2010-05-05

Mentás padlizsánsaláta

Hét nagyon finom, nyári, kerti partira (is) való fogás mellet jelent meg a májusi NLK-ban (ahol most először címlapos lett az egyik fotóm : )) ez a recept. Hatalmas szerelem! Az elmúlt egy hónapban 3x készítettem el, ehetjük magában salátának, húshoz köretnek vagy pirítósra feltétnek. Legalább egy nappal korábban készítsük el, mint ahogy enni szeretnénk, hogy összeérjenek az ízek.
Próbáljátok ki, eszelősen finom, tényleg nem tudok rá mást mondani.
Vasárnap élőben is elkészítem ezt illetve a krumplis-fetás lepényt a Konyha kiállításon az NLK standján.

Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, 20 dkg feta, 15 friss mentalevél, 3 gerezd fokhagyma, 1 szárított erős paprika, 3 evőkanál édes balzsamecet, 1 dl napraforgóolaj, 1 dl extra szűz olívaolaj

1. A padlizsánokat vágjuk apró kockákra, kontaktgrillben vagy teflonserpenyőben grillezzük meg a kockákat
2. A fetást is vágjuk fel azonos méretű kockákra és keverjük össze óvatosan a kihűlt padlizsánnal
3. Az olajokat keverjük össze, morzsoljuk bele a paprikát, a felaprított fokhagymát és mentát, az ecetet is adjuk hozzá (ha nem elég édes az ecet, akkor nagyon kevés mézet is)
4. Öntsük a padlizsánra, tegyük hűtőbe

14 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

Már tegnap alaposan áttanulmányoztam a NLK-ban a recepteidet, már csak azt kell eldöntenem, melyikkel kezdjem:) Gratulálok a címlapfotós habtekercshez! Zsuzsi

Ági, aki főz írta...

Mindig gyönyörűek a fotóid, nagyon illett már egy a címlapra is. De azt nem értem, hogy miért sokkal szebbek itt a blogon? Valahogy mintha a képkivágás terén nem lennének igazán topon az ottani szerkesztők?

Dolce Vita írta...

igen, egy képnél sokat számít a kivágás, az eredeti kompozíciók nekem is mindig jobban tetszenek, de a mostaniak sztem szépek lettek, illetve a itt a papír minősége nagyon sokat ront a képeken. : (((

LetKat írta...

Köszi a tegnap estét! Szupereket főztünk. Ez a padlizsán saláta is tetszik, de a tegnapit is tuti meg fogom főzni vendégvárásra! Mert az fantasztikus volt.
Sőt, lehet a polipnak is nekiállok, ha erőt veszek magamon -és kapok a boltban!-, mert nem tűnt nagyon ördöngősnek. :)

Eszter, Zoli és Mózes írta...

Talán hülye kérdés, de ezzel mindig bajban vagyok: milyen menta? Fodor vagy bors?
Köszi, Eszter

Norka írta...

Nagyon jól hangzik. Bár nálam a feta kimarad, majd kitalálok hozzá valami hasonló ízvilágú vegán dolgot. Imádom a mentát és a padlizyánt is, és épp most vettem egy gyönyörű bio darabot. Menta pedig jöhet a kertből:)

Anna írta...

A Szerájos joghurtos padlizsánt vajon mivel ízesítik? Nem sikerült még 100%-ban reprodukálni. Vagy lehet, hogy ne faszénen grillezzem, hanem olajosan süssem?
Ez is nagyon tuti, kár, hogy a párom nem eszi meg máshogy a padlizsánt, csak a szerájból...

Katarína írta...

Szép, de első látásra szokatlan fotó itt nálad, a stílusa, de mondom, nagyon szép :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Nagyon guszta, mindenképp megpróbáljuk, van is két szép padlizsánom épp!
Anna! A szerájos padlizsánsali nekem sokadszorra sikerült, mikor is világot járt ismerős elárulta a titkot: bő olajban kell kisütni!!!!Előtte próbáltam párolni, grillezni, oliván pirítani, de nem lett 100%. A fűszerezés: fokhagyma, só, bors, petrezselyem és egy pohár natúr joghurt (egyáltalán a joghurtos salijukra gondoltál? Van egy másik is asszem, de mi mindig ezt ettük). (lehet, hogy a Szerájban még mást is tesznek bele, de mi úgy vettük észre, a dolog alapja tényleg a fritőzben sült padlizsán. Érdemes kipróbálni!
Zsófi

Névtelen írta...

Épp ma vettem meg a NLK-t és nézegettem a receptjeidet.
A múlt héten meg egy régebbi számból csináltam meg a padlizsános-paradicsomos rigatonit.Csak egy kicsit változtattam rajta,mivel épp nem volt itthon friss bazsalikom,sem fokhagyma.Volt viszont egy csokor medvehagyma,így azt tettem bele.Nagyon finom lett!
Gabi

FINOmÁNIA írta...

Most lett kész és fantasztikus!
Anikó

Zizi írta...

Pont vasárnap tervezem, hogy elmegyek a kiállításra. Akkor majd megnézlek! Délelőtt 11-kor leszel, ugye? :) A színpadon fogsz főzni?

Dolce Vita írta...

LetKat!

Ti főztétek a finomságokat! A polip meg gyerekjáték : )

Eszter! amelyik fényesebb, világosabb levelű

Mi is évekig próbáltuk megfejteni egy török büfé padlizsánsalátáját, de sosem lett olyan

Zizi!
nem láttalak!

anika írta...

Szia!

Nagyon tetszik ez a recept. Van itthon padlizsán és friss menta is, holnap kipróbálom. :)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin