2009-09-10

Grillezett sütőtöksaláta lencsével

Egy sütőtökös sorozathoz fotóztam ma ezt a salátát. Két Good Food-os receptből gyúrtam össze a saját verziómat. Egyik itt, másik a júliusi magazinban jelent meg. Annyira finom és különleges, hogy vacsorára újra elkészítem. Ráadásul rettentő egyszerű, az ízével pedig nem tudok betelni.
A grillezett sütőtök amúgy is nagy kedvencem, leginkább köretnek vagy tésztához szoktam használni. Ma egy narancsos-tökös muffint is sütöttem, ez is nagyon jó lett. Egyre több lehetőséget látok ebben a züldségben, mintsem, hogy bébikajaként vagy hagyományos, sütőben sült tökként végezze.
Több sütőtökös recept: sütőtökös tészta, pórés sütőtökös torta, gyömbéres sütőtökleves, póréhagymás sütőtökleves, sütőtökös gnocchi

Hozzávalók: 50 dkg sütőtök, lencsekonzerv (400gr), 5 dkg rukola, 1 fej lilahagyma, 2 evőkanál frissen facsart citromlé, 1 evőkanálszója szósz, bors, 2 evőkanál olívaolaj

1. Hámozzuk meg a tököt, vágjuk fel kb. 1cmx1 cm-s kockákra
2. 1 evőkanál olívaolajon, teflonserpenyőben grillezzük szép ropogósra, puhára a tököket
3. A kész tökhöz keverjük hozzá a lecsöpögtetett lencsét és a vékonyra szelt lilahagymát, ha kihűlt a saláta, akkor a rukolát is
4. A salátát locsoljuk meg a citromlével, olajjal és a szójaszósszal, daráljunk rá borsot

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

imadom a sutotokot, BARHOGYAN. Es nagyon meglepodtem mult heten, amikor egy sparban felfedeztem, hogy ilyenkor is lehet kapni. azota mar tobb zoldsegesnel is lattam, es nagyon gondolkoztam, hogy vegyek-e egy jo kis sutotokos rukkolas rizottonak, aztan ugy dontottem, meg nincs szezonja... ezek szerint megis? :)
agi

Reni írta...

én is pont ma vettem egy szép darab tököt. megvárom, míg holnap hazaér a férjem és majd alkotok a hétvégén belőle valami finomat.

Ági, aki főz írta...

Jaj, ez még olyan korai! Nekem a sütőtök az a november, manapság annyira sietnek az évszakok.

Dolce Vita írta...

novemberi számba fotóztam : ) Nekem már tavaly feltűnt, hogy augusztus végén árultak sütőtököt. Nem kérdeztem meg honnan jött, de az első fagy jó ha megcsípi, én úgy tudom

Felhőlány írta...

Én is a "szmötyis" hideghez és az első fagyhoz kötöm. De ha azt mondod, hogy ízre is rendben volt, bátrabban veszek, ma láttam, hogy már hegyekben áll a boltban.

assam írta...

lányok, szépen sárgul már a kertemben, még cukrosodik, ha hagyom addig a földön, míg a leveleit elviszi az első fagy, de tulajdonképpen már készen van, bátran vehetitek, száraz, forró nyarunk volt az idén, ezért is érett be ilyen hamar.

Névtelen írta...

Én már vagy 2 hete kaptam az egyik barátnőmtől -saját termesztés mindeféle permetszer mentes- , nagyon finom és édes volt.
Kár hogy az ízek nem jönnek át az éteren, mert akkor hihető lenne hogy a korai sütőtök is lehet fincsi :)

Szép napot!

Unknown írta...

Lehet, tavalyi sütőtököt árultak. A sütőtök sötét helyen szobahőmérsékleten 1 évig (!!!) gond nélkül eláll. Nekem még van 2 teljesen egészséges példányom tavaly őszről.

Én is csak a sütőben szárazra sütött változatot ismertem korábban, s azt pl. nem is szerettem. Időközben én is felfedeztem, hogy milyen sokoldalú a sütőtök. kipróbáltam vaníliával, naranccsal, tintahallal és citrommal, valamint mézes szójaszósszal is. Utóbbi eddig a kedvencem. Látom, Nálad is került bele szójaszósz - egy kevés méz szerintem még dobna a salátádon. Látom ez a goodfood-os recept a lencsét leszámítva ugyanaz, mint a sütőtöksaláta Jennifer Joyce könyvéből.

L.Krisztina írta...

Minden évben próbálkozom vele, de úgy néz ki nálunk nekem kell megérnem a sütőtökhöz, de nem adom fel idén is kipróbálom, hátha most már ízlik. A sárgadinnyével is voltam nem szerettem most meg imádom. Olyan istenien néz ki ez a sütőtöksaláta, megvettem.

Dolce Vita írta...

nagyon finom édesre sült

Beatbull!

ez egyik receptben volt méz is, de annyira édes lett a tök a grillezéstől, hogy ezt már nem tettem bele. A hölgyet nem ismerem, a Good Food nem említi

Krisztina!

A lényeg, hogy jól piruljon meg a széle, így lesz finom, karamellesen édes a tök

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin