2012-05-29

Budai Gourmet belépők

Június 7-10-ig ismét Budai Gourmet lesz a Millenáris parkban. A közönségnap péntektől-vasárnapig (június 8-10-ig) lesz, csütörtök délután szakmai nappal nyit a rendezvény.
Éttermek és főként borkereskedők alkotják az idei kiállítók listáját, a jó evés-ivás, bulihangulat szerintem garantált. (Noha legnagyobb sajnálatomra, a tavalyi favoritot, a Mák borjúlábát idén hiába keressük, azonban biztos vagyok benne lesz aki/ami kárpótol minket majd ezért). A bemutatkozás alapján sokan proseccóval készülnek, (csak legyen is hozzá olyan az idő), az éttermek pedig az eddig tudható információk szerint jó néhány különlegességgel.
Azok között, aki csütörtök (május 31.) éjfélig helyesen kommentben megválaszolják azt a kérdést, kik fognak nyilvános pacalpárbajt vívni a rendezvényen, 2 db kétszemélyes belépőt sorsolok ki péntek reggel. A választ (szerintem nem is annyira elrejtve) az esemény honlapján találjátok meg.

És egy másik programajánló szintén erre a hétre: június 5-én, kedden risotto estet tartok a Studio Italia főzőiskolájában, másnap, 6-án pedig Giuseppe olívaolaj kóstolót tart.

127 megjegyzés:

Talula írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Amami írta...

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos

Horváth Zsuzsi írta...

Mondjuk nyilván nem nagy "was ist das" harmadikként megírni, de Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Dolce Vita írta...

: ) na jó, de valahogy kell sorsolnom. Úgyhogy a 103. is megírja a megfejtést : )))

Zsuci írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos vívnak, hajrá!

gikus írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Barbarita írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Blanka írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Kriszta írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor, vasárnap délután.

Tünde D. írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Anett írta...

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Dzsudzsi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

K. Ildi írta...

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos:)

K. Ildi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
cillerf írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos.

aarkus írta...

Ellenőriztem, tényleg Segal Viktor és Bíró Lajos séfek párbajoznak. Fönt van a honlapon.

aarkus írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dolce Vita írta...

: ) onnan néztem a kérdést

Veronika írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos :-)

kata molnar írta...

a megfejtés:

Bíró Lajos és Segal Viktor tehát
Segal Viktor és Bíró Lajos :))

i írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Bertalan Dori írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Anita írta...

Bíró Lajos – Segal Viktor

Névtelen írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos a helyes válasz. Bloggerfőzés nem lesz idén?:)
Zita

Boross Nóra - Könyv mindenkinek írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor!

Lapetit írta...

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos

Sergeant írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos!

macskapeti írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos :D

Belényesi Orsolya írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor.

lillil írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos ;-)

Pocahontas írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Dici írta...

Szia Kriszta!

a mérkőzést Segal Viktor és Bíró Lajos séfek vívják majd

Petra írta...

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos

Dormus írta...

Szia Kriszta!

Segal Viktor és Bíró Lajos vívnak majd pacalpárbajt :)

üdv,
Orsi

ÉnisKriszta írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

jj írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos (:

Török Annamária írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

m_ágnes írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

sunnysideup írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos!:)

Unknown írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos!

Szlávik Zoltán írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

lukács gergely írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Szlávik Zoltán írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Boglya írta...

A megfejtés Chili és Vanília szavaival "a legütősebb a Bíró Lajos - Segal Viktor pacalpárbaj lesz".

Szívesen megnézném.

Köszönöm

boglya

Suzi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Anna írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Fruzsi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

HahoPihe írta...

Kinézhettem volna a korábbi kommentekből is, de a lelkiismeretem nem engedte, így inkább megkerestem. Legalább alaposan átnéztem a programot, és igen tetszetős....

A megfejtés pedig...
Pacal Párbaj - Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Hella írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Unknown írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Szilvia írta...

Bíró Lajos és
Segal Viktor

Névtelen írta...

Én tudom, én tudom: Bíró Lajos és Segal Viktor! :-)

EszterPeszter

Gyögyö írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

jeeka írta...

akkor én is ide kopipésztelem, hogy Segal Viktor és Bíró Lajos, éljenek sokáig!

andr írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Évi írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor!

Unknown írta...

A megfejtés a következő:
Bíró Lajos és Segal Viktor!

További szép estét!
Enikő

Gmariska írta...

Segal Viktor es Bíró Lajos

tatilany írta...

Megfejtés:

Bíró Lajos és Segal Viktor

Akos Orsi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos vív! :)

Névtelen írta...

Sólyom Péter írta
Bíró Lajos és Segal Viktor
2012/05/30

Unknown írta...

Segal Viktor es Biro Lajos

Zsuzsanna írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

petra írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos fog megküzdeni a "pacalkirály" címért. Azért így ezt leírni, hogy pacal carbonara elég durva.. :))

Lélekkonyha írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

thor.day írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Németh írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos
Zsófi

Sünia'lom írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek vívnak pacalpárbajt.

Tóth-Nacsa Ági írta...

Megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos

girzs írta...

Azért, mert valamit sokan mondanak, nem biztos, hogy igaz :)Inkább megnéztem a honlapon:
És tényleg:
Segal Viktor és Bíró Lajos séfek.

Bokor Boglárka írta...

Nagyon titkosan megírom, hogy Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Névtelen írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

kemal írta...

Segal Viktor es Bíró Lajos

Heni írta...

Segal Viktor es Bíró Lajos

zsaffa írta...

Bíró Lajos – Segal Viktor

Zita írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos párbaj lesz!

Csari Niki írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Eszter írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Vámossy Brigitta írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

zsófcsa írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos :)

Noemi írta...

Két nagyszerű séf vívja majd a párbajt: Segal Viktor és Bíró Lajos

inka83 írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos!

Szakesz írta...

Na jól van én is szeretnék belépőt, szóval Bíró Lajos-Segal Viktor :)))))

b. írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Bendik írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

OP írta...

Ahogy a többiek is jól kitalálták:
A Pacal Párbajon Segal Viktor és Bíró Lajos séfek vesznek részt. :)

e.ke írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor

Poppy írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor

hanga írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos vívja a PacalPárbajt, ráadásul két változatban is elkészítik ezt a (sokak szerint)remek fogást: hagyományosan és saját, újrafogalmazott változatban.

Lea írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Vica írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor :-)

Névtelen írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos
Adrienn

anyasz írta...

Én is szeretnék menni, még sosem voltam!

A megfejtés: Segal Viktor és Bíró Lajos

Adel Gal írta...

A megfejtes: Biro Lajos es Segal Viktor pacalparbajozik majd a Gourmet Fesztivalon.

Névtelen írta...

A két résztvevő: Segal Viktor és Bíró Lajos! Lilla

Gönczi Móni írta...

A kérdés megfejtése: Segal Viktor és Bíró Lajos fog pacalpárbajt tartani, ami elég izgin hangzik:)

Bernadett írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Anita írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Csabihh írta...

A megoldás:Bíró Lajos – Segal Viktor

Unknown írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Unknown írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos
Üdv.:
Fűri Zita

Andika írta...

Sziasztok!
Segal Viktor és Bíró Lajos
Hátha sikerül...
Kerpen Andi

nemethemi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Névtelen írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

A kommenteléshez a két fura betűkkel írt szó beírása nagyobb fejtörést okozott, remélem így harmadjára sikerül :D:D

B. Ildi

Unknown írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor - fj

Timcsi írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

KKriszta írta...

Csatlakoznék az előttem szólokhoz. Szóval Segal-Bíró párbaj lesz.

Névtelen írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor.
(B.Anna blogolvasó)

FlowRa írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

limon írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Kriszta írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor

Marianna írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Nóra írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Anzsi írta...

Bíró Lajos – Segal Viktor pacalpárbaj lesz vasárnap este :)

Juli írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos

Akca írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor

Zsuzska írta...

Pacal Párbaj - Segal Viktor és Bíró Lajos séfek

Erdei Blanka írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos párbajoznak vasárnap este :)

Névtelen írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos séf Urak párbaja lesz.
R. Lilla

R. Endre írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor!

P. Anita írta...

Bíró Lajos + Segál Viktor lesz a két párbajozó!

Cs. Jutka írta...

Segal Viktor és Bíró Lajos.
Cs. Jutka

P. Petya írta...

Bíró Lajos, Segal Viktor
P.Petya

Matyi írta...

Bíró + Segal páros!
Matyi

la pesca írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor. Hajrá!:)

csicseri írta...

Bíró Lajos és Segal Viktor

. írta...

Do të doja të falënderoja Dr Dumën për ndihmën e madhe. Vajza ime ishte thellë në varësinë nga droga, provova rehabilitimin dhe gjithçka për ta ndalur, por asgjë nuk funksionoi, qava shumë për të gjithë situatën, sepse u ndjeva si e dështuar si nënë. Por gjithçka ndryshoi pasi gjeta një koment në internet se Dr Duma po ndihmonte njerëzit. Jam e lumtur që vajza ime u çlirua nga varësia nga droga me ndihmën e Dr Duma, faleminderit Dr Duma për magjitë tuaja të fuqishme. Për shikuesit, nuk e di situatën tuaj, por mund t'ju siguroj se mund të merrni ndihmë për të ndaluar varësinë tuaj. , ndaloni obsesionin, ndaloni depresionin, ndaloni abuzimin. Kontaktoni Dr Duma për:
1) Magjitë e dashurisë
2) Magjitë e humbura të dashurisë
3) Magjitë e divorcit
4) Magjitë e martesës
5) Magjitë e dashurisë.
6) Magjitë e ndarjes
7) Dëboni ish-dashnorin
8.) Ju dëshironi të promovoheni.
9) magjitë e fitimit të lotarisë
10) Nëse doni të kënaqni të dashurin tuaj
11) Puna magjike për të fituar një çështje gjyqësore
12) magji për të thyer obsesionin
Kontaktoni këtë njeri të madh nëse keni ndonjë problem për zgjidhje të përhershme. Email: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin