2007-12-12

Miért jó blogolni?

Egyrészt azért, mert sok-sok kedves e-mailt kapok az olvasóktól! Köszönöm.
Írhatok cikkeket újságba. Ez is tök jó!
Harmadrészt, hogy aktuális legyek, sokan szavaznak a fotóimra. : ) Ezt is köszönöm, már csak pár napig kell szavazni!
És azért mert sok olyan dolgot kipróbálhatok amit eddig nem.
Például fotózhatok kávézónak, amolyan igazi képeket.
Munkám révén sok fotózáson vettem már részt. Fotóztunk áruházi katalógust, rendezvényeket, országgyűlésiképviselő-jelölteket, sörös koktélokat miegymást. De mindezt sosem én tettem, csupán a megrendelőt képviseltem egy-egy ilyen alkalomkor. És persze lázasan figyeltem mit csinál a fotós. Majd nekem is lett egy gépem, és elkezdtem tanulni.
2 hete, szombaton egy budapesti kávézónak, a Coffeeinn-nek készítettem felvételeket az étlapjukhoz. A hely amolyan igazi bár-bisztró-kávézó, az 1. kerület Apor Péter utcában (Vár felé vezető útról nyílik a körforgalom után). Ilyenkor sajnálom, hogy nem a belvárosban lakom, hogy nekem is lehessen egy ilyen törzshelyem, ahová minden reggel betérhetek egy kávéra, vagy délután egy sörre, ha épp olyanom van. Ahol a pincérsrác jól ismer, tudja, milyen kávét iszom és azt, hogy nem kell cukrot adnia hozzá. Ahová egyedül is be lehet térni, nem feszengek, amíg megjönnek az ismerősök, ahol otthon érzem magam. Ez a hely pont ilyen, kár, hogy 20 km-re lakom tőle.









8 megjegyzés:

Bombadil Toma írta...

nagyon tetszenek a fotóid! ezzel kapcsolatban mindjárt két kérdés is eszembe jutott. 1. milyen géped van? 2. használsz-e képjavító programokat?
az utóbbit azért kérdezem, mert nagyon tetszik, ahogy a fókusszal bánsz a képeiden. ezt eleve így fotózod, vagy utómunkálatok eredménye?
(a melegszendvicses képen, a kis züldfűszer élességének kontrasztja a kép többi részének puha fókuszával, különösen tetszik!:)))

Névtelen írta...

Ez annnnnyira gyönyörű! Lehet, hogy nekem most kéne abbahagynom a bloglást? Vagy elárulnál, nekünk, földi halandóknak is néhány titkot, hogyan lehet ilyen szépséges képeket csinálni? Az istenadta tehetségen kívül persze. Ági

Névtelen írta...

Azt hiszem, most már nem halogathatom tovább a beiratkozást a fotóstanfolyamra. Hogy ne csak a full automata funkcióját tudjam használni az egyébként nagyon jó kis gépemnek és esetleg valamikor én is rendes képeket tudjak készíteni... Szépek nagyon a fotók!

Lila Füge írta...

nagyon szépek a fotók gratulálok! a stylist is te voltál?

chili&vanilia írta...

Mindig gyönyörűek a fotóid, de ezekkel most még jobban felülmúltad magad, csodálatosak, gratulálok!

Dolce Vita írta...

Köszönöm! Fura lesz majd nyomtatásban látni, majd teszek fel képet, ha elkészült az étlap.

Toma!
1. jelenleg egy D70-es Nikonom van, bízom a Jézuskában, hogy meglep egy D300-as Nikonnal.
2. Használok képfeldolgozó szoftvert CS2 Photoshop. Azonban a mélységélességet a fényképezőgéppel állítom be, nem photoshop effekt. 1,8-as blendével (50mm) készítem ezeket a nagyon sekéyl mélységésellégű, lágy képeket.
Lila Füge!
Igen a "stylist" is én voltam. Az egész fotózás a kávézó teraszán zajlott, csak természetes fénnyel.

Névtelen írta...

szavazataimért cserébe azt a réteges kávét ha lehetne... :)

Dolce Vita írta...

Hű, nem én csináltam, de ha jól emlékszem: kávé, Bailyes (vagy hogy írják), tejszín. Ügyesen öntögetve. Majd megkérdezem a sorrendet

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin