2007-10-18

Póréhagymás sütőtöktorta

Imádom a leveles tésztás, sós tortákat. Nekem annyira beváltak előételnek vendégvárónak, mivel laktatóak, hidegen és melegen is lehet kínálni őket. Még abból sincs nagy baj, ha egy nappal korábban elkészül. Szóval nincs vele nagy macera, tehát nekem való étel.
Több verzióját is sütöm régóta (lilahagymás, körtés-sajtos), ez a mostani tökös torta azonban teljesen új kreálmány. Egy nagy adag citromos profiterol társaságában ezt vittem a gasztroblogger találkozóra. Izgultam, mert még sosem kóstoltam, egyben kerek tortát meg nem illik úgy vinni, hogy hiányzik egy szelet belőle. Így élesben volt a főpróba. Nekem nagyon ízlett és a többiek is azt mondták, hogy finom.
Csak egy fotóm volt erről a receptről, itt póréhagyma helyett articsóka szerepelt. Mivel frisset itthon nehéz beszerezni, a konzerv pedig szörnyű, (minimum egy 40 fokos rövidprogram kellene hozzá, előáztatással, hogy az a borzasztó savanya íz lekerüljön róla) így valami tökhöz passzoló dolgot kellett kerítenem. A póréhagyma már évekkel ezelőtt bevállt egy leves receptnél (hamarosan ezt is olvashatjátok), és most is 100%-ig meg voltam elégedve a párosítással.

Hozzávalók: 50 dkg leveles tészta, 1 kg sütőtök, 1 szál póréhagyma, 1 dl tejszín, parmezán, zsálya, só bors

1. Vágjuk darabokra a tököt és sütőben alufóliával lefedve süssük meg.
2. Nyújtsuk ki a tésztát egy kerek tortaformába
3. A megsült tököt pürésítsük, keverjük bele a tejszínt, parmezánt, sózzuk, borsozzuk, apró csíkokra vágott zsályalevelekkel ízesítsük
4. A felkarikázott póréhagyma felével szórjuk meg a form alját, öntsük rá a pürét, majd a tetejére is rakjunk póréhagymát
5. 200 fokos sütőben kb fél óráig süssük

9 megjegyzés:

Gabojsza írta...

A Drágám ódákat zengett róla, már nagyon sajnálom, hogy nem fért belém legalább egy kóstolásnyi...
Most már biztosan kipróbálom:)

Éva írta...

és akkor végül nyersen kerüljön bele a hagyma? mert a GBT-n azt mondtad, talán meg kellett volna párolni egy kicsit...

Dolce Vita írta...

De miután megkóstoltam, rájöttem, hogy nem kell. Fél óra alatt átpárolódott a masszában is.

Lilahangya írta...

Technikai kerdesem lenne, a tetejere is a sutobe tetel elott tetted a poret? Nekem 200 fokon sitty-sutty megeg es az olyan csuuuunya.

Névtelen írta...

Szia DV!
Nagyon szépek a fotóid, megkérdezhetem milyen géppel készíted? Abban szeretnék még tanácsot kérni Tőled, hogy ha csokis cookie-t sütök, hogyan érheném el hogy a csokiszemek lágyak, krémesek legyenek. Köszi. Andi

lunapesce írta...

Most érkezett meg a legjobb barátnőm, aki még Londonban kifogott magának egy fantasztikus olasz fiút és most Positano-ban él, épp most újítanak fel egy régi olasz házat a praiano-i hegyoldalban... Képzelhetitek. Nyáron meglátogattam, ő készített nekem hasonló tortácskákat, paradicsommal, néha pestoval, lilahagymával, mozzarellával. Semmit nem irigylek úgy, mint az ott kapható mozzarellát, azt a lédús, friss, zamatos hófehérséget, amit másnap már meg sem esznek, mert tényleg csak frissen jó.

Lehet, hogy marhaságot kérdezek, de a sütőtökből csak egyféle van? Nemrég vettem egyet és pillanatok alatt szénné égett a sütőben, még észrevenni sem volt időm.

Dolce Vita írta...

Lilahangya!

Látod az enyém nem égett meg, ami itt a fotón van, ezt vittem a gbt-re. Félideig fedd le fóliával, vagy keverd bele a hagymát teljesen!

Andi!

Jelenleg egy D70s Nikonom van. Most készülök D300-ra cserélni (ha majd megjelenik végre). Csokis cookie ühgyben nem tudok hasznos segítség lenni, sosoem csináltam. Én a helyedben kipróbálnám más csokival, hátha azzal olvadósabb lesz.

Lunapesce!
Sütőtök ezer-féle van, a napokban láttam az Auchanban 4 fajtát! A sütötőkös gnocci recept kommentjeinél értekeztünk a tökfajtákról (szárazabb, lédúsabb stb)
a barátnőd szerencsés, olaszország egyik legszebb partaszakasza a ligúr rész. (nekem a 2. legszebb Amalfi után/mellett? nem is tudom)

Névtelen írta...

Sziasztok.
Zsálya, parmezán, só, bors, ezekből mennyi kell? Nincs "érzékem" az ilyesmihez.

Dolce Vita írta...

Szia!

Só, bors apránként adagold miközben kóstolod folyamatosan, amíg olyan nem lesz, hogy Neked ízlik (ez annyira egyéni, azért sem adok meg alapfűszreek esetében pontos értékeket)
Parmezán: kb. 5 dkg frissen reszelve (ne zacsis reszelt) ha nincs reszelhetsz bele pl. juhsajtot (ezt piacokon több helyen kapni sajtosoknál)
zsálya: kb. 10-12 friss levél (de ez is mérettől függ)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin