2010-02-24

Blini


A napokban egyik barátnőm mesélte, hogy jártak az Aranykaviárban és milyen zseniális vacsorát ettek. Tudat alatt befolyásolhatott a sztori, mikor az Arbat delikáteszben a szokásos creme fraiche helyett egy kis üveg lazackaviár landolt a kosaramban. Blinit sütöttem hozzá (életemben most először) és nagyon tetszett a dolog. Nem is a kaviár miatt, sok ennél jóval olcsóbb halalkatrész létezik, amelyek inkább lázba tudnak hozni. Hanem az egésznek a módja miatt ahogy enni kell: kicsi tálkákban mindenféle finomság és mindenki a maga kedve szerint állítja össze az aktuális falatot. Ideális kis létszámú baráti összejövetelre. A klasszikus tejföl+lazac feltét mellett felcsíkozott füstölt tokhalat és lazacot, kapribogyót, kapribogyós-citromos tejfölt, uborkát és tormát tettem ki az asztalra. A tormáról nem tudom, mennyire autentikus ebben a kontextusban, de nekem nagyon ízlett a füstölt halakhoz. A receptet a Kenyér és a kenyérsütés enciklopédiája című könyv alapján állítottam össze.

Hozzávalók: 4 főre: 10 dkg búzaliszt, 10 dkg hajdinaliszt (én graham lisztet használtam), fél tasak szárított élesztő, 2 tojás szétválasztva, kb. 3,5 dl langyos tej, só, frissen őrölt bors vaj a sütéshez

1. A tojásfehérjék kivételével csomómentesen elkevertem a tészta hozzávalóit, folyós, sűrű palacsintatészta állaga legyen
2. Félretettem 1 órára kelni
3. A fehérjéket habnak felvertem, hozzákevertem a tésztához
4. Felforrósított palacsintasütőben, vajon kisütöttem, mint a palacsintát. Kis méretű bliniket sütöttem, egy evőkanálnyi tésztából készült egy kis palacsintakorong

17 megjegyzés:

duende írta...

:) Kedvenc halalkatrészem. Imádom a kaviárt, van is itthon! (Csak nem ez a szép nagyszemű...)
Remek ötletek, köszi szépen!!!!

Névtelen írta...

már megint egy állati jó fotó!!!
Anyeze

Névtelen írta...

Majd azért próbáld ki hajdinaliszttel is, mert úgy jönnek ki igazán az ízek :-)

Orsi

ehran írta...

Kriszta: A vajat folyamatosan adagoltad alá (olvasztva?) vagy csak az elején kellett "levajazni" :) és nem ragadt le később sem?
OFF: Megvan Neked Locatelli könyve, az Ízek Itáliája? Ha nincs, akkor tüstönt, rögvest, azonnal ajánlott beszerezni. :) Zseniálisan jó, én csak most vettem meg, de nagyon tetszik, hihetetlenül alapos, és jól rendszerezett. Ha kíváncsi vagy rá előzetesen, meg tudom mutatni, mondjuk Culinarisban összefutva.

Bisztrókonyha írta...

Próbáld ki hajdinaliszttel. Teljesen más ízvilág. Mi nagyon imádjuk! Halakkal is, de simán tejföllel is fincsi!

Anzsi írta...

Finomra vágott újhagymával a tetején frenetikus, az egyik kedvencünk, próbáld ki így is egyszer.
Orosz konyha nagy szerelmem, tök jó volt látni Nálad is :)

Névtelen írta...

csillagánizsban láttam helyes kis palacsintasütőket, azok voltak a blini formák. már tudom, h ilyen is van :o)
bonca

Névtelen írta...

Kaviár+tejföl+újhagyma.. szenzációs kombináció!

Ez a blini gyönyörű!!

Nyestk

Dolce Vita írta...

hirtelen készültem neki elkészíteni, a hajdinaliszt helyett ezért került bele graham, illetve az újhagyma is ezért maradt le.

Ehran
belenéztem, de olyat nem láttam benne, ami ne lett volna benne a rengeteg olasz könyvemben, amit az évek alatt összegyűjtöttem. Majd ha 70%-os akciós lesz, mint a szakácsok könyve

ehran írta...

Kriszta: Most volt nemrég 40%-os akciójuk, de ha látok megint ilyet, szólok. :)

Bisztrókonyha írta...

Jajj, az ilyen akciót világgá kéne kürtölni!

Dolce Vita írta...

Ehran!
bocs, ez lemaradt: csak az elején vajaztam mint a palacsintánál

ehran írta...

Kriszta: Köszi, holnap nekiugrok. :)

Anna: A Bűvös Szakácson általában jelzi valaki, de ha lesz legközelebb, és időben tudomást szerzek róla, akkor itt is fogok szólni.

roll. írta...

hajdinaliszttel csinald legkozelebb, a grahames nem adja meg azt az izvilagot

Bisztrókonyha írta...

Off: Dolce! A Jamie Olasz kaják mennyire éri meg megvenni?

Dolce Vita írta...

Anna!

én szeretem, sztem érdemes

Roll!
értetem! : ) most tényleg csak ez volt itthon

brasilian írta...

Milyen szép a kép!
Nagyon jó lett!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin