Borítómumus

Érkezett arra kérés, hogy olvasnátok egy kis háttérinfót a könyvről. Egy könyv készítésénél szerintem az egyik legnehezebb feladat a borító sorsa felől dönteni. Minket idén sem került el a borítómumus, határidők által vészesen szorongatva állt elő az a helyzet, hogy A elvetve, B tetszik, de sokan nem értik mi az, és nincs még C verzió, pedig muszáj valamit kitalálni, üres címlappal csak nem jelenhet meg a könyv. (volt mikor azt mondtam, nem lesz rajta semmi).
Az egész könyv készítés közben folyamatosan élt a fejemben, hogyan kell kinéznie, mit milyenre szeretnék, és sikerült is megvalósítani. Itt hever előttem jelenleg még ívekben, kupacban a kinyomott könyv, ahogy nézem, (jelenleg még) nem változtatnék rajta semmit, majd fél év múlva : ). A borítón szeptember körül kezdtem el gondolkozni és ekkor született meg pikk-pakk az A verzió. Simán. Csodálkoztam is, hogy ilyen egyszerűen megúsztam a dolgot.

Majd jött a vita róla, nincs kapcsolat a cím és a kép között, mik ezek az üvegcsék, szerintük a só az nem természetes (fűszersók vannak a képen)..., nem lesz ez jó. Illetve a cím sem jó. Az egy dolog, hogy van némi következetesség az előző könyv (Dolce Vita Magyarországon) és a mostani címe között (Dolce Vita természetesen), de ezt sokan, akik nem ismerik a blogot, az előző könyvet, nem fogják érteni. A Dolce Vita szó az előző könyvnél egyértleműen az olasz konyhára utalt azoknál is, akik a blogot nem ismerték, ebben az esetben azonban a Dolce Vita szónak tényleg nem sok köze van az üvegcsékhez. Megadtam magam, bár az üvegcsék után sírtam még egyet, ma azonban látom már, hogy a könyv egésze sokkal egységesebb a végleges borítóval. (a könyvben belül természetesen szerepel a kép)
Ekkor elkezdődött egy hosszas vita, mi is egy szakácskönyv borítójának a szerepe, minden infót azonnal át kell adnia, mint egy óriásplakátnak, amely előtt elsuhanunk, vagy elég ha egy hangulatot sugall, figyelemfelkeltő, amitől az olvasó kézbe veszi, ezután úgyis belelapoz a könyvbe. Majd ennek eredményeként született meg a B és a C változat (ez a végleges, amit már láttatok).
Én a kettő közül nehezen tudtam volna választani. Mindkettő nagyon tetszik, más-más okokból. A mérleg nyelve azért billent a serpenyős kép javára, mert volt néhány tesztalany, aki nem értette első látásra ezt a "lábas-menős" képet. (a legdurvább: "...talán valami túrós dolog?" : ))). A vita itt le is zárult. Röviden (?) ennyi zajlott le egy hónap alatt. Most pedig remélem, már kötik. A nyomás két napja készen van

Elkészült az első ív

Színek állítgatása a nyomdában

Azért hoztam egy receptet is, egy gyorsan elkészíthető, egyszerű harapnivalót. Náluk a fiúk most nagyon szeretik: szalonnás-kukoricás muffin. Sör mellé kártyapartira, forralt bor mellé csak úgy a fotelba, szánkózás (?) után, vendégségbe egyaránt jól működik.

Hozzávalók 12 muffinhoz: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 tojás, 1 dl tejföl, 1 dl tej, 20 dkg kolozsvári szalonna, 1 fej lilahagyma, 20 dkg főtt, morzsolt (konzerv) kukorica, 5 dkg gouda sajt, só, bors, fél tasak sütőpor

1. A sütőt melegítsük elő 200 fokon. A szalonnát vágjuk kis kockákra, süssük zsírjára, mikor már majdnem kész, adjuk hozzá a felkockázott hagymát is, ezt 1-2 percig fonnyasszuk, majd adjuk hozzá a kukoricát is.
2. A vajat olvasszuk meg, keverjük össze a tészta összes hozzávalóját, a szalonnás-hagymás keveréket a végén adjuk hozzá.
3. Muffinpapírokkal béleljünk ki 12 muffinformát, osszuk szét a tésztát, majd kb. 35 perc alatt süssük készre.