2010-06-27

Paradicsomzselé

A (már bezárt) Donatella's kitchenben bő két évvel ezelőtt ettem először paradicsomzselét. Annak az állaga valahogy nem győzött meg, folyékony volt, olyan, mint egy hideg paradicsomszósz. Pár hónapja egyik barátunknál kóstoltam újra, ez már nagyon meggyőző volt. H. márciusban, a születésnapjára kapott tőlünk ajándékba jegyet a Csillagánizsba Ízbolygó Tünde tanfolyámára. (azzal a nem titkolt szándékkal, hogy amit ott tanul, annak mi (is) élvezői leszünk majd). A főzőesten "villantós fogásokat" tanultak, gyors, egyszerű és nagyon látványos (meg persze finom) ételeket. Erre a zselére abszolút illik ez a jelző, nagyon dekoratív, különleges, pont úgy készül, ahogy egy paradicsomszósz, azaz egyszerű és nagyon finom. Én most olajkóstolós estre készítettem, ahol mindenkinek ízlett. Tünde receptjére nem emlékezett teljesen pontosan H., sok-sok hagyma, fehérbor, paradicsomszósz, fűszerek kellettek bele. Én a bevált, spagettire való paradicsomszószomat használtam hozzá.

Hozzávalók: 400 gr-os, (darabos vagy egész) konzerv paradicsom, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj, csokor bazsalikom, 4 db lapzselatin

1. A szószt öntsük egy lábosba, a hagymát pucoljuk meg vágjuk félbe adjuk a paradicsomhoz, a konzervet öblítsük ki kb. 1 dl vízzel, ez is menjen a szószhoz
2. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát, olívaolajat, sót, borsot, takarékon rotyogtassuk kb. fél-3/4 órát
3. Adjuk hozzá a végén a bazsalikomot, ezzel max 1 percig főzzük, majd turmixoljuk le a szószt és a még meleg mártásban keverjük el a zselatinlapokat.
4. Öntsük 4 formába/pohárba/tálkába, ha kihűlt tegyük a hűtőbe ahol 3-4 óra alatt megszilárdul.
5. Késsel válasszuk el a formától, borítsuk ki, locsoljuk meg olívaolajjal, kapribogyót adjunk hozzá.

A kóstolón mi szicíliai olajat, Baudilli márkájú (az ízét most is érzem, ahogy leírtam a nevét) és pantelleriai (sziget Szicília közelében) kapribogyót ettünk hozzá. Ez egy egészen apró, sóban eltett, hihetetlenül finom kapribogyó. Egészen más, mint amit kapni lehet, mert nem áll ecetes-sós lében, ami általában teljesen elveszi a bogyók ízét ( az olíváét is). Az állag pedig feszes, roppanós, az íze kicsit mentás.

8 megjegyzés:

Vera írta...

Ilyet már én is ettem. Az egyetlen probléma, hogy az állagától idegenkedem, de ízre finom volt.

Dolce Vita írta...

enné az aránynál az a jó, hogy egyáltalán nincs zselatinos állaga

Névtelen írta...

Én kóstoltam ezt a múlt heti olívaolaj kóstolón, és tényleg nem volt zselés állagú. Először én azt hittem, hogy nagyon-nagyon sűrűre főzött paradicsomszósz ami lehűtve megdermedt. Mi pohárkákból ettük. Nagyon-nagyon finom volt!
Más: szó volt az olajfák Mo-i tartásáról (sajnos nem igazán jó nekik a klíma...), és ennek kapcsán került szóba az az ezüstös levelű díszfa, mit sokan tévesen olajfának neveznek. Anyum is így hívja :-) Neki van is a kertjében, Jászberényben vették. A neve keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) és így néz ki:
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/vadon/ezustfa.html

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!
én is ott voltam a kóstolón, engem a pisztáciás panna cotta hozott lázba:)
tetszett, hogy nem túl édes.
A panna cotta világos, de hogy "szublimáltad" bele a pisztáciát?
köszi
Orsi

Dolce Vita írta...

Köszönöm a fa infókat!
Ez a paradicsomzselé ugyanaz, mint amit ott ettünk, csak kifordítottam a pohárból a fotózáshoz

Orsi!

Örülök, hogy ízlett, sztem annak is jön a receptje hamarosan.
de nagy titok nincs le kell turmixolni, nézd úgy, mint ennél a semifreddónál: http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2007/09/vkf-szicliai-zld-arany.html

Ildikó írta...

Szívesen. Gondoltam, hogy ez ugyanaz, csak azért írtam, hogy pohárkából ettük, mert úgy aztán meg sem fordult a fejemben, hogy zselés lenne, és nem is volt az :-)

Ildikó

juliszabo írta...

sziasztok, tudom, ez nem apróhirdetés-oldal, előre is bocs, sőt kriszta kérlek töröld hogyha gondolod.
van egy szuper spanyol olívaolajom, vagyis a gond az, hogy kettő van belőle. isteni finom, díjnyertes, aromás olaj, de mint ilyen, nagyon keveset használunk belőle.
a második meg csak áll és áll... már hirdetem egy ideje itt-ott, de azok úgy látszik nem célirányos helyek.
ha valakit érdekel, dobjon egy mélt a juliszabo@freemail.hu-ra, előre is köszönöm!

Ízbolygó írta...

:-) Most már tudom, mire gondoltál!:-)
Ez itt volt a bemutatott darab. A kaprimártást érdemes vele adni, ízben igen jó a kettő.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin