2011-10-17

Narancsos sütőtökleves mentával és zsályával

Külön-külön a zsálya is és a menta is a kedvenc fűszereim közé tartozik, mostantól együtt is szeretni fogom őket. Talán nem is gondolnánk, hogy jól megférhet e két igen különböző fűszer egy fazékban. De nagyon jól kiegészítik egymást. Sőt egyenesen kötelező ebbe a levesbe a zsálya, hogy az egésznek ne legyen olyan melegített kubu hangulata. Rendkívül egyszerű, de nagyon gazdag ízű leves, biztos, hogy sokszor fogom ezen a télen készíteni. (és becsszó, semmi köze a kubuhoz)

Ifjú séf tehetségeknek fontos közlemény! Levelet kaptam a Floriol KisKukta verseny szervezőitől, hogy többen jelezték, problémát okoz nekik a videó készítés, ezért a versenykiírás megváltozott, fényképpel is lehet pályázni. A pályázatok leadási határideje: november 7!


Hozzávalók: 60 dkg pucolt sütőtök, 1 narancs, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek. szárított zsálya, 8-10 mentalevél, 1,5 dl tejszín, só, bors

1. A megpucolt sütőtököt kockázzuk fel, a hagymát daraboljuk.
2. Tegyük fel őket 8 dl vízbe főni. Reszeljük hozzá a narancs héját, facsarjuk hozzá a narancs levét, adjuk hozzá a fűszernövényeket. Sózzuk, frissen őrölt borssal borsozzuk.
3. Lefedve, takarék lángon forraljuk míg a zöldségek megpuhulnak, ekkor adjuk hozzá a tejszínt, egyet forraljunk rajta, majd turmixoljuk le a levest, forrón tálaljuk.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!
Kicsit fáradt lehettél, amikor ezt írtad: "Reszeljük hozzá a narancs levét, facsarjuk hozzá a narancs héját" :)
Egyébként az első kép ismét csodás.
Csilla

Dolce Vita írta...

Csilla!

Csak teszteltem, figyeltek-e olvasás közben! : ) Köszi, javítom, igen mostanában leginkább tényleg fáradt vagyok, de 2 hét, nyomdába megyünk és alszom egy nagyot

Elena írta...

Kedves Kriszta!

Ma én is hasonló krémlevest csináltam zsályával, nekem is az egyik kedvenc fűszernövényem, szerencsére sikerült megmentenem a zsályabokrom, úgyhogy most újra szép, ilatos és egészséges. Nem is gondoltam hogy mentával is passzolhat...

Szép Napot!

Névtelen írta...

Kedves Kriszta! Még a héten elkészítem, köszi a receptet! :-) Szerinted feketeribizli illatú zsályával is érdemes kipróbálni? Van egy ilyen bokrom, de nem igazán tudom, mire használjam, pedig már jókora :-) Ilona

Beus írta...

Hát ezt nagyon köszönöm!!! Pont ma vettem sütőtököt, és arra gondoltam, milyen fincsi levest lehetne főzni belőle, ne csak mindig simán megsütve majszoljam. Tényleg, nézek is valami sütőtökös tészta receptet.

Dolce Vita írta...

Ilona!

Őszintén megmondom, nem találkoztam még ilyen zsályával, csak zsályaillatúval : ). Milyen a levele ennek? Ha zsálya íze van, akkor működik ezzel is.
Az én évek óta nevelt bokrom sajnos elpusztult : (

Beus, akkor hajrá, szerintem nagyon fogod szeretni, tésztának lilahagymával grillezve szeretem, egy kis fetát rámorzsolva, együtt a tésztára

Névtelen írta...

Szia Kriszta! A feketeribizli illatú zsálya levele kerekdedebb és nagyobb, mint a "normális"-é. Az ízében is felfedezhető a feketeribizli-íz kissé, de az illata nagyon erősen ribizlis, tényleg. Megpróbálom, meglátjuk :-) Köszi a választ! Ilona

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin