspot.com/2009/03/meglepetes-baratsag-tunderek.html
Üdv
Ildi

Lekvároskukta írta...

Ez mennyei lehet!
Mivel nagy mandulaimádó vagyok, tuti, hogy megcsinálom!

Névtelen írta...

Ha van keserűmandula, mennyi kell bele?

dolcevita írta...

4-5 szem, honnan van?

napmátka írta...

Köszönöm a nagyszerű receptet, én egy diós-rumos változatot készítettem.

Ági írta...

Lehet, hogy hülye kérdés, de a 2 egész tojáson felül kell még 2 sárgája? Mert teljesen így értettem :) Annyira jól hangzik ez a süti, pláne,hogy MANDULÁS. Meg kell csinálnom!!! :D

dolcevita írta...

igen, 2 egész plusz 2 sárgája, és nem kell külön kevergeti egyiket sem

Névtelen írta...

A keserűmandula a kertünkben terem, kirögedett barackfák magoncaiból lettek. Nem gondoltam volna, hogy valaha használni fogom...
Üdv
Bánki Bernadett

Ember írta...

A hoallo tal helyett hasznalhatok kerek tortaformat?

dolcevita írta...

Simán, nézd meg a mogyorópudingot és szilikonos formában sütöttem

Barcsikember írta...

Koszonom szepen a valaszt! Szerintem ezen a hetvegen meg fogom sutni:)
Jajj, annyira tetszik a blogod, tegnap kuldte at a tesom, es azota ezt olvasom, egyszeruen nem tudok betelni vele! Koszonom, hogy lelkesedeseddel es tehetsegeddel hozzajarulsz a mindennapi oromeimhez!

Boriska

dolcevita írta...

: )))))

Névtelen írta...

Hát... őszintén szólva nekem nem nagyon sikerült... Egyáltalán nem volt íze (nem tudom másként leírni, nem volt se édes, se nagyon mandulás, csak olyan semmilyen) és az állaga is elég furcsa lett. Mit rontottam el? Köszi, Zsuzsa

Ed írta...

Nekem sem sikerült. Nem is értem, mitől puding ez? 170 fokon szűk 30 percig sütöttem, és teljesen átsült, gyakorlatilag keksz-szerű lett. Tömény, laktató (ami persze nem feltétlenül negatívum, csak én egy pudingtól mást várok). Kár volt a 20 deka manduláért....

Bombadil Toma írta...

szia DV!:)
nekem ez sült puding lett az egyik kedvencem a szakácsok könyvéből:)) többször is megcsináltam ár, és én is a 20 dkg madulával készítem (ha már ennyi van a zacskóban:)). nagyon jóó!:)

névtelen, ed,
bocs hogy dv. helyett én válaszolok, de szerintem két dolog lehet a probléma, ha nem sikerült. az egyik. hogy túl nagy edényben sütötted, és nem volt meg a kellő magassága a "tésztának", ezért átsült, vagy a sütőddel van a probléma, és túlmelegszik. érdemes egy hőmérővel ellenőrizni a fokozatokat, vagy egy konyharuhával, résnyire kitámasztani a sütő ajtaját, hogy tartsa a hőt...

Névtelen írta...

szia!
megkérdezhetem, hogy mekkora űrtartalmú formában sütötted? nagyon köszönöm!!! M.

dolcevita írta...

M.!

Fél literes

Ancsa írta...

Szia!
Őrölt mandulát lehet kapni valahol, vagy őröljem magamnak?
Köszönettel:Ancsa

szilvi írta...

csattos, kerek tortaformában másodszorra is isteni lett. ráadásul most dupla adagban készült - egy kisebb vendégseregnek, és mindenki teljesen odáig voltak tőle. :)

dolcevita írta...

Én langyosan csípem a legjobban, jó hogy írtál róla, sütök én is valamelyik nap

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin