2007-11-28

Rakott édesburgonya lazaccal és pórékrémmel

A hűtőben néhány napja várakozott egy kis édesburgonya, a mélyhűtőben pedig a múltkori lazacfilé maradványai, amelyből a lazactatár is készült. A két elem párosításának ötlete villámgyorsan megszületett, és a pórészósz is azonnal társult hozzájuk.
Az édesburgonya érdekes zöldség, leginkább a sütőtökre emlékeztet. Ehetjük édesen is pl kompótnak egy kis tejszínnel, konyakkal, csokikrémmel, de készülhet belőle sós szufflé is. Nekem nagyon ízlett egyszerűen grillezve, köretnek. De olajban kisütve is nagyon finom.
Ez a lazacos fogás meleg előételnek jól működne ünnepi fogásként is.
A napokban meghívást kaptam Francescától, egy olasz VKF-re, ahová ünnepi, karácsonyi ételeket kell készíteni, én ezzel (+egy desszerttel) neveztem.

Hozzávalók 4 főre: 1 kg édesburgonya, 50 dkg lazacfilé, 30 dkg póréhagyma, 1 dl tejszín, vaj, só, bors, szerecsendió

1. Főzzük elő az édesburgonyát kb.10 percig, pucoljuk meg és vágjuk fel fél centis karikákra
2. Karikázzuk fel a póréhagymát, fazékban vajon dinszteljük meg. Öntsük fel kb. 3-4 dl vízzel és főzzük 30-35 percig, majd turmixoljuk le. Adjunk hozzá egy dl tejszínt, sózzuk, borsozzuk, nagyon kevés szerecsendióval ízesítsük
3. A lazacot vágjuk darabokra, kicsit sózzuk, borsozzuk meg
4. Kivajazott edénybe kezdjük el rétegezni a hozzávalókat: édesburgonya, lazac, pórészósz, pár karika póréhagyma, stb.
5. Lefedve 250 fokos sütőben kb. 20-25 percig süssük
Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin