2010-11-04

Kókusztorta kókuszból

Ma már fillérekért lehet kókuszdiót kapni a nagyobb közértekben, jobb zöldségeseknél. A kókuszdió állítólag bő 3 hétig őrzi minőségét a leszedéstől, így talán bízhatunk abban, hogy sikerül jót venni belőle. Nekem most sikerült egy finom szaftos darabot vennem, persze vettem már én is savanyodott, berohadt kókuszdiót. A vásárláskor figyeljünk arra, ha megrázzuk a diót, halljuk, hogy odabent folyadék van. Ezt gondolhatnánk a kókusztejnek, pedig nem az, azt beáztatott kókuszhúsból készítik. Ha üresnek tűnik a gyümölcs, ne vegyük meg!
Másik jel, ami árulkodó lehet a dió minőségéről, a 3 kis pötty a dió tetején (alján?), amitől, ha szembefordítjuk magunkkal, vicces állatka külseje van a kókuszdiónak. Ha ezek a pöttyök penészesek, szintén ne vegyük meg a diót, mert akkor jó az esély, hogy belül is penészes.
A dió felbontásának úgy álljunk neki, hogy kilukasztjuk a 3 pötty egyikét, kifolyatjuk rajta a kókuszlevet. Ezt fogjuk fel és tegyük félre, mert felhasználjuk a receptben. Ezek után én egy baltával ütöttem rá a dióra, ettől rögtön ketté is tört. A húst késsel könnyen ki lehet már ezek után szedni. Indulhat a Bounty-feeling, kristálytiszta kék ég, vakító fehér homok...

Hozzávalók: a tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg cukor, 15 dkg vaj, 4 evőkanál kakaópor, 3 tojás, 1 tk. sütőpor, csipet só, krémhez: 1 kókuszdió, 4 tojás sárgája, 4 púpozott kanál cukor, 2 dl tej, a kókusz leve

1. 160 fokon melegítsük elő a sütőt.
2. Kézi mixerrel keverjük össze a tészta hozzávalóit. Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 18 cm-s kapcsos tortaformát. Öntsük bele a tésztát, süssük kb. 45 perc alatt készre. Tűbróbával ellenőrizzük
3. Ha kihűlt a torta vágjuk 3 részre vízszintesen
4. Sajtreszelőn reszeljük le a kókuszdió 3/4-ét
5. A krémhez keverjük a sárgákat fehéredésig a cukorral. Ha habos és fehér a krém, adjuk hozzá a tejet és a kókusz levét. Takarékon sűrítsük be a krémet. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Ha kihűlt a krém töltsük be a tortába, hagyjunk a tetejére és az oldalára is
6. Káposztareszelőn reszeljük le a maradék kókuszt, ezzel borítsuk be a tortát, tegyük a hűtőbe minimum 5 órára, de inkább egy éjszakára, hogy összeálljon, könnyen, szépen szeletelhető legyen

15 megjegyzés:

Katina írta...

Nincs véletlenül kép szeletről is?
megnézném:)
amúgy nagyon gusztusos és igazi kókusz hmm

Katina írta...

Ja, igen!
ez a kék szín is gyönyörű. tényleg Bounty

Icus írta...

Hú, megkorrant a gyomrom. Micsoda fotó. Nagyon-nagyon...

Panni írta...

Hú, én mennyire szeretem az igazi kókusztortát!!! Szoktam is otthon csinálni, de én a krémet tejszínnel és egy nagyon kevés mascarpone-val készítem.
A kókuszdió vásárláshoz annyit, hogy mi már olyanba is belefutottunk, aminek az egyik pöttye ki volt fúrva és természetesen töküres volt belül, a szaga pedig ennek megfelelően dohos, penészes :-(
A lé otthoni kifolyatását mi úgy szoktuk csinálni, hogy nem egy, hanem két pöttyöt lukasztunk ki, az egyikbe beledugunk egy szívószálat, ezen jön ki a lé, a másikon pedig megy be a levegő, így gyorsabban és maradéktalanul kijön az összes lé :-)

chriesi írta...

Mint egy felhő az égen. :)

Szemi írta...

Ez mennyei lehet! A kép pedig gyönyörűűű !!! :))

Aldebaran írta...

Huuuuuu en is imadom a kokuszt es a jo kokusztortat is. El is teszem a receptet.

Annyit hozzafuzhetnek a kokusz-nyito technikahoz, hogy konnyebb kifolyatni a levet, ha ket pottyot lyukasztunk ki, mert akkor az egyik lyukon be tud menni a levego, igy a masikon konnyebben kijon a le? Illetve en meg egy vekony, rovidre vagott szivoszalat szoktam az egyik lyukba szurni, hogy ne folyjon szet a dion a le, hanem szepen csopogjon le. Az is segit meg a nyitaskor, ha egy eros nejlon zacsiban baltazzuk/kalapacsoljuk a kokuszdiot, mert igy nem frocsog minden fele.

Dolce Vita írta...

szelet kép sajnos nincs, mert fotózás után ment a hűtőbe, utána meg vendégek ették. Hülyén nézett volna ki, ha hiányzik belőle pár szelet. Vagy ha kiugrok szeletelés után fotózni : )

Köszönöm a kiöntési ötleteket!

duende írta...

Brutális! :)) Imádom a friss kókuszt - csak bontani nem...

Egyébként számomra mindig elképesztő ízélményt ad, hogy mikor a levét tejhez keverem, mennyire nagyonextránkókuszos íz az eredmény.
(Mindig kókuszturmixot készítek belőle, isteni.)

Névtelen írta...

Megdobbant a szívem a fotó láttám, a kókuszra pedig mindig vevő vagyok :) Köszönöm ezt az élményt a képpel, én itt elvesztem. Asszem, most van egy kis dolgom a konyhában, megyek sütni... :DDD

Évi írta...

Nagyon megtetszett a recept, be is szereztem egy kókuszdiót(életemben először), megsütöttem a tortalapot, majd megküzdöttem a kókusszal (kb. egy erős délutánom ment rá) örültem, mert minden elég jól sikerült, eddig, ugyanis ezután csináltam egy jó kis kókuszos rántottát, ezért aztán bolti kókuszreszelékkel és sima vajas krémmel készült a torta. Remélem legközelebb jobban sikerül, mert a recept még mindig tetszik!

Névtelen írta...

a torta lapos lett, a "krém" pedig folyós, kenhetetlen :-(
A kókuszhús kikaparása rémálom.
Kata

Dolce Vita írta...

mekkora formában sütötted? a recept 18 cm-sre szól, ha ekkorában sütöd egy 7-8 centi magas tortalapod lesz. hidegen töltötted a krémet? Furcsa, hogy folós lett, 4 tojás sárgája képes 4 dl folyadékot is besűrítsen, a receptben 2 dl tej van, plusz egy kevés kb. 1 dl) a kókusz levéből, be kell tudni sűríteni a tojásnak.

Ó, Nanak írta...

Sziasztok! Lányom szülinpaján kipróbáltuk. A dióval nem volt gond. Mondom, mit használtam: 8-as fához való fúrófej, dió befogva satuasztalba, egy luk elég a 3 pötty valamelyikébe, kiömlött szépen az isteni nedű. Aztán balta, a diót farakáson aprítottam, nem tuskón, hogy ne vágja fejbe a szomszéd Mari nénit, amikor mellécsapok. Én sok felé daraboltam (nejlonzacsi nélkül), így a kemény csonthéja levált, maradt a belső, ehető barna kéreg. Azt lekaptam répahámozóval, aztán Rebi lányom lereszelte az egészet kicsi sajtreszelővel. Fél óra volt az egész. A tortát szív alakúra csináltuk, és nekünk is megfolyt. De isteni lett. Csupa bio volt benne minden, nyírfacukor, teljes kiőrlésű, házilag darált gabona, anyám málnája, feleségem szeretete. :) Megértem, hogy nem minden hölgy tudja a kókuszt így kirángatni a dióból, főleg nem egy panelben, de az ízért megéri küzdeni! Sok sikert: Dávid

Névtelen írta...

Én tegnap megcsináltam, a tortalap nagyon lapos lett, kb. 1,5 cm magas. Azért kettévágtam, de a krém így is kevés lett, úgyhogy csináltam még egy adagot hozzá vanília pudinggal és bolti kókuszreszelékkel.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin