2008-04-29

Olasz citromtorta

Egyik kedvenc sütim ez a könnyű citromos torta. Leginkább a citromkrémjéért (a klasszikus olasz "cukrászkrém" citromosított verziója) vagyok oda, ezt töltöm a delizia al limonébe is és a citromos profiterolba is. Akinek nincs kedve a torta sütögetésére egy órát szánni, készítse el csak a krémet (akár dupla mennyiségből is), majd töltse azt poharakba némi gyümölcs kíséretével, így is isteni desszertet kap!

Hozzávalók: 6 kis tortához: 10 dkg liszt, 5 dkg vaj, 1 tojás, csipet só, 4 dkg cukor, 1 kiskanál sütőpor, 1 citrom lereszelt héja, fél citrom leve
Krémhez: 2,5 dl tej, 3 tojássárgája, 2,5 dkg liszt, 5 dkg cukor, 1 citrom lereszelt héja, egy citrom leve

1. A torta alapanyagaiból gyúrjunk tésztát, majd tegyük minimum 1 órára a hűtőbe pihenni
2. Nyújtsuk ki a tésztát 3-4 mm-re, és 8-9 cm átmérőjű tortaformával szúrjunk karikákat belőle. 8 formát vajazzuk ki és lapogassuk beléjük a tésztát
3. „Vakon” süssük ki a tortákat: tegyünk sütőpapírt a torták belsejébe, és szórjunk rá babot, így süssük 15 percig, 180 fokra előmelegített sütőben.
4. Vegyük le a babot és a papírt, még 5 percig süssük a tortákat
5. Készítsük el a krémet: keverjük a cukrot a tojás sárgákkal és a citrom levével habosra, adjuk hozzá a lisztet és a citromhéjat
6. Forraljuk fel a tejet, majd szép lassan csurgassuk bele a kifehéredett tojáskrémet, kb. 5 percig folyamatos keveréssel főzzük, hogy jó sűrű legyen.
7. A krémet töltsük a kisült formákba, majd 5-6 órára (de jobb egy éjszakára) tegyük a hűtőbe

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Amolyan házi pudingnak tűnik nekem ez a citromkrém ;)
No, nem tudom mit fogsz kezdeni vele, de kitüntetésben részesítelek ;) Szerintem előbb-utóbb egyébként is eljutott volna Hozzád!

Dolce Vita írta...

Beatbull!

KÖszi a kitüntetést, majd kibiggyesztem az oldalra : )
Ez a krém a klasszik főzött cukrászkrém, az állaga miatt pudingnak nem nevezném, vagy hát nem is tudom.
Rettentően sajnálom, hogy nem tudtam résztvenni a kiírásodon, de hirtelen elutaztunk

tr1n1ty írta...

Szia! Nagyon tetszenek a receptjeid! Az a kérdésem, hogy ezt a citromtortát meg lehet sütni 1 nagyként is? Vagy akkor módosulnak a mennyiségek?

Dolce Vita írta...

sztem kitesz egy normál gyümölcstorta formát

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin