2007-12-15

XI. VKF! – élénkítő kávé flan

Lilahangya VKF kiírására, ha nagyon lusta lettem volna, akkor a panpepatóval is nevezhettem volna. Olyannyira karácsonyi mint nekünk a bejgli és telis-tele van mindenféle élkénkítő szerrel, fűszerrel. Azonban ilyet nem tennék, utoljára az egyetemen alakítgattam a szemináriumi dolgozatokat, hogy azt több helyre is elsüssem.
Valami mást kellett kitalálni. Igaz, nem vagyok az egyszerű és kézenfekvő megoldások híve, de most a könnyebb utat választottam és a kávé lett az én élénkítőszerem. (ami amúgy naponta 3x tényleg az is). Ezt a kávés desszertet a creme caramelből alakítottam, amit hívnak creme bruleé-nek, katalán krémnek, karamel flannak is. Soha nem tudom melyik, az amelyiknek a tetején van a karamell, és melyiknek az alján. Az olaszok creme bruleé-nek hívják ezt a kiborítós fajtát, míg a franciáknál a tetejére égetett karamelles verziót hívják így, és ott ez creme caramel. Itthon is nagy a kavarás, étteremben mindig meg kell kérdeznem, hogy ami az étlapon szerepel az pont melyik, ugyanis a másik verziót nem nagyon szeretem.
Végül is mindegy mi a neve, én most flannak neveztem el, a lényeg, hogy finom, és igazán nekem tetsző desszert. (hogy milyen is a nekem tetsző desszert, azt szerintem már minden olvasóm álmából felébresztve is sorolja: könnyű, tészta nélküli, hamar megvan, és előre is elkészíthető)
Évekig két desszertet készítettem rendszeresen, ennek a vaníliás változatát és egy isteni csoki sufflét (ennek a receptjét már nagyon illene feltennem), mára a lista bővült a panna cottával és a moussokkal. : )


Hozzávalók: 3 dl tej, 3 dl főzött kávé (nem instant!!!), 15 dkg cukor, 3 egész tojás, két sárgája

1. 10 dkg cukorból, pár csepp vízből készítsünk karamellt
2. Vékonyan vajazzunk ki és lisztezzünk ki formákat (több kicsi, egy nagy, ahogy tetszik), öntsük az aljukra a karamellt
3. A kihűlt kávét, tejet, tojásokat keverjük el cukorral, és öntsük a formákba
4. Alufóliával fedjük le a tálkákat, és állítsük őket tepsibe, öntsünk alájuk annyi vizet, hogy kb a tálak feléig érjen
5. Sütőben kb 40 percig süssük 130 fokon, amíg kocsonyás nem lesz a krém. Vigyázzunk nehogy forrjon a víz alatta, akkor buborékos lesz az eredmény! Ha túlmelegszeik a víz, adjunk hozzá hideget.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az első pontban lisztet írtál cukor helyett...

Dolce Vita írta...

: ))))
Tegnap, azaz ma hajnali 4-kor mentek el a vendégek.....
köszi, javítom

Névtelen írta...

Eddig nem lelkesedtem az ilyen krémfélékért, de nemrég rettentő finom gesztenyés creme brulée-t ettünk az Osteria Faustoban.
Meg egy elég jót, gesztenye nélkül a Malomtóban.
Mindkettőnek a teteje volt karamellezve.

Dolce Vita írta...

Hapci!Valahogy nem vagyok nagy gesztenye rajongó... Én a minap a Ristorante Faustóban ettem egy pocsék csoki mousse-t. Majd írok róla

Névtelen írta...

Igen, igen, léci, léci, mindenféleképpen tedd fel a csoki sufflé receptjét, mert ez az egyik édesség, amivel szeretnék karácsonykor meglepetést okozni, és ezerféle receptet vadásztam már össze, de nem tudom, melyik legyen az igazi, a Tiédet viszont biztosan elkészíteném. :-) Nagyon érdekelne ennek a receptnek a vaníliás verziója is, mert sajnos a kávét nem szeretem, viszont a vaníliát imádom :-)

Köszönöm.

Dolce Vita írta...

Boglya!

Hű, nem terveztem, hogy a napokban készítek: de íme a recept:
Hozzávalók: 20 dkg étcsoki, 10 dkg vaj, 4 tojás, 3 dkg kakaópor
1. Olvaszd fel a csokit a vajjal,
2. a tojásokat verd fel, keverd bele a kakaót (az eredeti receptem cukrozza még, de sztem felesleges)
3. kivajazott, kilisztezett muffin formákba öntsd, kicsit több, mint a feléig
4. rakd meleg sütőbe és kb 5 percig süsd, amíg el nem kezd feljönni. A lényeg, hogy belül folyós maradjon. Ezt nehéz kisakkozni, de akkor is finom ha megsül.

Eredeti krém karamel: teljes mennyiség tej, ezt kikapargatott vaníliamagokkal és a vaníliarúddal felforralod, bele a tojás és így kerül a formába

Névtelen írta...

Szia DV!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a recepteket, mindenféleképpen ki fogom próbálni őket. :-)
Remélem egyszer felkerülnek a többi finomság közé egy-két gyönyörű fotó társaságában is, azok örömére is, akik itt esetleg nem találnak rá.

Gratulálok a nyereményhez is, jó érzés tudni, hogy hozzájárulhattam....:-)

Dolce Vita írta...

Boglya!

Ígérem, meglesz

Névtelen írta...

Szia!

Karácsonyra kaptam 2 tálkát, úgyhogy nyomban ki is próbáltam a receptet (a mennyiséget harmadoltam).
Nagyon jól sikerült, köszönöm, megjegyezve!:)

Üdv,
Manóka

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin