2007-08-24

Paradicsomprojekt II.

Már akkor tudtam, hogy lesz folytatása a pradicsomeltevésnek, amikor az első posztot írtam róla. Pár nappal későb készült is a következő adag aszalt paradicsom. Ezúttal légkeveréssel, 90 fokon 7-8 óráig szárítottam őket. Sokkal jobbak lettek mint az előzőek. Időközönként kinyitottam a sütőajtót, hogy távozzon a felesleges gőz. Akinek van légkeveréses sütője mindenképp így aszalja a paradicsomot! (És jól megsóztam a tetejüket.)
Az aszaláshoz kikapargatott, így feleslegessé vált magos levet Beatbull leírása alapján zsebkendővel kibélelt szitán 7-8 órát csöpögtettem. (+ került hozzá össztört húsos, leveses paradicsom). A paradicsomhoz én csak bazsalikomot adtam, így csöpögött szépen a hűtőben. Az eredmény tényleg nagyon érdekes, átlátszó, paradicsomlé. Mindenki odavolt érte. Bár nekem valahogy hiányzik egy kis igazi paradicsomíz a léből. Mégis csak a piros részben is lehet valami ízanyag. Ettől függetlenül érdemes kipróbálni, jó kis móka.

Caprese saláta “láthatatlan” paradicsommal
Hozzávalók 4 főre előételnek: 3-4 dl átlátszó paradicsomlé, 2 mozzarella (ha igazán jót akarunk magunknak, legyen bufala), egy marék bazsalikom, olivaolaj, só

1. A mozzarellákat felkockázom, sózom, hozzáadok jó sok összeteépkedett bazsalikomot, olajjal meglocsolom
2. Hosszú talpas, háromszögletű kelyhes koktélospoharakba szétosztom az ízesített mozzarella kockákat, bőven meglocsolom az átlátszó paradicsomlével
3. Citromkarika helyett, kiflikarikát húztam díszítésnek a poharak szélére.

A képen is ez az étel látható, csak itt a lé a bazsalikomlevélben rejtőzködik.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Bufala mozzarellát hol szerzed be?
Köszi
Erika

Dolce Vita írta...

JObb közértekben lehet már kapni. Még az Auchan, Tesco is tart olykor (bár itt a szavatosságra nagyon kell figyelni).
Culinárisban biztos mindig van, illetve más delikáteszekben.

Lilahangya írta...

A foto ismet gyonyoru!!! Jo hetveget!

Dolce Vita írta...

Köszönöm, viszont : )

Unknown írta...

Bocsi, csak most láttam meg ezt a receptedet (szabin voltam augusztusban ekkor ;) ). Örülök, hogy tetszett mindenkinek ;) Szerintem bekötött szemmel igazán autentikus csak az ízpróba, hisz rettentő sok ízt érzünk a szemünkkel is. Pl. a fagyit elég pirosra vagy barnára színezni, s jópáran eper vagy csokinak fogják titulálni - szerintem a paradicsommal sincs ez másképp, hisz annyira belénkivódott, hogy a paradicsom tűzpiros... Senki nem várná, hogy átlátszó legyen, vagy tejszínnel elkavarva fehér. Nem is beszélve róla, hogy van olyan paradicsomfajta, ami zölden vagy sárgán érik - azok is hasonló jó kis ízzavart tudnak okozni ;) Kis továbbvezető irodalom kedvéért itt egy link egy fertő-tavi paradicsomtermesztőről szóló cikkhez: itt (németül).

Dolce Vita írta...

legközelebb arra járok, meglátogatom ezt az Erichet. Imádom a különlege paradicsomokat. Egész apró, körte (vagy sütőtök) formájú, sárga van a rokonságban is. Isteni édes, nagyon különleges. A szűrt paradicsomlé meg nagyon vicces. Többen nem találták ki, hogy mi az!

Névtelen írta...

Szia:)
Aszalt paradicsom receptet keresve találtam rá a blogodra, és azóta ha egy kis időm akad a blogon csüngök, annyira tetszenek a receptjeid.
Az aszalt paradicsom készítésem sajnos már 3 próbálkozáson van túl, sikertelenül. Pedig olyan egyszerűnek tűnt, azt hittem nem lehet elrontani. Mindent előírás szerint csináltam, a gond az, hogy kb. egy óra aszalás után a paradicsomok kezdenek megégni. hagyományos gázsütőm van, előmelegítem, és miután betettem a paradicsomokat minimális fokozatra állítom. Rengeteg kaját készítek sütőben, nem volt gond, soha nem égett meg semmi. Mintha valahol olvastam volna, hogy nem kell teljesen becsukni a sütő ajtaját, én becsuktam teljesen. Van ötleted, hogy mi lehet a gond?Köszönettel, Kata

Dolce Vita írta...

Kata!

KOnyharuhával támaszd ki s sütő ajtaját és ha tudod vedd lejjebb a fokozatot! Időnként nyisd ki teljesen, hogy kiszellőzzön, akkor nem ég meg

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin