2010-11-29

Sok Kicsi 2010

A 2009-ben indított Sok Kicsi mozgalom idén is folytatódik. A jótékonysági megmozdulások fáradhatatlan és hiperaktív szerevezője, (hiszen az ő nevéhez fűződik a Segítsüti bonyolítása is) Nemisbéka idén egy olyan alapítvány támogatását tűzte ki célul, ahol (ebben biztos vagyok) minden segítség elfér. L. Ritók Nóra Berettyóújfalun élő grafikus-tanárnő Igazgyöngy alapítványa a minőségi életre teljesen esélytelen, mélyszegénységben élő, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű Hajdú-Bihar megyei családok életén próbál lehetőségeihez képest javítani. Munkájukat a Nyomor széle blogban lehet figyelemmel kísérni.
Az idei sok kicsivel próbálunk egy pici ünnepet teremteni ezeknek a családoknak, hogy jusson a gyerekeknek ennivaló a nemlétező karácsonyi asztalra. Próbálunk azokról a nagyobbakról is gondoskodni, akiknek nem telik az iskolai étkezési hozzájárulás kifizetésére, hogy legalább naponta egyszer tudjanak enni jövőre. Próbáljuk tetűirtó beszerzésével biztosítani, hogy eljuthassanak az óvodába, iskolába a kicsik, hogy meglegyen a napi egy biztos adag meleg ételük. A beszerzésekről a számlákat közzétesszük majd oldalunkon, hogy pontosan követhető legyen, mire fordítjuk a támogatást.

Mert a gyerek az gyerek, akárhol él, akármilyen származású, akármi lesz belőle.
Enni kell neki adni.
Esélyt kell neki adni.
Nem szabad feladni őket.

Kérlek Titeket sorsjegyek vásárlásával támogassátok az alapítvány munkáját! A folyamat egyszerű: december 1-től 14-ig, egy gyors regisztráció után 1000 Ft-os támogatói sorsjegyeket lehet vásárolni a Sok Kicsi honlapon meghirdetett programokra (15 blogger és 15 cég tett felajánlást, ezek közül lehet mazsolázni), majd minden programot tombola-szerűen kisorsolunk. Aki több jegyet vásárol, annak az esélyei nagyobbak a nyerésre!
Sorsolás december 21-én, 15 órától, közjegyző jelenlétében.

Sokat gondolkoztam, mi legyen az idei felajánlásom a Sok Kicsire. Úgy tűnt, tavaly sokaknak tetszett a fotós workshop, nehéz lenne idén ezt kikerülni, mert sokan sajnálták, hogy lemaradtak róla.

Jó hír, itt az újabb nyerési esély, lehet ismét jelentkezni erre a programra. Illetve a program annyival kiegészül, hogy választani lehet a workshop és egy 20-25 képből álló fotósorozat között. (ezt leginkább azoknak ajánlom, akiknek kisgyermekük van).

Illetve bármelyik programot is választja a nyertes, mellé egy 5000 Ft-os ajándékutalvány is kap, amelyet a Dolce Vita Konyhán lehet beváltani.

Vegyetek sok-sok támogatói jegyet a felajánlott 30 programra, így lesz a Sok kicsiből sokaknak hatalmas segítség!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

tudtam!!!! webáruház!!!

Zsé írta...

Taramm, és igen! Szuper jó lett! Gyönyörű a metszetes háttér, jól kezelhető a felület és fantasztikusak a termékek. Gratulálok, nagyon igényes lett, látszik, hogy sok munka van benne. Sok sikert hozzá!

Névtelen írta...

Nagyon szuper termékek vannak a webshopban! Tetszik, tetszik....!

Édes és Keserű írta...

Gratulálok a webshophoz, tele van csupa jó dologgal. :)és sok sikert.

A babás képed pedig fantasztikusan szép.

Anita írta...

Jaj, de jó!
Már nagyon vártam Giuseppe webboltját, mert így sokkal olcsóbban tudom majd az olívaolajat beszerezni.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin