2007-07-01

VKF! – komplementer ízek: meggyfagyi mákhabbal

Lorien feladványára az örökzöld meggy-mák párosítással készültem. A párocska igen jól teljesít rétesben vagy ott van a klasszikus finomság, a mákparfé forró meggymártással (hideg-meleg csakhogy fokozzuk az ellentéteket). Ráadásul az ízharmónia mellett színben is szépen kiegészítik egymást.
Pályaművemben – mivel a fent említett mákfagyisat sokszor csináltam már – megfordítottam az alapanyagokat, így meggyfagyi lett mákhabbal. A mákhab saját találmány, először azt hittem vmi főzött mákhab-félét kell készíteni, de szerencsére egy sokkal egyszerűbb megoldás is bevált: a darált, cukrozott mák gyönyörűen besűrítette a tejszínt és együtt kemény habbá lehetett verni, ami még másnapra sem esett össze. Amúgy bírta volna még tovább is, de elfogyott.


Hozzávalók: fagyihoz: fél kg magozott meggy, 3 dl tej, egy 2 dl tejszín, cukor ízlés szerint, mákhabhoz: 20 dkg cukorral darált mák, 4 dl habtejszín

1. A meggyet leturmoxolom, hozzáteszem a tejet, tejszínt, édesítem, és a fagyigépre bízom 20 percre
2. A mákot elkeverem a tejszínnel, nekem jól besűrítette, gondolom a jó sok mák miatt, és még egy kicsit habverővel könnyítettem rajta

14 megjegyzés:

Rossamela írta...

Ó, de gyönyörű!

Unknown írta...

A kép mint mindig: GYÖNYÖRÜ!
A recept pedig egyszerüen nagyszerü!

Dolce Vita írta...

Rossamela, Maci!

Köszönöm a dícséretet : )

Névtelen írta...

Nálam ez a forduló aranyérmese. Nagyon ínycsiklandó lett.

Dolce Vita írta...

Ana,

annak, aki mákfüggő : ))
köszönöm!

Névtelen írta...

Függő vagyok és büszkén vállalom :)
Ma muszáj sütnöm egy mákos pitét vagy rétest. Töményen és sokat szeretnék...

Névtelen írta...

Persze én voltam a névtelen...

chili&vanilia írta...

Borzasztóan tetszik, a képek mindig gyönyörűek, a recept is nagyon izgalmas. A 1/2l tej/tejszíntől hogyhogy nem rózsaszínű a fagyi?

Dolce Vita írta...

Chili!

Köszönöm, tényleg egy jól bevált páros ez.
Nagyon jó megfigyelés! A fagyi valójában nem volt enyire piros
1. a monitor torzít azért, és a képeket én mindig pofozgatom photoshopban, itt a pirosat a kép hangulata miatt kicsit túlhúztam
2. a recept már egy másik elkészült meggyfagyi arányait írja le, mert az elsőben tényleg kevés volt a tej/tejszín, és így nagyon keményre fagyott.

Zsuzsa írta...

Hmm, tényleg nagyon jónak tűnik. Szerencsére még van a fagyasztóban egy kevés, a nyaralás előtt készült meggyfagyi, azt hiszem kavarok hozzá egy kevés ilyen máköntetet.

Zsuzsa írta...

Na végre eljutottam a megvalósításig! Nagyon finom, meggy-mák, bizony szuper jó párosítás. Én is mákfüggő vagyok, egyedül a családban, így elég ritkán jutok hozzá, most viszont egyedül bűnöztem, megérte! :)

Dolce Vita írta...

Neked is jól besűrűsödött a tejszín?

Zsuzsa írta...

Igen, de nem annyira, mint ahogy a Te képeden látszik, mert emlékezetből csináltam, és kevesebb volt benne arányaiban a mák, kb fele, de így sem volt egyáltalán híg, egész jól megállt. Előbb-utóbb a konyhában is létre kell hoznom egy munkaállomást :).
Na jó, akkor még azt is bevallom, hogy miközben eszegettem, az jutott eszembe - még szerencse, hogy vége a meggyszezonnak -, hogy egy adag meleg meggyöntettel végképp halálossá lehetne tenni ezt a desszertet.

Zsuzsa írta...

Igen, de nem annyira, mint ahogy a Te képeden látszik, mert emlékezetből csináltam, és kevesebb volt benne arányaiban a mák, kb fele, de így sem volt egyáltalán híg, egész jól megállt. Előbb-utóbb a konyhában is létre kell hoznom egy munkaállomást :).
Na jó, akkor még azt is bevallom, hogy miközben eszegettem, az jutott eszembe - még szerencse, hogy vége a meggyszezonnak -, hogy egy adag meleg meggyöntettel végképp halálossá lehetne tenni ezt a desszertet.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin