2009-04-09

Újdonságok sonka mellé II.: sárga túró

Legalábbis nekem az. A játszótéren tanultam ezt a receptet a napokban. Ádi egyik kis barátjának az anyukája mesélte, hogy az ő szabolcsi anyukája szokott ilyet húsvétkor készíteni. A keleti országrészben a sárga túró hagyományos húsvéti étel, amelyet a katolikusok ételszentelésre is visznek. Bár egy kicsit édes, a sonkához és a kalácshoz szokták enni. Én még sosem hallottam róla, ismerőseim, rokonaim között is alig akadt, aki ismerte.

Hozzávalók: 1 liter tej, 10 tojás, 3 evőkanál cukor, csipet só

1. Forraljuk fel a tejet
2. Üssük fel a tojásokat, keverjük alaposan össze, adjuk hozzá a cukrot és a csipet sót
3. Folytonos keverés mellett öntsük a tojást a tejbe, majd forraljuk addig, amíg túró-szerű massza lesz belőle (keverjük, keverjük!)
4. Egy mély tálba tegyünk egy tiszta konyharuhát, öntsük rá a masszát. Formázzunk belőle gömböt, azt kössük egy fakanálra és egy éjszakán át csöpögtessük a hűtőben, hogy a savó kicsöpögjön, a sajtszerű valamink összeálljon
5. Hidegen, mint a sajtot szeletelve tálaljuk a húsvéti sonkához

18 megjegyzés:

VKOrsi írta...

jól értem, hogy itt direkt össze kell kapatni a tojást?
amit a sárgakrémnél kerülünk itt az a cél?

Zsuzsi írta...

Ha jól tudom, a görögkeletiek, oroszok is csinálják.

zsó írta...

Én szabolcsi lány vagyok -már nem ott élek- és imádom a sárga túrót!! Hihetetlen, de nagyon jól illik a sós sonkához! A nagyim tett bele mazsolát és meg is sütötte! A tojást nem kell nagyon homogénre keverni, különben nem lesznek benne fehér foltok, amitől "túrós".

Tünde írta...

Bizony, bizony, a mazsola kimaradt belőle. Van olyan, aki még fahéjat is szór bele, én azt nem szeretem. Idén 20 tojásból fogom készíteni. Legjobb hozzá a házi tej, abból sokkal nagyobb túró lesz végül. Ja igen, mi vaníliás cukrot is teszünk bele, persze azzal már nem főzzük.

Dolce Vita írta...

Orsi!

igen, az a cél, hogy ugorjon össze

A neten keresgélve láttam, hogy van többféle verzió. Gondolom vidékenként máshogy készül. A mazsola jó ötlet, bár én nem nagyon szeretem. A sütést kipróbálom. Találtam olyat amiben reszelt citromhéj is van. Ma készítek egy mindent bele verziót

Névtelen írta...

Mi is készítünk minden évben.Egy nagy probléma van vele.Sosem elég:)

Névtelen írta...

Borsod-Abaúj-Zemplénben édestúró néven fut, errefelé nincs benne se mazsola, se fahéj. Húsvéti reggelihez szinte kenyér helyett esszük.

Unknown írta...

Életemben nem hallottam még ilyesmiről. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket ;) Akár hamis túrónak is nevezhetnénk az elkészítése és hozzávalói alapján - ettől függetlenül ki fogom próbálni (főleg ez a sütési ötlet csigázott fel).

Névtelen írta...

Szia Dolce Vita!

Nagyon jól néz ki ez a sárga túró, én itt az Alföldön még sosem hallottam róla. A recepteken kívül még nagyon tetszik a blogodon a korábbi bejegyzések fotó-ismertetője. Megkérdezhetem, hogyan csináltad? Én is blogspotos vagyok, de nem találtam hasonló lehetőséget.
Köszi. Zita

duende írta...

Nálunk is elmaradhatatlan a húsvéti hidegtál a sárgatúró nélkül. Én mazsolát is teszek bele, és vaníliás cukrot is.

Hermann Ildikó írta...

Az én apukám szabolcsi származásí, gyerekkoromban húsvétkor rengeteg sárgatúrót ettem és imádtam!! Tavaly én is csináltam és nagyon jól sikerűlt, csak sajnos a gyerekeim nem nagyon ették. Kipróbálom az általad leírtat is feltétlenűl.

Kukkants be hozzám, ha időd engedi!!

Jucy írta...

Hmm... a mazsola is nagyon illik bele :) Én sült húshoz is eszem ilyenkor meg bármihez, amit épp találok, kicsi korom óta nagy rajongója vagyok. Épp most is az rágcsálom mert magában is kitűnő. Idén 30 tojásból csinált anyukám de így is csak 2 napra volt elég :)

Névtelen írta...

Szerintem nagyon jól eltaláltad az anyukám féle sárga túrót.
Ő csinált még egy kevésbé cukros változatot is az kevésbé ízlett a családnak.Igen ízlés szerint készítik Szatmárcsekében is van aki mazsolával és van aki fahéjjal szereti.A megsütéses változatot is hallottam pár faluval arrébb tényleg így csinálják.
Balázska anyuka

Névtelen írta...

sziasztok! anyukám szabolcsi, és mióta az eszemet tudom minidg húsvétkor sárgatúrót csinálunk, de nem ám 10 tojásból, nálunk 20tojásos 1 adag, és ebből 2 készül. szerintem mindenképpen próbáljátok ki fahéjjal ( 10tojásosba kb 1-1,5 ek ). kaláccsal és sonkával felülmúlhatatlan :) Dorka

Dolce Vita írta...

Dorka!

nekem ez próbaadag volt : )

Névtelen írta...

Régebben azt hittem, hogy ez az édesség csak Szatmárra és a Felső-Tiszavidékre jellemző, de ahogy olvason BAZ megyében és Szabolcsban is ismerik. Tudomásom szerint a görögkatolikus lakosság készítette és lassan népszerű lett az egész vidéken. Sohasem felejtem el, hogy milyen finom volt, amikor a hajnali ételszentelés után kibontottuk a templomba vitt kosarat...

Dolce Vita írta...

nekem tavalyig ez teljesen ismeretlen volt

Névtelen írta...

Szia!
Szeretném megkérdezni, hogy esetleg sósan, fűszerekkel még nem próbáltad? Gondolom úgy sem lenne rossz...

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin