2011-02-16

Pasta al limone

Citromos tészta, méghozzá olyan, amelynek a tésztájában van a citrom. A durumliszt (azaz dara) víz mellett citromlével van összegyúrva, mikor bedobjuk a lobogó vízbe, azonnal friss citromillat száll fel a fazékból. Én ezt most készen vettem, de bármikor könnyen előállítható házilag is.
Pár napos nápolyi kirándulással leptük meg magunkat, 4 nap alatt felfedeztük mi minden jót lehet enni nyüzsgő városban, és egy keveset próbáltunk is hazacsempészni belőle a kézipoggyászban. Az árus akitől a tésztát vettem egy finom kagylós vagy csak egy egyszerű petrezselymes szószt ajánlott a citromos tésztához. Mivel hoztam pár articsókát is ezekkel kombináltam a pastát. Nyarat idéző, üde fogás.
Az articsóka pucolása: Ehhez a fogáshoz az articsókát előfőzhetjük, így lényegesen egyszerűbb lesz a pucolása. Tegyünk fel egy fazékba vizet forrni, sózzuk, facsarjunk bele egy fél citromot. Dobjuk az articsókákat a lobogó vízbe, majd főzzük kb. 7-8 percig. Villával próbáljunk átszúrni egyet, ha sikerül, akkor jó. Vegyük ki őket, csepegtessük kicsit le, majd várjuk meg, hogy kicsit meghűljön. Vágjuk őket ketté, majd vágjuk le a virágok felső 1/3-át, szedjük le a külső, keményebb leveleket, majd negyedeljük őket. Minél zsengébb és frissebb az articsóka, annál több levelet hagyhatunk rajta. Ennek pl. a közepéből sem kellett kiszedni semmit. A túlérett articsókák közepében szúrós, kemény szöszöket találni, amitől úszik az egész konyha, ha nyersen pucoljuk. Articsóka vásárláskor arra figyeljünk, hogy puha, összenyomható legyen a zöldség, a külső levelek se legyenek szárazak.

Hozzávalók 2 főre: 25 dkg citromos gyúrt tészta, 3 fej közepes méretű articsóka előkészítve (lásd feljebb), 1 citrom, 1 gerezd fokhagyma, kevés friss petrezselyem, só, frissen őrölt bors, olívaolaj, parmezán

1. Tegyünk fel egy nagy fazék, sózott vizet forrni a tésztának.
2. Keverjünk el 5-6 evőkanál (nagyon jó minőségű) olívaolajat fél citrom levével, a zúzott fokhagymával, az aprított petrezselyemmel és az articsókával.
3. Tegyük az egészet egy serpenyőbe, majd tegyük rá a leszűrt tésztát, 5-6 evőkanál főzőlével együtt.
4. Gyújtsuk be alatta a gázt és 1-2 perc alatt forraljuk össze. (ne tovább, mindennek maradjon meg a friss íze, az olajnak, fokhagymának, petrezselyemnek)
5. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk rá parmezánt és azonnal tálaljuk.

9 megjegyzés:

Ritmus írta...

Ez a citromos tészta valami isteni lehetett! Eszembe jutottak az Amalfiról hozott gigantikus méretű citromok..Hű, de visszamennék! Remélem, hozol majd élménybeszámolót! Kiváncsian várom!

Dolce Vita írta...

Igen lesz, persze, csak átválogatom a képeket

duende írta...

Köztudottan nem vagyok az olasz tésztaételek nagy rajongója. De ez szerintem a kedvencem lenne! Citromos is, és hát az articsókáért oda vagyok. Isteni finom lehetett!

Dolce Vita írta...

Nekem is nagy kedvencem ez a páros. Az articsókáért érdekes sokan nem rajonganak, a férjem szerint semmi íze, szerintem meg pont van egy nagyon jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető íze

duende írta...

Így igaz! :) Egyetértünk. Az articsóka szerintem talán a "legkifinomultabb" zöldségféle. (Talán még a csirág ilyen.) Van benne valami végtelenül harmonikus letisztultság. Nem harsogó, nem erőteljes, mégis valami fenséges. Imádom. :)
Egyébként pizzából is az articsókás a kedvencem.
Ha legközelebb gyúrok tésztát, ezt a citromos ötletet bevetem! :)

Hapci írta...

Az articsóka nagyon finom tud lenni, ha friss. Sajnos honfitársaink többsége erről mit sem tud, hiszen a pizzafeltétként általában kóstolt articsókadarabkáknak tényleg alig van íze (esetleg tartósítóízük van), azok konzervből szoktak származni.

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita!

Egy ideje felfedeztem magam és családom nagy-nagy örömére blogodat, s szenzációs receptjeidet. A mákos-marcipános kuglófot tegnap is megsütöttem, bár nincs karácsony. Az egyetlen gond vele, hogy nálunk nem tart ki egy hétig, pár nap alatt egy morzsa sincs belőle...
Kislányom a jövő hónapban lesz 4 éves, s olyan marcipános tortát szeretne, amiben körte is van. Szeretném a tanácsodat kérni: van valami csodás recepted, ötleted, ami körtés is, meg marcipános is? Nagyon nagy segítség lenne, mert egyenlőre nem tudom hogyan párosítsam valami finom tortává e két összetevőt.
Előre is nagyon köszönöm válaszod!
Szép hetet, sok napsütést kívánok!
Ibolya

Névtelen írta...

Nagyon klassz a blogod, szimpatikusak a receptek, és nagyon tetszik a fényképezés, olyan finomak ezek a pasztellszínek!

Dolce Vita írta...

Ibolya!

bocsánat, remélem a lány nem maradt torta nélkül : ))), elkerülte a figyelmemet a bejeygzésed

lén vmilyen csokis-körtés-marcipánosban gondolkoznék, ahol a körte szirupban főzve lenne, csokikrémmel, és egy marcipánréteggel a tortában. Vagy akár marcipánbevonattal

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin