2012-05-30

Cseresznyés máktorta, naptár

Most nem máktortácska, ahogyan két bejegyzéssel lejjebb, hanem rendes torta. Nem igazán szoktam ismételni a blogon, főleg nem pár nap eltéréssel, de ez a torta olyan finom és egyszerű (illetve kértetek képet szeletről is), hogy muszáj volt megsütnöm újra. (és biztos, hogy meggyel és málnával is elkészítem hamarosan. De annak közlésétől már megkímélek mindenkit). Illetve vasárnap reggel a kelleténél tovább maradtam a jégpályán, 11-re értem haza, ebédre pedig vendégek jöttek, csak villámgyors megoldás jöhetett számításba. A tészta ismét ugyanolyan könnyű és szaftos volt, mint egy hete. Úgyhogy biztos működik.

A recepthez készült a júniusi naptár is, a szokásos két méretben tölthető le: 1920x1200 és 1280x1024.

Hozzávalók: 3 egész tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg liszt, 5 dkg mák, 1 citrom, 2 púpozott ek. tejföl, 25-30 dkg cseresznye

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokon. 3-4 perc alatt a cukrot elektromos habverővel keverjük habosra a tojásokkal. Kifehéredik és sokszorosára nő
2. Szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a mákot és a citrom lereszelt héját, keverjük el, majd keverjük el benne óvatosan a tejfölt
3. Öntsük a tésztát kivajazott, lisztezett formába (24 cm-s piteformában sütöttem), nyomkodjunk a tésztába bőségesen mosott, magozott cseresznyéket , süssük 15-17 percet.

És egy személyes dolog. Nagyon-nagyon köszönöm a lányoknak csodálatos ajándékokat, amit a Naora kóstolóra hoztak magukkal: Zsuzsinak és Vianne-nak az isteni, szuper, profi bonbonokat. Nem is tudom fokozni, gyönyörűek és nagyon finomak voltak. Diának pedig ezt az állati jó, kutyusos kis szütyőt. Ez lesz a strandos mini táskám.

22 megjegyzés:

Éva írta...

Egy ilyen receptre vágytam! Köszönöm.

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon örülök, hogy ízlettek a bonbonok! :)

Dolce Vita írta...

Zsuzsi!

az nem kifejezés. CSak tegnap jutottam el odáig, hogy lefotózzam őket (azért már kicsit hiányosan),férjem minden nap megkérdezte, eheti-e már őket. tegnap nekiestünk, pár perc alatt elfogytak, isteni roppanós volt mind, belevágok az egyszerűsített temperálásba

Praliné Zsuzsi írta...

De jó, szerintem nagyon fogod szeretni azt a technikát, porított kakaóvajjal meg tényleg hipp-hopp lehet temperálni!

Kriszta írta...

Kicsit komor lett ez a háttérkép, de lehet csak az én ízlésemmel van baj, mert nem szeretem a sötét képeket. A tavalyi viszont nagyon tetszik, azt el is mentettem.

Dolce Vita írta...

: ) a májusi világos volt, ez sötét. nekem nem komor, csak sötét

Vianne írta...

Nagyon szívesen:) és nagyon örülök h ízlett!

Vianne írta...

A villámgyors temperáláshoz:

http://www.levendulaescsokolade.blogspot.com/2011/04/temperalas-uj-korszak.html

Sok sikert!!

Boross Nóra - Könyv mindenkinek írta...

Szia, Kriszta!
A tejföl kimaradt az elkészítés menetéből!
Amúgy szuper a recept! :-)

Dolce Vita írta...

Vianne, köszi a linket, kipróbálom

Nóra, köszi, javítottam

Kati írta...

Én pedig sajnálom, hogy lemaradtam a kávékóstolóról:)

Névtelen írta...

Köszönöm a receptet. Tegnap el is készítettem. Nagyon finom lett.
Én (majdnem) paleo sütit készítettem belőle a cukorbeteg férjemnek. A cukrot nyírfacukorra, a lisztet pedig szezámmaglisztre cseréltem.

pomázi írta...

Én is nyírfacukorral készítettem, valamint teljes kiőrlésű búzaliszttel, és a korábbi posztból a 28 cm-es formához ajánlott mennyiségekkel, de nekem sajnos lapos, rágós, sűrű lepény lett a vége. Pedig olyan sikerre számítottam, mint a szezámos csokitortádnál :) Mi lehetett a baj? Honnan tudom, hogy a tojásokat jól felvertem a cukorral? Jól feljött, de mire a liszt, mák, citrom, tejföl belekerült, sűrű és ragadós lett, alig tudtam szétteríteni.

Giona81 írta...

Már az epresnél teljesen rákattantam, egy hét alatt háromszor csináltam.
Mivel a baráti körömben él tejfehérje érzékeny, mindig azon molyolok, hogyan lehet a receptekben a tejterméket helyettesíteni.
Jelentem sikerült, 2ek olaj és 2 ek meleg víz a tejföl helyett. Kicsit sűrűbb, de isteni süti lett fehérje nélkül. :)

Dolce Vita írta...

Pomázi!

én cukorral és átszitált süteményliszttel készítettem. A süteményliszt és a tk. búzaliszt tulajdonságai teljesen mások, a tk. lisztek jóal több folyadékot igényelnek. Valószínű, ez lehetett a hiba. Ill. nyírfacukrot nem használtam még tojás kikeveréséhez, nem tudom, az hogyan viselkedik.
A tojásokat kb. 4-5 percig kell verni elektromos habverővel, ahogy írtam a sokszorosára nő a térfogata, kifehéredik, millió apró hablukacska keletkezik. ezen a liszt és a mák minimálisat sűrít csak, mivel nagyon kevés a mennyisége. A tészta nyersen könnyen önthető, piskóta tészta

Giona, mint piskótatésztát amúgy tejföl nélkül sütöm, de az olaj jó ötlet, hogy szaftosabb legyen

Ági írta...

Amikor a lisztet és a mákot belekevered azt fakanállal szoktad, vagy géppel? Én úgy vettem észre a mák súlyosabb, és kicsit lehúzza a megnőtt tésztát. Illetve,amikor lekapcsolom a sütőt jó magas a tészta, utána, ha kihűl némileg visszaesik, lehet, hogy még bent kellene hagyni a sütőben?

Dolce Vita írta...

géppel, de a legkisebb fokozaton. mikor kiveszem egy kicsit összemegy, de nem sokat, illetve az állagán ez nem változtat

Ági írta...

értem, és köszi a választ...

Bár nem ide tartozik, de szeretném idén is megcsinálni az epres ricottatortát-míg van eper. Idén sajnos még csináltam, ennek egy prózai oka van, nem kapható már az a ricotta a Spar-ban,amivel szoktam csinálni. Hasonló állagút még nem találtam. Kriszta, Te hol veszed a ricottát?

Gabi írta...

A ricotta kérdés engem is nagyon érdekelne, mert én is imádtam azt a ricottát. Bár Olaszországban még nem kóstoltam, de a többi itthon kapható minősége messze elmarad attól, ami a Sparban volt.

Én is kicsit sötétnek találom a naptárat, főleg egy remélhetőleg verőfényes nyár elején. Azért megtartom! ;)

Névtelen írta...

Kedves Kriszta,
ma megsütöttem xilittel, meggyel, szögletes tepsiben, nagyon finom!
Köszi ezt a receptet is!
Judit

ÉVI írta...

Kedves Kriszta!
Kipróbáltam ezt a receptet. Óriási sikere volt itthon és a szomszédoknál is, így a héten már másodszor került legyártásra. Köszönöm Neked!!!

...... írta...

Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin