2010-12-19

Kávés-mogyorós szaloncukor

A múlt héten kaptam egy Nespresso gépet, így egész héten a különböző színű kapszulákat próbálgattam, melyik ízlik a legjobban. Kaptam 3-féle ízesített kávét is: karamelleset, vaníliásat és mandulásat. Reggeli kávénak nekem ezek egy kicsit furák, nem nagyon rajongok az ízesíttet dolgokért, de délutáni "desszert helyett kávénak" meglepően hamar megittam őket. (amúgy ezeknek van egy álomvilágban játszódó nagyon-nagyon jó honlapja, erre nem csak a gyerekek de még én is rákattantam). Szóval a "desszert helyettről" rögtön eszembe is jutott a "desszertbe" így a karamelles kávét mogyorós szaloncukorhoz tettem. Idén mindenképpen szerettem volna a mandulás szaloncukrok mellé (már készült gyömbéres és narancsos-citromos-rozmaringos) más alapból is készíteni. Diós-áfonyásat már tavaly készítettem, most pedig a híres olasz mogyorós bonbon, a Baci után jött a mogyorós szaloncukor. Erős-karakteres darab, kisebb méretet készítsünk belőle, mert töményebb, mint a mandulás változat. Ehhez sem kell túl sok hozzávaló, és egy kis gyakorlattal nagyon hamar elkészül.

Hozzávalók: 20 dkg őrölt mogyoró, 40 ml presszó kávé (nekem karamelles), 10+15 dkg étcsokoládé (min. 60%-os), 2,5 dkg vaj, 2 evőkanél cukor

1. A mogyorót szárazon pirítsuk meg enyhén egy teflonserpenyőben.
2. 10 dkg csokoládét vízgőz felett olvasszunk meg, adjuk hozzá a vajat, a kávét és a cukrot
3. Keverjük el a mogyoróval, gyúrjuk össze, majd formázzunk k. 35 db szaloncukrot
4. Fóliázzuk le, tegyük legalább 30 percre hűtőbe (én csak másnap mártottam, mert akkor volt rá időm),
5. Olvasszuk fel a maradék csokoládét, forgassuk meg benne a szaloncukrokat, tegyük sütőpapírra, majd a hűtőbe míg a csoki visszaszilárdul. Utána lehet csomagolni.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jól hangzik, pedig idén már nem akartam szaloncukrot készíteni... Most éppen a tavalyi recepteddel, az aszalt szilvás-fahéjas szaloncukorral hódítok :) Mindeki imádja és dícséri. A fiam csak azt hajlandó megenni, a bolti vackot kiköpi :) Szabina

Praliné Zsuzsi írta...

Na tessék, hogy ezt nem reggel olvastam! Épp most csomagolom a mogyorós szaloncukrokat, de nálam mogyorólikőrrel és aszalt szilvával készült. Pedig a fele lehetett volna kávés... na majd jövőre!

Névtelen írta...

A másik két szaloncukrodat már elkészítettem, és osztatlan sikert arattak. Ezt is ki szeretném próbálni, illetve a Szabina által említett aszalt szilvás-fahéjasat is, de ez utóbbi receptjét sehol nem találtam. Tudnál/tudnátok küldeni egy linket? Köszönöm
Zsuzsi

Dolce Vita írta...

Zsuzsi!

nem tudom, hogyan készíthette: de én ebből a receptből így állnék neki: hagynék minden alapanyagot, a kávét mogyorólikőrre cserélném, vágnék a masszába aszalt szilvát és szórnék bele őrölt fahéjat

Dolce Vita írta...

Sőt: lehet, hogy ezt inkább dióval készíteném
vagy őrölt mandulával és a csokit kihagynám belőle, pár csepp vízzel fogatnám össze a mandulát ebbe a szilva és a fahéj. Ilyet amúgy szoktam készíteni (meg barackosat is)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin