2010-09-02

Gyors megoldás

Péntekre illett volna valami igazi hétvégés recepttel jönni, de most ez az egyszerű, gyors ebéd főtt a konyhámban. (vasárnapi ebédre a szőlős csirkét ajánlom) Átalakultak a napjaim, hetente 3x napközben egyedül vagyok. Négy év után furcsa, hogy milyen csöndes a lakás. Reggel szétosztom a gyerekeket a megfelelő helyre, majd próbálom utolérni magam, pakolásban, munkában, takarításban. Egymagamra pedig minimális ebédeket főzök. Ez persze nem jelenti azt, hogy rosszat. : ) Tegnap készült ez a könnyű, zöldséges serpenyős egytálétel. Fokhagymás pirítóssal nekem bőven kitesz egy hétköznapi ebédet vagy vacsorát.
Jól lehet tunkolni!

Hozzávalók: 1 közepes cukkini, 1 padlizsán, 2 szem paradicsom, 1 zacskó mozzarella, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj, friss bazsalikom, kenyér

1. Kockázzuk fel a zöldségeket. Serpenyőben olívaolajon* pirítsuk őket meg
2. Ha minden oldalról megpirultak, adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, 2 gerezd felaprított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk
3. Főzzük 10 percig, helyezzük rá a felszeletelt mozzarellákat, fedjük le, szórjuk rá az összetépkedett bazsalikomot, főzzük 2-3 percig míg a sajt megolvad. Közben pirítsuk meg a kenyeret, fokhagymával dörzsöljük be.

* Mikor a nyaraláskor először készítettem ezt a fogást nem volt olajunk, egyben lesütött hús, finom fűszeres zsírját használtam hozzá. Nagyon finom volt úgy is.

12 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Halkan irigyellek és nem az ebédedért. Nekem még egy év... Remélem ez azt is jelenti, hogy most még több recepttel jössz majd.

Dolce Vita írta...

de már visszaszámolhatsz : )) A nyári két gyerek után azért jóval könnyebb lesz az 1. Több lesz mint a nyáron, az biztos, akkor lazítottam, bár most meg sok terv és tennivaló van, de sokat fogok ide is főzni

Betti írta...

Szia Kriszta!
Nagyon jó a recept, köszönjük. Az én kislányom szept. 13-án kezdi a bölcsődét és nagyon izgulok titokban. :) Mivel még jó pár hétig itthon leszek szabadságon, ehhez a recepthez hasonlókat fogok készíteni magamnak ebédre.

Harangláb írta...

Milyen egyszerű és milyen fenséges lehet. Holnap azt hiszem megpróbálkozom vele. Köszi!

Névtelen írta...

Kedves Dolce vita!

Láttam,hogy a paprikatv-nek uj műsora van,mégpedig a gasztrobloggerek! a bemutatóba láttam,hogy te is leszel majd a műsorban! megtudod mondani,hogy melyik adás lesz az? nagyon kiváncsi vagyok rá!
köszi szépen
Kati

Dolce Vita írta...

azt hiszem, 7-e vagy 8-a. Nekünk nincs paprikánk sajnos : (

Névtelen írta...

Sziasztok!

Akit érdekel a bloggerek a paprikán műsor:
A vetítési időpontok:
Tejutazás: szerda, szept. 1. 22:00 (ism. szept. 3. 23:30)
Chili és Vanília: csütörtök, szept. 2. 22:00 (ism. szept. 4. 23:30)
Malackaraj: péntek, szept 3. 22:00 (ism. szept. 5. 23:30)
Lila Füge: hétfő, szept 6. 22:00 (ism. szept. 8. 23:30)
Dolce Vita: kedd, szept. 7. 22:00 (ism. szept 9. 23:30)
Limara péksége: szerda, szept. 8. 22:00 (ism. szept. 10. 23:30)
Tomakonyha: csütörtök, szept. 9. 22:00 (ism. szept. 11. 23:30)
Kísérleti konyha: péntek, szept. 10. 22:00 (ism. szept. 12. 23:30)
Fűszer és Lélek: hétfő, szept. 13. 22:00 (ism. szept. 15. 23:30)
Ízbolygó: kedd, szept. 14. 22:00 (ism. szept. 16. 23:30)
Zsófi
Forrás: Fűszeres blog egy pár nappal ezelőtti bejegyzése.

Szemi írta...

Általában a legegyszerűbb ételek a legfinomabbak. Ez például tökéletes!

Anzsi írta...

Tegnap elkészítettem én is, nagyon jó lett! Köszönöm :))))

Dolce Vita írta...

Anzsi!

sztem is egyszerű, de nagyszerű. Nyaralás alatt rögtönöztük, mikor a rokonok átjöttek a szomszéd apartmanból : )

Névtelen írta...

Ezt a fogást a post óta kb. 8* készítettem el, variálom is a zöldségeket, mindig lilahagymát dinsztelek először, majd rá jönnek a zöldségek. Legjobban a csak cukkinis ízlik, de csináltam már hússal is, és legtöbbször kicsit keletiesre veszem a figurát, szójaszósszal és kis mézzel ízesítem.
Egyszerűen isteni kaja, múltkor nagyon húsevő vendégsereget láttam el ezzel előételként, hát mindenkinek jobban ízlett, mint az ezt követű húsos lasagne..(pedig az is nagyon finom lett)(egyedül kelbimbóból nem volt eddig finom)

Szóval szuper recept, gyors, variálható, isteni, köszi! Szívesen fogadjuk a hasonlókat :)

Üdv,
Nyestkutya

DAnett írta...

Nagyon köszönöm a receptet! Istenien sikerült, tegnap ez volt a vacsi :))(nem túl rég fedeztem fel a főzés örömét-főleg az olasz konyhát imádom, és így talátam rá a blogodra, melyhez szívböl gratulálok és köszi a sok csodás receptet. Próbálom módszeresen végigolvasgatni a posztokat, és minél több, általad leírt ételt elkészíteni) Üdv.:Anett

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin