2011-02-02

Csöpögős narancs

Kaptam egy nagy adag fán érett narancsot, egyenesen Szicíliából. Nincs a héja kezelve, így minden része nyugodtan felhasználható, leveses és mézédes, pont olyan, amilyet pár éve Siracusa környékén a fáról szedtem. (ha minden, minden jól megy, lehet, hogy lesz belőle sok, és akkor lehet majd venni is). Olyan desszertet szerettem volna, amely a legjobban visszaadja a narancs ízét, azaz tömény narancsos és édes, hogy valami vigaszom legyen ebben a hetek óta tartó ködös szürkeségben. A narancsos karamellel átitatott süti igazi orvosság lett, próbáljátok ki Ti is! Villámgyors.

Hozzávalók: 10 dkg kétszerfogós rétesliszt (BFF55), 10 dkg őrölt mandula, 10 dkg vaj, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál joghurt, 2 narancs reszelt héja, 2 egész tojás, 2 tojássárgája; narancsos karamellsziruphoz: 5 evőkanál cukor, 2 narancs leve

1. Keverjük össze a a sütemény hozzávalóit, öntsük kivajazott, lisztezett sütőformába/formákba
2. Süssük 180 fokra melegített sütőben kb. 30-40 percig. (az idő függ attól, hogy egyben vagy kis tálkákban sütjük!)
3. Készítsük el a szirupot: a cukrot 3-4 csepp vízzel melegítsük, mikor közepesen sötétre karamellizálódott a cukor adjuk hozzá a narancsok facsart levét, melegítsük tovább, míg újra folyékony nem lesz a karamell, gyöngyözve forraljuk a szirupot 4-5 percig
4. A kész süteményt locsoljuk meg még a formában a sziruppal, hagyjuk kihűlni. (késsel ki réseket vágtam a sütik tetejébe, azaz kifordítva az aljába, ami nem fog látszódni, hogy jobban szívja a szirupot)

10 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Jujjj, de guszta kép! :-)))
És azok a kis formáid! Azokat IS nagyon megkívántam! Nagyon egyediek. Kincs vagy kapható valahol? Ez a kétszerfogós liszt számomra újdonság. Sima rétesliszt nem jó hozzá?

Névtelen írta...

szia dolce kriszta, leírnád h kb. hány ml volt a "két narancs leve"? annyira különböző narancsokat lehet kapni.... és ha belefér, esetleg azt is, hol találtad ezeket a gyönyörű formákat? :) köszi, tm

Zsiri írta...

Nem csak a desszert lehet isteni, de azok a formák... nagyon szépek!

4Gyerek írta...

Forma keltette fel az én érdeklődésem is. Van lelőhelye, vagy régi kincs?

Nelli írta...

Hű de finom lehet!A narancson látszik, hogy mennyire leveses.A formák is gyönyörűek.:-)

kistimi írta...

Csodás formák! Engem is érdekelne honnan szerezhető be, esetleg tőletek?:-))))

ystar írta...

Gyönyörű kép, fantasztikus formák...(honnan?)

Marmalade írta...

Hát ez a készlet valami zseniáliás! De látom nem én vagyok az egyetlen, aki megkívánta!!!!

Kati írta...

Tényleg napfényes.

Dolce Vita írta...

A narancslé kb. 1,5 dl legyen.
A formák De Buyerek, van hozzá egy őzgerinc is, gyönyörűek. Nászajándékba kaptuk a gimis barátnőimtől 9 éve

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin