2008-01-23

Könnyű leves

Ideje a nagy desszertrohamban egy kis szünetet tartani, és egy könnyed levessel beérni a mai napra. Évekkel ezelőtt egy Pindúr Pandúrok rajzfilmben láttam, hogy a három nagyszemű lánynak brokkoliszörnyekkel kellett csatát vívniuk, akik igen agresszívan támadták a várost. A lányok végül azt találták ki, hogy a város gyerekeivel etetik meg a szörnyeket. A gyerekek rettentően gyűlölték a brokkolit, de a városért persze feláldozták magukat és egytől egyig minden szörnyet felfaltak.
Nálunk szerencsére ilyen problémák még nincsenek, a gyerek kedvenc levese ez a könnyű, kicsit savanykás brokkolileves, sok sajttal és pirítóssal. Mivel rántás, habarás nincs benne fogyókúrázók is nyugodtan ehetik. Mellesleg nagyon egészséges!
A tömény brokkoli ízért én sem rajongok, de így joghurttal kiegészítve egészen más lesz az íze!


Hozzávalók: fél kg brokkoli, egy natúr joghurt, kis gerezd fokhagyma, só, bor, parmezán, olaj

1. A brokkolit tegyük fel főni annyi sós, borsos vízben, hogy épp ellepje a rózsákat.
2. Ha megfőtt a brokkoli turmixoljuk le a a főzővízzel együtt, adjuk hozzá a joghurtot és a lekapart fokhagymát. Forraljunk rajta egyet
3. Pirítóssal, parmezánnal és olivaolajjal tálaljuk.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Kriszta!

Bocsi, de tök off topic leszek...:(

Ma vettem fél kiló tintahalat (vkf finish) és nekiálltam megpucolni egy régebbi bejegyzésed alapján.

Kérdés: Mennyire kell kiszedni a belső dolgokat? a fejét kihúztam, azzal ki is jött a nagyja, de többször bele kellett bányásznom mindegyikbe mert benne maradt egy csomó fehéres cucc... :S Jó-jó, ha felvágod karikákra még lehet végezni utómunkálatokat, de ha esetleg tölteni akarod... Yieks!

Illetve a fejét te hogy vágod le a belső alkatrészekről későbbi felhasználásra? Engem kicsit zavartak a szemek, meg a fejében is van valami kemény igy én a csápok felett vágtam le és a fej maga ment a szemétbe. Így kell, vagy hülyeséget csináltam???

Előre is köszi,

Zozó

Ui.: Minden elismerésem, hogy magad pucolod, Én nem tartom magam egy gyenge gyomrú gyereknek ha kajáról van szó, de ez az egész procedura erőteljesen lökött párat a pocimon... :S

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin