Tapasztalatok az ételfotózásról

Sok, fotózással kapcsolatos e-mailt kapok az olvasoktól. Az alábbi bejegyzésben megpróbálom ezeket a gyakran ismétlődő kérdéseket megválaszolni. Mivel amatőr fotós vagyok, profi tippeket nem tudok adni, nem tudom megmondani, hogyan kell jó ételfotót készíteni, ezek itt pusztán TAPASZTALATOK, amelyeket a blogolás egy éve alatt gyűjtöttem össze és most megosztok az olvasókkal, mivel úgy tűnik sokan kiváncsiak rá.

Felszerelés

Digitális tükörreflexessel fotózom. Jelenleg egy Nikon D70-es gépem van, ez egy kb 3-4 éves modell, amatőr fotózásra találták ki. Itt nem elsősorban a képminőségére kell gondolni, hanem a tartósságára, strapabíró képességére.

Hamarosan szeretném mellé megvenni a pár hónapja megjelent Nikon D300-at. Ez már egy félprofinak mondott gép. Objektíveim közül egy Nikon 50 mm fókusztávolságú, 1,8-as fényerejű alapobjektívet használok ételfotózásra. Ár-érték arányban nagyon jó kis optika, szinte csak ez van a gépen mióta megvettem. Vele új oldalát mutatta meg a fényképezés, hiszen nem állhatok egy helyben, tekergetve a zoomgyűrűt. Fix objektívvel bizony mozogni kell, és ilyenkor sokkal több mindent meglát az ember.
Kompakt géppel fotózóknak az alábbikat javaslom: próbáljanak mindent manuálisan állítani: alacsony ISO, fényviszonyoknak megfelelő fehéregyensúly, záridő és blende. A zoomot csak addig használják, amíg az optikai zoom tart, a digitálisat pedig felejtsék el.

A tett színhelye

Praktikus és méretes tárgyasztal hiányában a gyerek etetőszékén fotózom. Kicsit lentebb lesz róla kép is. Ez egyrészt jó, mert ide-oda gurítható, másrészt rossz, mert borzasztóan kicsi, soha semmit nem tudok sehova letenni. Igazából egy 1mx1m-es asztalon férnék el gond nélkül.

A körítés

Egy év alatt rengeteg tányért, tálkát, kartont, anyagdarabot beszereztem. Szinte minden anyagboltban lehet 30-40 cm anyagot venni, így pár száz forintból beszerezhetünk különböző színű alapokat. Tapasztalatom szerint a durva szövésű, jól strukturált felületű anyagok mutatnak a legjobban a képeken, az éles területeken szépen kirajzolódik a szövés mintája.


Szerintem az ételek általában fehér tányéron mutatnak a legjobban. Azonban itt fokozottan kell ügyelni arra, hogy ne legyenek a képen kiégett területek. Ha van a gépünkön highlights vagy histogram opció, akkor használjuk, mert így egészen pontosan láthatjuk, hogy a képünknek helyes-e az expozíciója. (nem csak akkor, miután letöltöttük a gépünkre)
Az elrendezésnél jó ügyelni a kevesebb, több elvre. Túl sok díszítő elemmel nehéz jól megkompnált képet készíteni, illetve elveszi a hangsúlyt a fő témáról, az ételről. Amúgy az ételfotózásban is vannak divatok. Gondoljunk bele, 10-15 évvel ezelőtt minden ételfotó meglehetősen sötét volt, az asztalnál ülő szemmagasságából nézett a kamera az ételre, és minden hozzávaló egy kerek tányér köré volt pakolva. Ma már más szelek fújnak. Holnapután meg megint mások fognak.

Fény – Süss fel nap!

Az esetek 98%-ban természetes fénynél fotózok, az ételek ezt szeretik szerencsére. Ez megkönnyíti az amatőr fotós dolgát, hiszen nem kell stúdiótechnikára pénzt költeni. Egy-egy képem készült vakuval. Egyrészt kísérlet gyanánt, mivel van egy nagyon jó vakum (Nikon SB800), nem ártana, ha tudnám használni, másrészt szükségből. De ez tényleg ritkán fordul elő, inkább felveszem a nagykabátot és kitolom a „tárgyasztalomat” a szabadba. Ha csak nem nagyon ködös felhős az idő (és itt főleg a ködön van a hangsúly), és nincs még délután 3 óra (télen), akkor inkább természetes fény. Egy enyhe felhőréteg amúgy kifejezetten jót tesz a képeknek, nem kell a direkt napfényt kerülgetni. Nyáron pedig bevonulok a lakásba, és pauszpapírral borítom az ablakot, ha azon direkt napfény süt be. Illetve a teraszom is nagyon ideálisan kapja nyaranta délelőtt a fényt.
Mivel szűrt fénnyel dolgozom egy jó állvány nagy segítség. Sőt olykor még egy távirányítós távkioldó is jól jön. (főleg ha lusta voltam kimenni a hidegbe és a lakásban szeretnék 1/3-os zársebességgel dolgozni, mert volt erre is példa) Hogy az élességünk tutira meglegyen, az állvány használata elengedhetetlen. Kezdetben ez zavart nagyon, mert akadályoz a mozgásban, mára megtanultam az állványt hatékonyan tologatni, fel-le állítani stb.
Aki nem lógatja otthon a lábát egész nap, mit én, az bizony kénytelen este vakuval fotózni. Vakus képeknél talán egy a követendő szempont: ne érje direkt a vakufény az ételt. Ezt kompakt géppel nem igazán tudom, hogy lehet kiküszöbölni.
2 vakus képemet hoztam példaként. Az első az articsókás.

Ezt szeretem, mert nem látszik rajta a vaku. Talán ilyen a zöldség felszíne, hogy szerencsésen veri vissza a fényt. A második kép gyakorlatilag ugyanazzal a beállítással készült, mégis becsillan rajta itt-ott bántóan a vaku fénye, annak ellenére, hogy visszavert fénnyel dolgoztam.

A vakut a téma mögé, háttal szoktam elhelyezni, fehér derítőre irányítva. Ha az étel jellege megkívánja az étel és a vaku közé még egy plusz pausz-szűrőt is beteszek. A vakut (az SB800-at,) hála a Nikon Kreatív Világítási Rendszerének, a gépem beépített vakuja irányítja, azaz annak a villanására bevillan a az SB800 is. A beépített vaku teljesítményét ilyenkor minimálisra csökkentem, hogy maximum enyhe derítésként működjön. De a legjobb kitakarni a fényét. Derítést természetesen ilynkor is használok.

Fény iránya – trükkös tükrös derítés

Egyértleműen az a jó, ha hátulról vagy oldalról kapja az étel a fényt. A sötét oldalt pedig hungarocell darabbal (jó, mert megáll a lábán), fehér kartonnal, derítőlappal, vagy tükörrel derítem ki. Profi fotós ismerősöm nem szereti a tükrös derítést. Én gyakran használom, bár miután beszéltem vele a témáról, átnéztem a képeimet és rájöttem, hogy sokszor túl erősen derítek vissza a tükörrel, így például egy gömbölyű tálka oldalán elvesznek a szép átmenetek. Azonban szerintem vannak olyan esetek, mikor szép megoldást hoz.


Mélységélesség – A puding próbája

Gyakran használok nagyon sekély mélységélességet a képeken. Ezt sokan úgy szokták kérdezni, „hogyan csinálod, hogy az kép előtere éles a háttér pedig homályos?” Ezt a hatást tág blende használatával lehet elérni. Sokszor fotózok 1,8-as, 2-es blendével, így az eredmény kb egy fél cm széles éles terület (vagy még annyi se), a többi rész erőteljesen életlenedik, egészen foltszerű hatásokat keltve. A foltszerűségben nagyon szépen tud mutatni egy-egy üvegpohár, fehér kerámia, vagy pl áttetsző olivásüveg, ellenfényben természetesen.
Vannak azonban ételfajták, amelyeknek egyáltalán nem áll jól ez a megközelítés. Fotóval illusztrált példámban arra mutatok egy esetet, amikor a kis mélységélesség a lehető legrosszabbat hozta ki egy ételből, azaz kifejezetten gusztustalannak hat a végeredmény. A csokipudingos fotó első képén szokás szerint 1,8-as blendét használtam. Hogy ezt mennyire nem tettem jól, csak miután a fotókat letöltöttem a gépre. Igazán jó megoldás az lenne, ha közvetlenül a számítógépről vezérelném a fényképezőgépet, és minden kattintás után, monitornyi méreten lehetne a készült fotót azonnal megtekinteni, a beállításokat módosítani. A profik így fotóznak. (Én majd talán akkor, ha meglesz az új gépem.)
De térjünk vissza a pudingra. Miután letöltöttem a 20 képből álló sorozatot, illetve a fotózott desszert elfogyott, akkor vettem észre, hogy az összes kép használhatatlan. Hiába van meg az élesség a karamelldíszen, a puding, már bocsánat a kifejezésért, takonyszerű teste senkit nem fog arra inspirálni, hogy elkészítse a desszertet. Újra kellett fotózni, új díszt kellett készíteni, ami persze nem lett olyan szép mint az első. Hiába tetszett sokkal jobban a kompozíciója az első képnek, mégsem azt használtam fel. Ebben az esteben szerintem sokkal jobban működik egy szűkebb blende.

Képfeldolgozás

Miután elkészült a kép, nehogy azt higgyük vége a munkának. Ki kell választani azt ez egyet, amelyet használni fogunk (teljesen szubjektív alapon), majd jöhet a digitális utómunka. Erre a javasolt program a Photoshop, a profik is ezt használják. Photoshoppal gyakorlatilag szinte bármit megtehetünk, azonban ha az alapanyag képünk nem jó, szuper képet még a Photoshop segítségével sem lehet belőle varázsolni. Jobbat azonban igen. Sőt lényegesen jobbat is. És az igazán nagyon jó képekből pedig lehet mégjobbat csinálni.
Első két példámban minimális modósítás történt. A kekszes képen a kép enyhe elforgatásával kiegyenesítettem a poharat, megváltoztattam a képkivágást. Megnöveltem a kontrasztot, és minimális élesítettem a képet. És a kiskanálról kiretusáltam azt a kicsi, fehér pöttyöt. Ez az egész művelet kb 2 percet vesz igénybe. A tiramisús képen is hasonlóan jártam el, annyival kiegészítve, hogy a kép felső részére töltöttem még terítőt is.

A minestronés képet azért mutatom meg, mert ezen van pl egy olyan „durvább” modósítás, amit éles szemmel akár észre is lehetne venni. A fotó eredetije sajnos nincs már meg, de arra határozottan emlékszem, hogy pocsék volt. Az eredeti kép színei nagyon zavarosak voltak, ugyanis egy kék kockás konyharuha van a csésze alatt, azonban a kockákat kiretusáltam. A csésze oldalán, a visszatükröződésben a kockák jól látszanak. Így a kép a maga barnás árnyalataival már egészen tűrhető.

A pink spaghettis képen látszik, hogy néha megesik, az alátét rövidebb, (jelen esetben egy pulcsi), mintsem, hogy végigfusson háttérként is. Ilyenkor ezt meg kell rajzolni, illetve a derítő belógó szélét ki kellett retusálni. A képen a fekete színhez plusz 8% feketét adtam, hogy kellőképpen sötét legyen, a spagehtti magentája pedig kapott egy kis kéket.

Photoshopban korrigálhatjuk az esetleges expozíciós hibákat, a színegyensúlyt rendbe lehet tenni, (pl ne ússzon sárgában sz egész kép), a színek intenzitását növelhetjük, kontrasztot módosíthatunk, növelhetjük az élességet, levághatunk oda nem illő részeket stb stb. Egyszóval jó kis játék.

Tippek profiktól:
Michael Ray oldala: http://www.foodportfolio.com/blog/#blog
Scott Kelby, Photoshop digitális fotósoknak, Perfact kiadó, 6090 Ft