Milyen bor vagyok?

Semmiképpen nem egy nagy testes vörös, inkább egy könnyedebb szőke, azaz fehér. Ha már maradunk a külsőségeknél, olykor bevillanhat rólam Szeremleynek a fehér pinot noirja, ez akkor fordulhat elő, mikor a fodrászom rosszul keveri a hajfestéket, és az elrontott arányok miatt túl sok hamvas szín kerül a fejemre, amitől az hajlamos egy enyhe rózsaszínes árnyalatot szerezni a szőke mellé.
Régen, tinédzser koromban inkább könnyű vörösbor voltam, de semmi esetre sem egy lágy, gyümölcsös, simulékony, könnyen csúszó portugieser, sokkal inkább egy karcosabb, savasabb, dölyfösebb kadarka. Aztán savaim mára némileg megszelídültek.
Hogy most pontosan milyen fehér is vagyok? Lássuk csak. A friss, üde, szénsavas, hárs- és hamvas barackillatú, reduktív sauvignon blanc már a múlté, végtére is most töltöttem be a harmincat. Egy erősen barrikolt chardonnay pedig még tíz évet várathat magára, egy somlai juhfark meg legalább huszonötöt.
Sokan, első ránézésre egy kései szüretelésű desszertbornak gondolnánk. Ám vigyázat, a kedves arc becsapós! (Emlékszem, még az egyetemen egy kommunikációs gyakorlaton hasonló játékot játszottunk. Ott egy engem nem túl jól ismerő csoporttársam az ételek közül aranygaluskának titulált. Mondom, mert nem ismert jól, akkoriban minden voltam csak nem édes-kedves galuska) Ahogy ma sem vagyok édes, ragacsos desszertbor.
Akkor ki vagyok én?
A szép gyümölcsösséget egyáltalán nem zárnám ki, ne legyen ez csak a húszévesek kiváltsága. E mellé viszont jöhet egy kis érettség, bölcsesség, és egy kis citrusos délre vágyódás, utóillatában ragyogó méz illattal. Ezeket a tulajdonságokat mostanában a Heimann pincészet 2006-os Vionájában találtam meg. A válasz tehát: én egy 2006-os Viona vagyok.
Szívből ajánlom mindenkinek ezt a bort!

Áginak köszönöm a kérdést, ezennel Zsuzsának és Rossamelának továbbítom azt, olyan régen hallottam róluk