2007-10-11

Előételt 5 perc alatt

Este vendégeink lesznek. Ki is találtam a menüt, úgy egy hete. Majd ma reggel kiderült, mégsem tudok halért elmenni a nagycsarnokba, így borult az egész rendszer. Rögtönözni kell valamit abból, amit a hűtőben és a spejzban találok. Így készültek ma reggel ezek a ricotta gombóckák, amelyeket frissen sült ciabattára fogunk kenegetni.
Szerintem nagyon látványos fogás, reméljük, nagyon finom is lesz. (kóstoltam, szerintem az, de mitől lenne rossz, csupa jó dolog került bele)
Azt hiszem, mondanom sem kell már, természetesen 1000 módon lehet variálni.


Hozzávalók: 25 dkg ricotta, 1 szál rozmaring, 1 kis gerezd fokhagyma, 4 db aszaltparadicsom, 6 szelet olasz szalámi

1. A szalámit, az aszaltparadicsomot hajszálnyi csíkokra vágtam, a fokhagymát lekapartam, (tényleg csak egy nagyon kicsi kell bele), a rozmaringot egész apróra vágtam, elkevertem a ricotta 1/3-1/3 -1/3-ával. (a rozmaringot és a fokhagymár együtt)
2. Mindhárom ízesítésű krémből 4-4 gombócot formáztam. Estig a hűtőben lapulnak, érnek.

13 megjegyzés:

lekvároskukta írta...

Szia!
Hmmm...ez tényleg nagyon jól hangzik/néz ki, imádom a ricottát. A háttérben lévő kis terítő/alátét nagyon tetszik. Imádom azt a színt. Elárulod hol vetted? Szép napot.

Névtelen írta...

Szia!
Ezt is kipróbáljuk:)
Már rég akartam kérdezni. BL80-as lisztet, hol lehet kapni?
Köszi! Erika

dolcevita írta...

Lekvároskukta!

A Körút és a Knézits utca sarkán (Bakáts térnél) van egy anyagbolt, itt vettem ezt az anyagot. Van kékben is, a pl a narancsos csokitallér alatt találhatod (de azt már máskor is fotóztam). Hatalmas összeg: 390 Ft volt métere (meg talán minden anyag az üzletben), fotózáshoz vettem fél-fél métereket többféle színből.

ERika!
A Tescóban szoktam venni 2 kg kiszerelésben, illetve bioboltokban, piacokon magor boltokban is lehet kapni

lekvároskukta írta...

Köszönöm szépen! Gondolom a ricotta gombóckáknak már hűlt helyük....:))

Névtelen írta...

Köszi:) Erika

mm írta...

A Metroban is van, 5kg-os.

dolcevita írta...

Igen elfogytak: ), viszont a rozmaringosat sózni is kell kicsit. A paradicsomosat és a szalámisat nem kell, elég sós lesz azoktól

bombadil toma írta...

offolok egy kicsit:))

ma az interspárban hegyekben állt a zanetti féle bufala mozzarella. gondolom, nem csak a pécsi interspárt szállta meg a jólélek, úgyhogy érdemes benézni a legközelebbibe...
részemről, most gondolkodhatok, hogyan használjam fel az kisebb raklapnyit, amit betáraztam:)))

dolcevita írta...

Ilyen off mindig jöhet. Megnézem én is a "miénkben".
Én erre használnám:
1. pizza
2. egy gőzölgő paradicsomos, olajbogyós tésztára rákockáznám. (mennyei, ahogy krémesen olvad). A tészta vmi vastag, rusztikus fajat: pl reginette (újabban lehet kapni a hiperekben)
3. Focacciába betölteni egy kis paradicsommal, bazsalikomal
4. paradicsomlevesbe, (akár hidegbe is)
hirtelen ennyi, legvégsőbb esetben caprese, de hát ez elég fantáziátlan lenne

bombadil toma írta...

az egyik már beugrott egy calzonéba, (éppen a hűtőben pihent egy adag kelttészta) két apróra vágott paradicsom, egy fél marék bazsalikom, és löttyintés olívaolaj társaságában. most várom, hogy kihűljön egy kicsit és nekieshessek:)))
köszi a tippeket, aszem végig próbálom őket a következő napokban:)))
ja, álnok módon, a boltban, párat elástam a sima mozzarellák alá, hátha még a napokban arra járok, és biztos, ami biztos...:))

dolcevita írta...

Jó étvágyat!

Miklós írta...

szia Kriszta,
olvastam a "reakciós" cikked, jól odamondtál, de abszolút érthető a felindultságod, mondjuk én ezt csak azóta érzem fokozottan, miután egy hetet végigettem Sziciliában :)
köszi az étteremtippeket is, eddig én a Pomo D'Oro - Marzano - Terzo Cerchio háromszögben mozogtam pesten olaszétterem témában, jó lesz újítani :) rég hallottam felőled, hogy vagytok?
M. Miki

dolcevita írta...

Szia Miki!

Köszönöm, jól vagyunk. Hazajöttél Thaiföldről?
Én nem is akartam odamondani, csak tényeket írtam.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin