2010-06-29

Gyors, sült padlizsános tészta

A gyerekek miatt elég szigorú a napi rutinunk, minden nap 12-kor kezdünk el ebédelni, aztán mosakodás, alvás. Muszáj ezeket betartani, nagyon megbosszulja magát (értsd: hisztis, nem alvó, nyűgös gyerek, hozzá egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyuka), ha az ember elkönnyelműsködi a rendet és minden borul. Szóval a déli 12 fix időpont, addigra az ebédek az asztalon kell lennie. Tegnap elpancsoltuk az időt a kertben, 11.15-kor még ötletem sem volt, mit együnk, félkor bementem a konyhába és 11. 50-kor már ettük is. Ráadásul milyen finom lett! Villámgyors, krémes, bő szósz nélküli feltét tésztára. Két nappal korábban cukkinivel készíttetem ugyanilyet, akkor köretnek ettük húshoz. Érdemes a cukkiniset is kipróbálni, sőt mindkettőt ajánlom hidegen, salátának is.

Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 15 szem koktélparadicsom, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg feta, só, bors, olívaolaj, bazsalikom, fusilli tészta (persze lehet más is, de ez elég jól ment hozzá)

1. Vágjuk fel kis kockákra a padlizsánt (a cukkinit csak karikákra), a paradicsomokat negyedeljük
2. Teflonban, 3 evőkanál olívaolajon pirítsuk meg félig a padlizsánokat, vegyük nagy lángra és adjuk hozzá a paradicsomot és a felaprított fokhagymákat is. Rázogatva süssük készre. Sózzuk, borsozzuk, a végén adjuk hozzá az összetépkedett bazsalikomot. Ne keverjük sütés közben, hogy a paradicsom ne törjön!
3. Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, keverjük el a padlizsánnal. Morzsoljuk rá a fetát

7 megjegyzés:

Király Nóra írta...

Szia Kriszta!
Ezt a mázlit! Holnap lesz Andris 3 éves zsúrja és 2 napja azon görcsölök, hogy miket csináljak. Tegnap bevásároltam és pont ezeket a hozzávalókat is vettem. Így az egyik saláta kipipálva, köszi! Amúgy a napi rutin nálunk is hasonló. Sokan hülyének néznek, hogy miért ragaszkodom görcsösen hozzá....hát ezért :)

sos_glutén írta...

Szia Kriszta!

A padlizsán nálam nem játszik (nekem sose sikerült még, amúgy lehet hogy szeretem :-)
Viszont a cukkini az nagyon is toplistás :-))) Még nálad láttam egy hasonlót (cukkini, parardicsom konzerv stb), csak szószos kivitelben. (http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2009/08/padlizsanos-cukkinis-szosz.html)
Azóta ez a kaja szinte heti szinten szerepel szezonban a tányérunkon (igaz, padlizsán nélkül).
A napi rutin ismerős még a baby sitteres közeli múltból és sztem is nagy találmány. Úgy hallottam, hogy az első időszak némileg horror, de miután a gyerek és az anya is beállt, mondhatni kiszámíthatóbb az élet :-)

Betti írta...

Szia Kriszta! Nagyon tetszik ez a recept, biztos el fogom készíteni. Én is szeretem, ha délben hozzáfogunk az ebédeléshez a kislányommal, mert később már olyan álmos, hogy nem akar enni. Ebéd után nagyon jót tud aludni. Volt már, hogy engem is hülyének néztek, miért ragaszkodom a bevált napi rutinhoz, de így sokkal jobb és könnyebb az életünk. És ezért még nem tartom magamat nagyon 'sarkosnak', vagy 'kockafejűnek'.

jehudit írta...

Kriszta köszi a receptet! itt figyel a kertben és persze növöget a sok padlizsán palánám és már rendesen virágzik a még több cukkíni. Már gyűjtöm e recepteket az elkészítésükhöz!

Egyébként mi is a kockafejűek táborát erősítjük. Napirend szerint mennek a napjaink. Ebéd nálunk szigorúan fél 12-kor van és utána alvás. És bennünket is ufónak néznek e-miatt. De nem izgat, mert mind a 3 gyereknek és nekem is így jó.

Dolce Vita írta...

Nóra! : )

örülök, sztem az oldalon találsz még pár jó, gyors, de finom ötletet. Gazpacho, leveles tészta stb, desszertnek panna cotta. Kibújt már a 3. gyerkőc??

sztem a szigorú napirendet az "kockafejűzi" le, akinek nincs gyereke. Ilyen kicsiknél nagyon is számít, az oviban meg még szigorúban veszik majd mindezt.

Borbás Ági írta...

Már nálam is virágzik a padlizsán, így már fejben gyűjtöm recept ötleteket, mi mindenre fogom őket felhasználni. Ez a recept lesz az egyik variáció. És itt még az alapanyagok beszerzése sem lesz gond.

Napirendet illetően én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. A belső énem küzd az ellen, monotonon végezzem a napi feladataimat. Mégha ennek van is hátránya. De, így legalább nem érzem magamat "annyira" robotnak.

Király Nóra írta...

igen, május 15-én született meg Zsuzsi. Már 6 hetes és szerencsére nagyon jó baba, nincs más választása :)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin