
Pudingok, habok, semifreddók, panna cották, csupa-csupa liszt nélküli desszert és néhány charlotte illetve egyéb finomság, amibe egy kis tészta is került.
Elsőként egy ilyen kivételt, tésztaburokba csomagolt borban főtt körtét készítettem el, annyira megtetszett a fotója. Az eredeti receptben koriandermagos tejszínhab szerepel hozzá kísérőnek. Én ezt elhagytam, mert nem volt itthon tejszín. Azonban valamilyen erőteljes ízű hab tényleg remekül passzolna hozzá, legalábbis nekünk hiányzott.
A körte főzőlevét ki ne öntsük, remek kis gyümölcsös forraltbor. Én ráadásul nem is szoktam fehérborból forraltbort készíteni, így ez a mostani egészen új távlatokat nyitott forraltbor kérdésben. 2007-es Szőlősi Irsai Olivért használtam hozzá.

Hozzávalók: 4 körte, 25 dkg vajastészta, 2 dl száraz fehérbor, fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, melaszos nádcukor, 1 db citrom, 1 db tojás, kis porcukor
1. Főzzük a körtéket kb 15 percig a 2 dl bor és ugyanennyi víz nádcukorral, fél citrom levével, fahéjjal és szegfűszeggel ízesített keverékében.
2. Nyújtsuk ki a levelestésztát (én egy kis porcukrot gyúrtam hozzá) és vágjunk 2-3 cm széles és a lehető leghosszabb csíkokat belőle.
3. Szárítsuk meg a körtéket és tekerjük be őket a csíkokkal. Majd a felvert tojás felével kenegessük be
4. 200 fokra melegített sütőben süssük először kb. 15 percig, kenjünk rá újabb réteg tojást majd 220 fokos sütőben még 10 percig süssük.

10 megjegyzés:
Remélem szépen lassan felkerülnek a receptek ide is.:)Nagyon jól néz ki! Kár, hogy nem tudok olaszul! Amúgy hol lehet ilyen újságokat beszerezni? Legalább gyönyörködni jó lenne.:) Erika
Most készült el a 2. recept fotója! Ezt éppen a Culinarisban vettem, de minden nagyobb újságosnál, ahol vannak külföldi lapok lehet kapni a Cucina modernát. Mindihg nagyon jók a fotók benne
Vagy borsodót lehet belőle csinálni! Szerintem nagyon menne a körtéhez.
Szonja
Zseniális ötlet, megvettem! : )
A fotók gyönyörűek, mint mindig. :-) A fotós posztot nagyon várom. :-)
Imádom az ilyen recepteket egyébként! :-)
Kéretik a borsodóval kiegészíteni a receptet, mert még sosem készítettem ilyesmit. Köszönöm.
Boglya!
A hétvégén összeszedem a gondolatokat a fotózásos dologról.
Borsodót én sem csináltam még, de biztos nem bonyolult. Vagy bármi boros alapú öntet rá. Nem tudom, pl a megmaradt és lehűtött fűszeres bor mit szól ahhoz, ha találkozik egy kis tejszínnel. Ha nem kapja össze, akkor szerintem nyerő lehet.
Borsodó: 3 dl bor, 1,5-2 dl víz, 2-3 kanál cukor, 2 tojás. Habverővel folyamatos (!) és lasú keverés mellett sűrűre főzni.
Vagy a kész forraltborhoz már csak a tojás kell sűríteni.
Szonja
p.s.: nagyon szeretem az oldaladat!
hmm. lassú természetesen
Sz.
Rájöttem, mint a zabaglione, csak egy kicsit hígabb. Abszolút a forraltborból kell, mert legalább hasznosul, és biztos nagyon illik hozzá. Legközelebb így csinálom!
hello g-ranada:) sajnos nem jó helyen kapirgálsz... amiről te írsz az a golden smith... nem a green:) olyan alminger nem is nő az etnán édes:) soha nem is nőtt.. tudod azúgy volt, hogy néhány nagyonokos összeült, hogy kitenyésszen egy új faj-tát amiből aztán egy jó savanyú sikerült... nekem izlik ésmég csak nem is cukrozom:) hát így törpént frissítsd fel kérlek a tudásod,mert hézagos...
Megjegyzés küldése