2011-04-19

Fetás spenót rucolacsírával

Különlegesen hangzik, pedig maradékokból dobtam össze. A rucolacsíra pedig azon nagyon egyszerű oknál fogva került rá, hogy egyelni kellett a rucolámat. Egy zacskó rucolamagot ültettünk el majdnem két hete, szerintem kb. 1000 aprócska szem lehetett benne, na mind kinőtt. Most pedig ritkítom őket. Közvetlenül kiültettem, nem nevelgettem palántának a lakásban, izgatottam várom mi lesz belőle. Sokszor jártam már úgy virágmagokkal, hogy ha gyönyörűen kihajt az összes, egyszer csak valamiért tönkremennek. Bízom benne, ennek legalább az egy tizede megmarad és egész nyáron ehetjük a friss rucolát. Ami jóval intenzívebb ízű, mint a nap nélkül, tápoldatban nevelkedett fajták. Ezt a fetás-spenótos szószt egészen feldobta. Szeretem a csírákban, hogy annyira intenzíven hozzák az adott növény ízét, pedig olyan aprócskák.
Az ebédemet igazán egy kis pirított fenyőmag dobta volna még fel. Aki nekiáll elkészíteni a spenótot, és esetleg van otthon fenyőmagja, ne hagyja ki belőle!

Hozzávalók: 50 dkg friss spenót, 3 gerezd fokhagyma, 15 dkg feta, olívaolaj, só, bors, citrom, rucolacsíra, tészta

1. A megmosott lecsöpögtetett spenótot olívaolajon fonnyasszuk meg, éppen csak pár pillanat alatt, sózzuk, borsozzuk
2. Adjuk hozzá az aprított fokhagymát, csepegtessünk rá kevés citromot
3. Morzsoljuk rá a fetát (akár így is hagyhatjuk), turmixoljuk le
4. Forró tésztával tálaljuk, tálaláskor locsoljunk rá olajat, szórjuk rá a csírát

4 megjegyzés:

duende írta...

Ilyen spenótos-fetás tésztát én is sokszor készítek. Ami varázslatos benne az egyszerűsége mellett: hogy olyanok is lelkesen ették mindig nálam, akik elvileg utálják a spenótot. Gyakorlatilag meg repetáztak ebből az ételből. :) És medőlt egy egy régi hiedelmük. Rájöttek, hogy a spenót jé... ehető és finom. :)

Dolce Vita írta...

Duende!

Igen, ez egy jó spenót beetető : ))) Így turmixolva inkább ricottából szoktam készíteni. Fetával eddig köretnek ettük, csak fonnyasztva

betti írta...

Nagyon tetszik! Pont ilyenekre vágyom, egyszerű és tavaszi:)
És nagyon tetszenek a az áprilisi NL Konyhában lévő receptek is.

viki497 írta...

Szia!

Nem fog tönkremenni a ruccola-d!Az kiírthatatlan növény:)
Sőt jövőre is kikel magától(csak akkor nem ,ha extrém hideg lesz télen.)
Viva la cucina italiana!

Üdv:Viki

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin