2012-04-25

Epres muffin citromkrémmel

bútorok ismét a vintage bazaarból
Nem mondhatnám, hogy túlzottan nagy muffin rajongó lennék. Szó se róla, praktikus mert gyors, egyszerű, de nekem túl sok benne a tészta. A gyerekek persze szeretik, de leginkább a mama szokott nekik sütni. (ezt a szalonnás-kukoricásat például szeretem, de ez inkább egy sörkorcsolya, egészen más téma). Ebbe a muffinba azonban annyi epret tettem, hogy véletlenül sem tudna száraz lenni, így már jöhet nekem is. Finom szaftos, gyümölcsös. A teteje pedig kapott egy vajas-mascarponés-citromkrémet, csak, hogy ünnepibb legyen az egész. 

A recept a 19. heti Nők Lapjában jelenik meg, 2 másik epres recepttel együtt
Hozzávalók: 25 dkg eper, 20 dkg liszt, 8 dkg kristálycukor, 6 dkg vaj, 2 egész tojás, 1,5 dl tej, 1 tk. sütőpor, 1/2 citrom héja; krémhez: 8 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 1 nagy evőkanálnyi mascarpone, 1/2 citrom héja leve

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokon. A lágy vajat keverjük habosra a cukorral. Adjuk hozzá a tojásokat, szitáljuk hozzá a lisztet és a sütőport. Adjuk hozzá a tejet.
2. Reszeljük hozzá a citrom héját (ha van otthon, egy vaníliarúd kikapart magjait is adjuk hozzá), keverjük simára a tésztát. Óvatosan keverjük hozzá a darabolt epret.
3. Béleljünk ki 9 papírkapszlival a muffinformát, szedjük a formákat 2/3 részig krémmel. Süssük 20 perc alatt készre.
4. A porcukrot keverjük krémesre a vajjal, reszeljük hozzá a citrom héját, pár csepp citromot adjunk hozzá, majd keverjük el mascarponéval.
5. A kihűlt muffinokra habzsákból nyomjunk citromos krémet, díszítsük egy-egy negyedelt vagy felezett eperrel.

10 megjegyzés:

Vera írta...

hmmm.. ismét gyönyörűek a bútorok. Beszéltem velük bádog ügyben, köszi. Olyan jó dolgaik vannak, simán utánfutót tudnék kötni a kocsi után hogy elhozzam Svájcba... persze a férjem már így is ki van akadva...:)

Dolce Vita írta...

Nekem szerencsém van, mert a szomszéd utcában laknak. Bár amilyen tempóban most tölti fel Judit az új dolgokat, lehet, hogy nem is szerencse, mert sok dologra szemet vetettem : ))
Ezek a bútorok is elvileg csak kölcsönbe járnak itt, de valószínű, hogy meg is veszem őket, pont kellett még egy kis asztal a teraszra...

Vera írta...

a szomszédban? mázlista :) persze ennek megvan az előnye meg a hátránya is, de az én szememben most te igenis mázlista vagy :)
jövőhéten megyek felveszem a bádogtetőt meg még pár apróságot :)

Dolce Vita írta...

akkor kanyarodj felénk mindenképp!

Dolce Vita írta...

Kedves névtelen, akinek eltűnt a bejegyzése, bizony-bizony, olyan sokat hallom, "hahh, mennyi ilyet kidobáltunk.."

Hajni írta...

Szia!
Épp most készítem a muffint, felszoroztam háromszoros adagra. Valami elírás lehet a receptben, mert az előírt mennyiségeket beletéve nem folyós, hanem kemény állagú tésztám lett. Vagy én ronthattam el valamit?

Dolce Vita írta...

Hajni!

köszi, de bizony 1,5 dl tej hiányzik, javítom. Pedig 2x sütöttem meg mielőtt feltettem a blogra (ez egyiknél elfelejtettem kikapcsolni asütőt és átugrottam a szomszédba)
Javítom, bocsánat!

Hajni írta...

Köszönöm szépen! Én végül beletettem 2 doboz Cserpes natúr joghurtot, így már nekem is jó lett.
Még azt kérdezném, hogy miért 9 db-ra vonatkozik a recept? Általában 12 darabosak a formák. Vagy a te 9 db-os formád nagy, és megfelel 12 db normál méretűnek? (Nekem a 3x-os adagot végül is 3 db 12-esben sikerült megsütnöm, bár nem lettek óriásiak.)

Dolce Vita írta...

Hajni!

nekem is 12-es formám van, de hogy szép nagyok legyenek, csak 9-re volt lég a tészta

pillowdesign írta...

nekem van egy nagyon könnyű tésztájú muffin receptem, az a titka, hogy nem csak sütőport tesz bele az ember, hanem egy kis szódabikarbónát is, attól sokkal levegősebb lesz.. én nagyon sokáig kutattam olyan recept után, amitől ilyen lyukacsos lesz a tészta, mert az összes nagyon tömör lett, de végül egy amerikai oldalon találtam rá a mostanira és tényleg remek. :-)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin