2007-10-09

Mozzarella tekercs

Mikor a "VKF! – titkos töltelék" kiírására készültem, rögtön eszembe jutott ez a mozzarella tekercs, amit legelőször Campaniában (hol máshol?), a mozzarella hazájában ettem. Amalfi fölött laktunk egy apró kis hegy faluban, Pogerolában, ahol kb 700-800 jókedélyű olasz élte úgy az életét, hogy reggeltől estig a tengert és a citromültetvényeket bámulta. A faluban volt egy bár, Natale, a kedves öregúr vezérletével. Minden nap többször is betértünk hozzá: reggel egy kávéra, délután egy spremutára, este egy spumantéra. A falu kis terén naphosszat ültek a férfiak, miközben az asszonyok a fűszeres és a zöldséges között ingáztak teli szatyrokkal.
Ennél a fűszeresnél láttam életemben először mozzarella tekercset. Sajt pancettával és rucolával volt megtöltve, egy helyi sajtkészítő szállította ide hetente egyszer.
Azóta sem ettem ilyet, a fent említett VKF-re pedig tekercs helyett készültek a töltött mozzarella golyók, mivel a sajt nyújtást nem mertem megpróbálni. Történt azonban, hogy minap a belvárosban jártam, és betértem T. N. T. sajtboltjába, ahol szembejött velem egy zacskó „sfoglia” di mozzarella, azaz mozzarella lap. Mert már ilyet is kapni. Nagyon hasznos dolog, látványos étel készül belőle pillanatok alatt. Egy a szomorú, hogy az ára a duplája a kintinek. Utánajártam, Olaszországban létezik már bufalából készített lap is. Jó nekik!


Hozzávalók: 1 tekercs mozzarella lap, rucola, szárított sonka/pancetta, bazsalikom, paradicsom

1. terítsük ki a feltekert mozzarellát, rakjuk rá a sonkát, rucolát, bazsalikomot, vékonyra szelt paradicsomot.
2. szorosan tekerjük fel
3. karikázzuk fel a tekercset, olajjal locsoljuk meg

Rálátás Amalfira a teraszról

Férfiak a főtéren

12 megjegyzés:

siccike írta...

Annyira imádom a Costiera Amalfitana-t!:-) Kb. 5 éven keresztül minden nyáron idegenvezetősködtem arra, és isteni volt!!!:-) Még mindig a fülemben a nyáresti tenger moraja, érzem a fülledt tengerparti levegő és a zsúfolt kisvendéglők ínyencségeinek illatát, a citrom aromáját, a helyi fagylaltok és a kézzel készült ostya-tölcsérek ízét!:-) A szűk sikátoros kivárosok, a szerpentinek, a ringatózó tenger.... Annyira, de annyira jó volt!
Menjen Mindenki, aki csak teheti!:-)

gabojsza írta...

Dolce vita, hól kapható mozzarella lap?(mert én még csak normál meg mini golyóval találkoztam)Igaz, vera vidéki handicap-el indulok...

dolcevita írta...

Siccike!

5 éven keresztül, minden nyáron? Igazán szerencsés vagy. Sztem Európa legszebb partszakasza a Costiera Amalfitana. Kevés honfitársunk ismeri, kicsit más, mint Bibione. : ))))

Gabojsza, Pesten, a Gerlóczy utcában, a T. Nagy Tamás sajtboltjában vettem. Talán a Culinárisban is kapni (de ez nem biztos, csak feltételezés)

Névtelen írta...

Dolce Vita,

nem szokott néha eszedbe jutni, hogy rossz helyre születtél :))

Aliz

Tintaleves írta...

Csodás!

siccike írta...

Dolce Vita!
Igen, minden nyáron, áprilistól októberig ált., 10 napos túrákat vittem (busszal-brrrrr!), Velencétől Amalfi-ig, ott lent voltunk 7 napot, és onnan csillagtúra a környéken. Előtte közel 3 év Róma baby-sitting:-).
Igen, elmondhatom, életem legszebb évei voltak eddig:-), még ha nagyon nehéz és húzós is volt néha!

dolcevita írta...

Siccike!

Azt elhiszem. :) most is hasonló munkád van? Róma nekem is a másik szerelmem. Ösztöndíjasként voltam ott. Az Accademián laktam, nagyon jó volt. Ma is élénken él az az emlék, mikor a taxival végigmentünk a belvároson (terminitől a via Giuliáig), és életemben először megláttam a Forumot, a Colosseumot..... Hajjj, de rég volt

dolcevita írta...

Siccike!

Azt elhiszem. :) most is hasonló munkád van? Róma nekem is a másik szerelmem. Ösztöndíjasként voltam ott. Az Accademián laktam, nagyon jó volt. Ma is élénken él az az emlék, mikor a taxival végigmentünk a belvároson (terminitől a via Giuliáig), és életemben először megláttam a Forumot, a Colosseumot..... Hajjj, de rég volt

siccike írta...

Dolcevita!
Nem, most már teljesen másban utazom (sportoktató vagyok:-), de az egyetem után (Szeged olasz-német szak) még utazási irodában dolgoztam 5 évig, ahol kiutazásokat szerveztem Olaszországba. Róma volt sok-sok évig nem a második, hanem az első otthonom, mintha mindig csak hazajártam volna. Nagy-nagy nosztalgiával gondolok a több, mint 10 évre, amikor gyakorlatilag minden évben akár több hónapot is ott töltöttem! Aztán amióta kiszálltam a turizmusból sajna már nem nagyon járok:-((( Te is olaszos voltál?

dolcevita írta...

Aliz!

Földrajzilag lehet, más szempontból nem! : )

Siccike!
Igen, de én a Pázmányon

Névtelen írta...

Meg persze Siccike azóta gasztroblogot is ír....;)

mozzarelli írta...

Kedves Dolce Vita!

Azt hittem soha nem fogok itthon mozzarella lapot kapni....!! Annyira megörültem ennek a hírnek, hogy egyszerűen azonnal, amint lehet be kell szereznem egy lapot! :))) Köszönöm!!

Elena

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin